Őrségi Református Egyházmegye

Ökumenikus istentisztelet Barlahidán

2019-02-18 12:43:40 / Bódis Tamás

(Gyuricza Ferenc) Négy keresztény felekezet, a katolikus, a református, az evangélikus, valamint a baptista egyház lelkipásztorai szóltak a hívekhez tegnap délután a göcseji község teljesen megtelt evangélikus templomában. Az ökumenikus istentisztelet az idei egyetemes imahét nyitórendezvénye volt.

 

Barlahidán harmadik alkalommal tartottak ökumenikus istentiszteletet, s a négy felekezet képviseletében hét lelkész vett részt az egyházi eseményen. A helyi gyülekezet lelkipásztora, Zsugyel Kornél mellett a községben korábban szolgált evangélikus lelkész, a 2015-ben nyugdíjba vonult Szabó Vilmos, a katolikus egyház részéről Ipacs Bence lenti és Kis György novai plébános, a református felekezet képviseletében Rozgonyi Emőke szentgyörgyvölgyi és Szakál Zoltán kerkafalvai lelkész, míg a baptista egyház Peszleg Zsolt révén most első ízben csatlakozott.

Az istentisztelet kezdetén Zsugyel Kornél elmondta, az egyetemes imahéten, így az ökumenikus istentiszteleten a krisztushívők egységéért, a felekezetek közötti összetartásért imádkoznak, hiszen a keresztény egyházak hite ugyanazon alapokról, Jézus életéből és tanításáról fakad. Az evangélikus lelkész hozzátette: az egyetemes imahét jelmondatát 2019-ben az indonéziai egyházak határozták meg, s abban az igazságosság eszméje mellett tettek hitet.

Az istentiszteleten Szakál Zoltán hirdetett igét.

 

A cikket tovább a ZAOL oldalán olvashatja.

 

Forrás: Gyuricza Ferenc: Ökumenikus istentisztelet tartottak Barlahidán