Alsóörs-Lovasi Református Társegyházközség

Aktualitások - Az Alsóörs - Lovasi Református Társegyházközség hírei

Főoldal / Az Alsóörs - Lovasi Református Társegyházközség hírei

„Angyalnak, madárnak..."

Rásky Miklós / 2010-06-29 13:39:23

Különlegesen szép és bensőséges istentiszteletre került sor 2010. június 27-én a délelőtti istentisztelet keretében Alsóörsön. Az elmúlt évek folyamán nagyon sok református nyaralótulajdonost, itt üdülő vendéget érint meg a műemlék templom és a környezet varázsa, a kis  gyülekezet vendégszeretete, így egyre többen döntenek úgy, hogy házasságukra ebben a gyülekezetben kérik Isten áldását, majd később a születő gyermekeket is ide hozzák el, hogy részesítsük őket a keresztség sákramentumában. Az említett istentiszteleten hármas keresztelőre került sor: megkereszteltük Bátorfalvi Zsolt és Fodor Andrea Alíz nevű és Puskás Gergely és Fodor Anikó Hanna valamint Lázár nevű gyermekét. A zenés istentiszteleten Bátorfalvi Alíz keresztmamája, Vincze Lilla, a Napoleon Boulevard énekesnője énekelt több dalt is új CD-jéről, valamint az istentisztelet végén elénekelte az AVE Mariát is.

tovább

Nagyheti alkalmak az Alsóörs - Lovasi Református Gyülekezetekben

Rásky Miklós / 2010-03-25 23:00:30

Az alábbiakban ünnepi alkalmaink idejét olvashatják Testvéreink:

Nagycsütörtök:

17 óra Lovas, 18 óra Alsóörs

Nagypéntek:

17 óra Lovas, 18 óra Alsóörs

Húsvétvasárnap:

9,30 Lovas - úrvacsorai alkalom

11 óra Alsóörs - úrvacsorai alkalom

Húsvéthétfő

9,30 Lovas - Csendes Viktória pápai legátus igehirdetése

11 óra Alsóörs - Csendes Viktória pápai legátus igehirdetése

tovább

Lelkészi Hivatal új elérhetőségei

Rásky Miklós / 2009-12-11 11:54:59

Kedves Testvéreink!

Lelkészi Hivatalunkat immár újfent elérhetik vonalas telefonszámon, illetve az Interneten keresztül ingyenes skype hívással is, amennyiben Önök is skpye felhasználók!

Elérhetőségeink a következők:

Telefon: +36 87 789 490
Fax:       +36 87 999 695

Mobil: +36 30 333 6120 (papomobil)

Skype hívás: raskym illetve +36 21 252 6690
Erdélyből a következő romániai telefonszámon érhetnek el bennünket:

+40 31 226 3970

e-mail címünk: refalsoors[kukac]refalsoors[pont]hu

tovább

Adventi evangélizációs esték

Rásky Miklós / 2009-12-09 17:12:22

Kedves Testvéreink! Egyházközségünkben december 14 - 16 között evangélizációs alkalmakat tartunk 17 órai kezdettel, amelyre szeretettel hívunk és várunk minden kedves gyülekezeti tagunkat és az érdeklődőket!

tovább

Gyülekezeti hírek a Reformáció ünnepéhez közeledve

Rásky Miklós / 2009-10-20 08:41:44

Reformáció ünnepéhez közeledve csokorba szedtük református egyházközségünk legfontosabb híreit. Október 25-én vasárnap délelőtt 9,30 órai kezdettel Lovason, 11 órai kezdettek Alsóörsön tartunk úrvacsorás ünnepi istentiszteletet, amely alkalom egyaránt emlékező és hálaadó alkalom a reformáció áldásaiért és az új borért. Szeretettel hívunk és várunk minden kedves testvérünket!

tovább

Internetes oldal költözése

Rásky Miklós / 2009-09-22 15:45:36

Kedves Testvéreink! Egyházközségünk 2005 óta, a www.refalsoors.hu címen működtetett oldalát beköltöztetjük a Dunántúli Református Egyházkerület integrált rendszerébe, de néhány hét átállás után újra a refalsoors.hu ismert címen érhetnek el bennünket, de már itt az új lapon! Kísérjék figyelemmel oldalunkat!

tovább