Balatonszárszói Református Egyházközség Honlapja

 

A református templom külső fejújítása

2022-10-20 19:45:39 / Konc Gáll László

Balatonszárszói Református Egyházközségünk „A balatonszárszói református templom felújítása „című pályázata alapján EEÖR-KP-1-2021/1-001093 azonosítószámon 15.000.000.-Ft támogatást nyert templomunk felújítására, mely az alábbiak szerint megvalósult:

Projektünk fő célja volt, hogy a református templom külső, részleges felújításával a településkép pozitív változását is elérjük, mint fontos eredményt megvalósult. Miután a templom a gyülekezet istentiszteleteinek a helyszíne, ezzel együtt a közösségépítés egyik jelentős helyszíne is. A templom épület maga egyben egy turisztikai látványosság is, valamint a már említetteken kívül, egész évben kulturális, zenei programok, találkozók helyszíneként is funkcionál. Ebből fakadóan úgy az egyházközségünk tagjai, helyben élők, mint a turisták, illetve az országból, térségből érkező rendezvény látogatók számára is meghatározó a templomépület megújult, külső esztétikai megjelenése, mely hosszútávon meghatározza, javítja a településképet, egyben vonzóbbá és látogatottabbá teszi templomunkat mindenki számára. A szükséges tevékenységek kerültek elvégzésre: a külső homlokzat felújítása (lábazat, homlokzati falfelület, vakolatdíszek, párkányok javítása-festése, vakolatjavítás homlokzaton, meglazult, sérült vakolat előzetes leverésével, szellőző, falszárító felújító vakolat, szükség helyeken többrétegű meszelés lekaparása homlokzatról, vakolt felületen, homlokzatfestés szilikát festékkel. A teljes megvalósítás során a szakmai színvonalat és a minőséget, a műszaki ellenőri jelenlét biztosította.

A beruházás eredményei:

-              Településkép kedvező változása

-              Turisztikai vonzerő erősödése a vendégforgalomra is kedvező    hatást fejt ki

-              Épített örökség védelme

-              Növekszik az egyházba látogatók száma

-              A kialakuló helyi örökségtudat a közösségi művelődés új formáiban is testet ölt

-              A felnövekvő generációk az örökség hordozói és továbbfejlesztői lesznek