
9:30-kor két kocsival indultunk a Tekeres-völgyi Ördög sziklához: a cseresznyeszínű Opellel és a télen-nyáron ciripelő Craishler-rel. A főútról letérve egy erdei sétát tettünk, mely során sok növényt ismertünk meg. Egy szép forrást is megnéztünk, de ehhez Tibor emelt át minket a kis patak felett. Mikor visszafelé jöttünk én természetesen beleléptem a patakba, de ezt csak én mondhatom el magamról. További utunk során is jól szórakoztunk.
Végül odaértünk az Ördög sziklához ahol találkoztunk a 96. születésnapját ünneplő Jákobbal, aki arra kért minket, hogy segítsünk felidézni a történetét. Először megmásztuk az ördögi sziklát, mely néhányaktól igencsak nagy teljesítmény volt. A szikla tetején meglepetésszerűen egy geo-ládát találtunk.
Így a Jákob köpenyéből kihullott piros fonalak mentén jeleket kerestünk, úgy mint pásztorbotot, lencsét, kincses ládikót és sarut, aminek a párja nem lett meg!! (:
Ezután egy nagy síkságon átvágva visszaértünk az Ördög sziklához, és az út alatt megszületett a „Koká,koká kolá" kezdetű, gyülekezetünk közében igen népszerű tapsolós mondóka keresztény változata, amit itt közlünk is:
,,Jézus,szeret téged!
Krisztus meghalt érted!
Isten Fia megváltott
Ezért leszel te áldott!
Dicsérjed és imádjad
Legyen szíved királya
MOST!"
Ezt néhány lelkes gyülekezeti tag írta, úgy hogy mostantól ez a gyerek hitvallás gyülekezetünkben:,,...és most valljátok meg hiteteket..."
A séta néhányakat igencsak kifárasztott (volt aki el is aludt), de sokan változatlan kitartással mászták meg a hegyet újra.
A pihenő után visszaindultunk, de mivel a tervezettnél korábban végeztünk, az „A part alatt" játszótéren játszottunk egy órát, ahonnan hazavittek minket.
Hála Istennek a kiránduláson nem történt baleset és mindenki jól érezte magát (legalábbis én úgy láttam)!
Ginevra