Tatai Református Egyházmegye

Egyházmegyei Zsoltáréneklő Verseny Tatán

2017-03-17 15:10:28 / Nagy Attila

2017. március 11-én reggel izgatott zsibongással gyülekeztek a Tatai Református Gimnázium aulájában az idei zsoltáréneklő versenyre jelentkezett fiatalok és kísérőik.

 

 


A verseny előtt Máté László esperes tartott rövid áhitatot, majd Veres Györgyné Petrőcz Mária zsűrielnök tartott jó hangulatú közös beéneklést.

 

Ezt követően Hamar László ének-zeneügyi előadó rövid köszöntése és tájékoztatója után a jelenlévők a versenyre feladott minden zsoltárt közösen elénekeltek. Négy korcsoport szerint követték egymást a versenyzők, összesen 46 fiatal.

 

 

Minden énekes egy szabadon választott, majd a zsűri által kért két másik zsoltárt énekelt. Voltak, akik a magukkal hozott hangszeren el is játszották a kiválasztott zsoltárt.

 

A korábbi években megszokotthoz képest idén nehezebb zsoltárok szerepeltek a kiírásban, sőt, a magasabb korcsoportban feladott zsoltárok énekeskönyvi parafrázisát is ismerni kellett. A dallam tisztasága, a szövegmondás pontossága szerint a zsűri döntése alapján bronz, ezüst és arany fokozatú minősítést tanúsító oklevelet kaptak kézhez a fiatalok.

 

 

A versenyt megtisztelte jelenlétéve a Magyar Örökség-díjas Böszörményi Gergely, Református Zenei Fesztiválok szerevezője is, az ő jóvoltából az arany minősítést nyert énekesek a „Református Énekek" legújabb cd-jét kapták jutalmul. Köszönet a szervezőknek, a felkészítőknek, és a résztvevőknek! SDG.

Máté László