Tatai Református Egyházmegye

Új könyvek a Kálvin Kiadótól

2017-11-13 11:35:18 / Nagy Attila

A Kálvin Kiadó gondozásában két új könyv jelent meg. dr. Szűcs Ferenc  teológiai professzor igehirdetéséről, és az ő szerkesztésében a II. Helvét Hitvallásról szóló tanulmánykötet.

 

 

 

Szűcs Ferenc
Titkok peremén
Igehirdetések Szerkesztette: Literáty Zoltán


A prédikátor is csak a titkok peremén jár, mert a titkok az Úréi. A jó igehirdető azonban nem marad meg a felszínes gondolatoknál, hanem elmegy a titkok feltárásában, ameddig lehet, és tudja, meddig lehet, és meddig szükséges.
Szűcs Ferenc nemcsak tudományos teológiai munkája és oktatói tevékenysége révén ismert, hanem igehirdetőként is. Igemagyarázataiban közérthetően és korunk aktuális kérdéseire nyitottan tárja elénk a bibliai szövegek mélységeit, és ezzel gondolkodásra, Isten dicséretére és hitre indítja olvasóit.


Szűcs Ferenc (szerk.)
Egyetemes és református
A Második Helvét Hitvallás mai üzenetei

A kötet szerzői a négyszázötven éves Második Helvét Hitvallás aktuális, inspiráló és további gondolkodásra indító témáival foglalkoznak. A 18 tanulmány négy téma köré csoportosul. A történeti rész a kutatástörténet és a mai fordítás kérdései mellett azt mutatja meg, ahogyan a hitvallás sok szálon kapcsolódik az egyetemes keresztyén (katolikus) hitvallási örökséghez. A második rész a Szentírás fontosságának és értelmezésének kérdéseibe vezet be, hiszen a reformáció egyik legnagyobb hatásának éppen az elmúlt századok gazdag bibliatudományi eredményeit tekinthetjük. Bullinger műve a dogmatika és az etika számos olyan fejezetét érinti, amely a reformáció óta meghatározza református felekezeti identitásunkat. Ezek mellett pedig hitvallásunk olyan gyakorlati teológiai kérdésekkel is foglalkozik, mint az igehirdetés és az istentisztelet.

„A rendkívül színes és széles körű tematika éppúgy tükrözi református teológiánk, a tizennyolc szerző gondolkodási sokszínűségét, mint azt a tényt, hogy kerek évfordulóink nem a múltról szólnak, hanem mai egyházi életünkről. Talán a folytatáshoz is ösztönzést adhatnak a tanulmányok, hogy merjük olyan kérdésekben is keresni a hitvallásos konszenzust, amelyek jubiláló hitvallásunk idejében még fel sem vetődhettek. A hitvalló egyháznak és egyháztagnak ma is az egyház Ura kérdésére kell felelnie: »Ti pedig kinek mondotok engem?« (Mk 8,29)." (Szűcs Ferenc Előszavából)