Tatai Református Egyházmegye

MEGÚJÚLT A TORONYSISAK BOKODON

2018-03-02 14:37:29 / Nagy Attila

Bokodon 2018. január 17-én került fel a református templomtornyára a felújított toronysisak. Ekkor emelte fel a daru a vörösréz borítású szerkezetet, legfelül az új gömbbel és az új csillaggal. A megújult toronysisak gerendaváza, Ócsai Sándor építőmester ráckevei telephelyén készült, majd 2017. december 12-én szállították Bokodra, ahol a vörösréz-lemezek felhelyezését végezték. Mérsékelten hideg, de szélmentes napon emelte fel a daru, a 11, 5 méter magasságú alkotmányt, tetején a csillaggal és a gömbbel. A nem mindennapi eseményt a település részéről hatalmas érdeklődés kísérte.

 

A csillagot és a gömböt Szücs Kámán kiváló kézügyességgel megáldott műszaki szakember készítette. A gömbbe, vákuumos fóliába csomagolva elhelyezésre került: - a református gyülekezet választói névjegyzéke, a presbitérium névsora, a Reformáció 500. emlékévéről tartott ünnepi műsor programfüzete, egy Reformátusok lapja, az adományozók névsora, valamint az egyházközség története, a Hét Határ című újság 5 példánya, és a forgalomban lévő fémpénzek. A gömb alatt az erőműi torony felöli részen kis táblán olvasható, hogy: A Bokodi Református Egyház részére készítette: Szücs Kálmán 2018 évben.

Szücs Kálmán 47 éves, gépészmérnök, bokodi lakos, felmenői között több a Bokodi Református Gyülekezetben tisztséget viselő lelkiismeretes egyháztagot találunk. Gondnokok, presbiterek szolgálták a közösséget. Dédapja testvére Szücs József (1862-1922) református kántortanító adománya, a templomban ma is használatos márvány keresztelőkút.

 

 

A munkálatok idején, ötleteivel, javaslataival nagy mértében hozzájárult a nem mindennapi munka sikeréhez (a toronysisak felhelyezése előtt, a vörösréz borítás készítése idején, annak őrzésére, videó kamerás rendszert épített ki).

 

A toronysisak felújításaaz Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázatokból, valamint a gyülekezet nagylelkű adományaiból történt.

 

A munkálatok közel 12 millió forintba kerültek eddig, mely pályázatból, közadakozásból valósulhatott meg.

 

Sajnos azonban itt még nem ért véget a felújítás, hiszen a párkányt körbe le kellett bontani, ugyanis a 2. világháború idején repesztalálat érte, és életveszélyessé vált. Így most - bár a templomsüveg elkészült, de - elég hiányosan néz ki a süveg és a torony közötti rés miatt. A párkány visszaépítése még további 6 millió forintba kerülne, de erre sajnos már nincs fedezet.

 

Köszönet a Bokodi Önkéntes Polgári Egyesület tagjainak, akik az útlezárás idején a forgalomszabályzást végezték és az éjszakai őrzésnél nyújtottak segítséget.

 

Köszönet illeti Kovács Tamás lelkipásztort és a presbitériumot a sokoldalú szervezéssel járó feladatok összehangolásáért, azok zökkenőmentes lebonyolításáért. Köszönet illeti Czunyinédr. Bertalan Judit képviselőt, a bokodi református gyülekezet presbiterét, aki szakmai támogatásával járult hozzá a munkálatok megvalósításához.

 

Elismerés illeti a gyülekezet tagjait, akik a hívó szóra ott segítettek, ahova hívták őket.

 

Hittanosok is kiváncsiak voltak a készülő süvegre

 

A református templom a település minden részéről látható. A téli napsütés aranyló fénnyel vonta be az új alkotást. Ragyog a torony, legfelül az iránymutató csillaggal.

Hisszük, hogy eléri mindazokat, akik Isten házába az Úr szavára kíváncsiak.

Szücs János