Tatai Református Egyházmegye

Egyházmegyei Zsoltáréneklő Verseny

2019-07-10 13:36:40 / Nagy Attila

„Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel!" (Zsolt 100:4.)

 

2019. március 30-án énekszótól volt hangos a Tatai Református Gimnázium, ugyanis megrendezésre került a Tatai Református Egyházmegye hagyományos Szenci Molnár Albert Zsoltáréneklő Versenye. Minden esztendő tavaszán összegyűlnek az egyházmegye éneklés iránt nyitott, tehetséges gyermekei, hogy különböző korcsoportokban összemérjék ének-tudásokat a zsoltárok világából.

Az előkészületek során a korosztályok különböző nehézségű, néha a gyülekezeti éneklésben teljesen elhanyagolt énekeket tanulnak meg a felkészítő lelkészekkel, hitoktatókkal. Az egyházmegye néhány gyülekezetéből érkeztek gyermekek ( 5 gyülekezet) , az egyházi általános iskolák tanulói-tanárai (Kocs,Dad, Neszmély) kitettek magukért. Összesen 27 résztvevő mérte össze tudását három korcsoportban.

 

Máté László esperes úr nyitó áhitata után a gyermekek egyenként léptek a zsűri és a többiek elé, hogy a kívülről megtanult zsoltárokkal magasztalják az Urat.

 

A zsűri elnöke Veresné Petrőcz Mária volt, aki mellett Máté László esperes, Gyimóthy Géza egyházmegyei gondnok, Benya Zsuzsanna kántor, Molnár Péter kántor, Hamar László ének-zeneügyi előadó és Valkiné Gúthy Éva ének-zeneügyi titkár vettek részt az értékelés munkájában.

 

Az I. korcsoportban (1-2.osztályosok) két arany minősítés mellett 2 bronz született. A II. korcsoportban (3-4.osztályosok) négy arany, öt ezüst, két bronz mellett Kovács Dóra és Csillag Regina kiemelt arany minősítést kapott. A III. korcsoportban öt arany, három ezüst, egy bronz mellett Harangozó Kinga és Molnár Eszter érdemelte ki a kiemelt arany minősítést.

 

A verseny utolsó felvonásaként Veresné Petrőcz Mária értékelte a versenyt.

 

Valkiné Gúthy Éva

lelkész, ének-zeneügyi titkár