Tatai Református Egyházmegye

Steinbach József püspök és Nemes Pál főgondnok új évi gondolatai

2021-01-02 10:57:50 / Nagy Attila

Steinbach József püspök úr gondolatai

SL0_7890.jpg

Minden esztendőben egy-egy igevers határozza meg a szolgálatainkat. 2021-ben ez a vezérige így hangzik: „Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem." (Zsolt 25,5)


Van reménységünk. Reménységünk egyedül a feltámadott Úr Jézus Krisztus, akit követünk, mint Szabadító Urat. Ő vezet minket, Ő jár előttünk, mi pedig Őbenne reménykedünk. Csakis az Úr lehet reménységünk tárgya. Tavaly is Ő volt, idén is csak Ő lehet. A fenti igevers azt üzeni, hogy akiknek az Úr a reménységük, azok erőt, vezetést tanítást, szabadítást kapnak.

 

Ez a reménység Jézus Krisztus követésében, ügyének szolgálatában teljesedik ki - ezért ez a reménység legyőzi a félelmeket. Mert ha csak a feladatra tekintünk, van bennünk félelem bőven: egyre inkább az a tapasztalatom, hogy az ügyek intézése, a menedzselés, a munka láttatása mindent felemészt. Az egyház Jézus Krisztus teste, az evangélium követe ebben a világban, ezért soha nem torzulhat csupán bürokratizálódott, paragrafusos intézménnyé. Bármit teszünk, valójában Jézus Krisztus követésében tesszük, mint az Ő szolgái. Imádkozom azért, hogy továbbra is türelemmel, pásztori szeretettel tudjak odafigyelni a szolgálatra a dunántúli reformátusság nagy családjában, miközben a gyülekezeteim, a családom is áldott szolgálati terület.

 

Nemes Pál főgondnok úr újévi gondolatai

nemes-pal_2.jpg

Az elkövetkező évet nagy hittel és reménységgel várom, remélem, hogy végre elmúlik a világjárvány és újra félelem, aggódás nélkül ölelhetjük meg szeretteinket. Szerintem a mai korlátok közötti élethelyzetben sokan felismerték, hogy az ember nem mindenható. Remélem, hogy a felismerés hitbéli ébredéshez vezet.

 

A saját eddigi életemben azt tapasztaltam, hogy az Úristen nem rak ránk olyan terhet, melyet az Ő segítségét kérve ne tudnánk elhordozni. Sokszor a megpróbáltatásaink segítenek abban, hogy visszataláljunk a helyes útra. Remélem, hogy a 2020. év megpróbáltatásai segítenek újra felismerni életünkben a valódi értékeket, és a 2021. évben Isten elhozza a megpróbáltatásaink alóli szabadulást.

 

Hiszem, hogy „jó az Úr! Oltalom a nyomorúság idején, gondja van arra aki hozzá menekül." (Náh 1,7) Ezzel az idézettel kívánok valamennyi testvéremnek boldog új esztendőt!