Tatai Református Egyházmegye

Bátorságtábor Rédén

2021-08-16 12:50:00 / Nagy Attila

Július harmadik hetében a rédei gyerekek egy olyan táborban vehettek részt, ahol a félelem és a bátorság témakörét járhatták körbe bibliai történetek segítségével. Ehhez nagyon sok segítő kézre volt szükség. A mindennapi betevőről, finom reggeliről, ebédről és uzsonnáról a gyülekezet nőtagjai gondoskodtak. Mivel a táborban több, mint 50 gyermek vett részt, több középiskolás lány őrangyalként vigyázott a szuperhősjelöltekre. A csapatok ugyanis ebben az évben szuperhősökről voltak elnevezve, hiszen a célunk az volt, hogy olyan bátor kis hősöket képezzünk ki, akik Isten segítségével le tudják győzni a félelmeiket.

 

A gyülekező minden reggel 9 óra előtt volt. A napot finom reggelivel és játékokkal kezdtük. Ezután együtt átvonultunk a templomba, ahol ráhangolódó beszélgetés és játék után minden nap közösen megtanultunk egy aranymondást, amely az adott nap hőséhez kapcsolódott.

 

A hét öt napjára öt történet jutott, melynek hősei: Illés, Bálám, Dávid, Zákeus és Jézus tanítványai voltak.  A történeteket a tiszteletes asszony, Vidi Attiláné Judit, Bátki Márton és jómagam tolmácsoltunk a gyerekek számára. A templomban elhangzott történet után kézműves foglalkozásokkal folytatódott a délelőtt. Készítettünk a hét folyamán - a teljesség igénye nélkül: tüzet krepp-papírból, Illés futását ábrázoló forgatható papírtányért, ajándékkártyát, pompom csacsit, kavicsot festettünk és megfestettük az Isten tenyerén pihenő Zákeust is. A nagyobbak ez idő alatt a templomban beszélgettek és imasétán vehettek részt.

 

 

Ebédelni minden nap a parkba mentünk, ahol a finomságok elfogyasztása után bátorságpróbák várták a gyerekeket. Ezeken az alkalmakon próbára tehették a  bátorságukat például bekötött szemmel egy labirintusban, a tűzoltóautóban vagy éppen a hullámzó ejtőernyő alatt keresgélve egy titokzatos tárgyat. Csütörtökre két próbatétel is jutott, hiszen alig búcsúztunk el délután, este 7-kor újra találkoztunk a parkban. Tábortüzet raktunk, közös éneklés és némi játék után 9-kor indultunk el az éjszakai erdőbe. A gyerekek hősiesen haladtak az úton és eléggé el is fáradtak, de mindenki büszke lehet magára és hálás lehet Istennek, hogy erőt adott neki az erdő sötétjében is!

Aki eredményesen teljesítette az adott próbát az pecsétet kapott a névre szóló füzetkéjébe. Ennek segítségével tapasztalhatták meg a gyerekek, hogy egymás, de főleg Isten segítségével mennyi mindenre képesek.

 

 

 

A hetet szombaton kirándulással koronáztuk meg. Kalandosra sikerült, de nem úgy, ahogy vártuk. Eredeti célunk a Kislődön található Sobri Jóska Kalandpark volt. Rögtön az indulás után nagy bátorságra volt szükségünk, hiszen hatalmas vihar közepette jutottunk el a kalandparkig, ahol sajnos nem derült ki az idő, így újra kellett terveznünk a kirándulást. Úticélunk így Győrre változott, ahol a nagyobbak a trambulinparkban, a kisebbek pedig játszóházban tehették újra próbára magukat. A kirándulás zárásaként Écsen finom uzsonnát és egy fagylaltot fogyasztottak el a gyerekek.

 

A vasárnapi istentiszteleten minden résztvevőt szuperhőssé avattunk, melyről oklevelet adtunk át emlékbe. Ez az oklevél tanúsítja, hogy a vele szemben támasztott kihívásoknak maradéktalanul megfelelt, a legmagasabb szinten teljesítve minden elvárást a rédei Bátorságtáborban és jogosult a szuperhős cím viselésére.

 

Baloghné Mogyorósi Kamilla

 

A Bátorságtáborról készült videó is megtekinthető