Tatai Református Egyházmegye

Több vagy, ha adsz! 72 óra kompromisszum nélkül

2021-09-03 13:15:40 / Nagy Attila

14. alkalommal rendezi meg a három történelmi keresztény egyház a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes, ifjúsági akciót 2021. október 8-10. között. Az akció évről évre több ezer magyarországi és a határon túli magyar fiatal számára teszi lehetővé, hogy kipróbálhassák az önkénteskedést!A 72 óra honlapján már elindult a regisztráció és szeptember 10-ig várják a koordinátorok jelentkezését is!

 

 

 

Idén is meghirdetik a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akcióját, aminek keretén belül a jelentkező fiatalok olyan közhasznú feladatokat kapnak, mint pl.játszóterek, intézmények felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek, például fogyatékkal élőknek, időseknek.

 

Szeptember 10-ig várjákaz önkéntes szervezők jelentkezését is helyi koordinátor, helyi szervező és segédszervező feladatokra.Olyan lelkes, 18 év feletti keresztény fiatalokat keresnek, akik otthonosan mozognak az ifjúsági programok világában, nyitottak a más felekezetekkel való együttműködésre és kapcsolatteremtésre, és szívesen áldoznak idejükből egy jó ügy előmozdítására.Azok jelentkezését várják, akik szeretik a fiatalokat és az önkéntességet, szeretnek programokat szervezni, és egy lelkes, pörgős társaság tagjaként szívesen szereznek új tapasztalatokat egy országos összefogásban! Segédszervezőként bárki csatlakozhat, aki elmúlt 16 éves, és lelkesedik a 72 óra céljaiért.

 

Az akció célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a fiatalok segítőkészségére, elkötelezettségére, erejére és lelkesedésére. Évrőlévre 7.000 - 9.000 fiatalt mozgatnak meg, akik országszerte több mint 400 önkéntes projektet valósítanak meg. Az akció szlogenje idén is a „Több vagy, ha adsz!", amit a résztvevők önkéntes szervezőként, koordinátorként még inkább megtapasztalhatnak.

 

 

Bővebb információ a szervezői feladatokról: http://www.oki-iroda.hu/72h-szervezo/

Regisztráció: http://www.72ora.hu/regisztracio

Facebook: https://www.facebook.com/72ora| Instagram: https://www.instagram.com/72ora/

 

Sajtókapcsolat: Müller Eszter;

e-mail: kommunikacio@72ora.hu;

telefon: + 36 70 384 3622