Tatai Református Egyházmegye

Felhívás: Szóljanak a harangok június 4-én

2022-06-04 09:50:48 / Nagy Attila

 

2022-ben is hívjuk a Kárpát-medencei egyházközségeket és gyülekezeteket, hogy minél több helyszínen emlékezzünk meg imával és harangozással a trianoni békediktátum évfordulójáról.

A harangszó általában imádságra hív, örömet közvetít, győzelmet ünnepel, veszélyre figyelmeztet vagy halottat búcsúztat, vagyis az élet jele és a megmaradás bizonyítéka számunkra.

 

Ezért kérjük felekezettől függetlenül a Kárpát-medence magyar vallási közösségeit, hogy

 

folytassuk a trianoni évfordulóhoz kapcsolódó hagyományunkat, és június 4-én, magyar idő szerint 16.30-kor harangozzunk templomainkban, majd imádkozzunk a magyar nemzet egységéért és a keresztény hit védelméért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezért kérjük felekezettől függetlenül a Kárpát-medence magyar vallási közösségeit, hogy folytassuk a trianoni évfordulóhoz kapcsolódó hagyományunkat, és június 4-én, magyar idő szerint 16.30-kor harangozzunk templomainkban, majd imádkozzunk a magyar nemzet egységéért és a keresztény hit védelméért.

 

Bízunk benne, hogy idén is sokan csatlakoznak kezdeményezésünkhöz, akik hitünk és nemzeti összetartozásunk erősítését fontosnak tartják. Továbbra is várjuk a harangozásban résztvevők visszajelzését.

 

A Keresztény Értelmiségiek szövetségének felhívása