Csend. Ezt a szót mindannyian ismerjük. De tudjuk is, hogy mit jelent?

Fogalmazhatunk egyszerűen! A csend a hangok hiánya. A hangok közti szünet. A mindennapokban örülünk egy pár perc egyedüllétből fakadó csendnek, amikor ténylegesen nincs is csend. Az autók jönnek-mennek, a fák leveleit fújja a szél, a madarak csicseregnek. Mégis szükséges elvonulnunk a világ zajától, hogy felfigyelhessünk a hívó szóra, a kérdéseinkre/kéréseinkre adott válaszokra, amiket a világ zaja akarva vagy akaratlanul is elnyom, hogy hálát adhassunk a reggeli harmatért, a déli napsütésért, az esti csillagfényes égboltért. És mindenért, amit a földi életünk során megtapasztalunk!

Nem egyszerű, nem könnyen értelmezhető bibliai igeszakasszal vágtunk neki a 6 napnak. Gyakran hallunk a „boldogmondások" közül egyet-egyet kiragadva itt-ott, de komplexen vizsgálni az egészet nem kis fejtörést okozott a 37 főnek.

Lukátsné Orovicz Piroska lelkészünk segítségével napról napra, lépcsőfokonként haladtunk az áhított cél, a mennyország birtoklása felé.

Hétfőn, a „hazaérkezésünk" után a jól bevált rutinnal foglaltuk el szálláshelyeinket, mindenki a számára kedves szobát választva. Kedvünket nem szegte a csöpörgő eső, habár az út porát idén nem sikerült a Petörke-tó hullámaiban lemosni lábunkról. Hamar asztalhoz ültünk, és az ebédet követően délután már a Boldogmondások bevezetőjét hallgattuk.

Az esti áhitatot, - mint több éve már - idén is a templom hűvös csendjében tartottuk, a csoport létszámának megfelelő számú mécses meggyújtásával.

Keddtől, a hét végéig az előre megbeszélt rend szerint, szinte óramű pontossággal követték egymást az események, reggeltől-estig. A 8 órakor kezdődő reggeli néhány fiatalabb testvérünk számára túl korainak bizonyult, de a 10 órakor kezdődő bibliatanulmány teljes létszámmal indult. Az eddigi évektől eltérően, idén csoportokat alkotva, kérdőívek segítségével próbáltunk a lelkészi magyarázat előtt választ adni a lapokon szereplő kérdésekre. Izgalmas volt hallani, a csoporton belül eltérő korosztályok véleményét, meglátását. Létrán szemléltetve haladtunk a boldogmondásokkal, nagyon könnyen értelmezhető formában feltárva a lelki szegénység, a sírás, a szelídség, az éhezés és szomjúhozás, az irgalmasság, a tisztaszívűség, a békességre igyekvés, a háborúságot szenvedés fogalmát, és az ezekhez kapcsolódó javakat.

Az ebéd egy közeli üzemi konyháról érkezett, a régi diákéveket felidéző „menzai kaja" nagy boldogsággal került a tányérokra. Hús-, gomba-, gulyásleves, túrótöltelékes gombóc, cigánypecsenye, babfőzelék és az elmaradhatatlan, örök kedvenc a főtt hús gyümölcsmártással és pirított darával is felszolgálásra kerültek. Az ebéd utáni csendes pihenőt követően idén is megnyitott a „Kreatív műhely", ahol levegőre száradó gyurmából, némi festékből és bibliai idézetekből nyakbavalókat készíthettünk. Az újságpapírból sodort pálcák segítségével pedig a jó kézügyességgel megáldott asszonyok (és lányok) kosarakat, koszorúkat készíthettek. Vidáman, nagy beszélgetésekkel, nevetésekkel teltek a műhelyben eltöltött délutánok.

A Hegyi Beszédhez kapcsolódóan Juhászné Kulcsár Ildikó testvérünk és lánya, az idei évben először köztünk lévő Juhász Anita elég nagy mennyiségű, a világ minden tájáról, a festészet és szobrászat szinte minden irányzatából hozott műelemzéshez képi anyagot. Így az avatatlan szemek az ő segítségükkel elemezhették a látottakat.

A vacsorát követően a templomban gyűltünk össze egy résztvevők által megtartott áhitatra, amin személyes örömömre kánon éneklésre is sor került. Az énekekkel idén sem fukarkodtunk, több ifjúsági- és dicséretes könyvből összeállított énekes füzetet kaptunk, amiben a reggeli és az esti énekeken kívül spirituálék is helyet kaptak.

Az énekelni szerető, bátrabb testvérek az áhitat után a közösségi teremben még folytathatták az éneklést, akkor már a '67-es táncdalfesztiváltól egészen napjaink sokat játszott zenéivel. A szőlőhegyről származó vörösbor bársonyossága jót tett a kiszáradt torkunknak. A csendesebb programra vágyók Molnár György testvérünk vezetésével csillagtúrára mehettek.

Nem volt több, nem volt feszesebb az idei év programja sem az eddigieknél. De mégis úgy érzem, hogy a teljesség, a tökéletesség számában (7. alkalom) repült az idő.

Szombaton a reggelit követően még ki-ki befejezte az évről-évre írt élménybeszámolós füzetbe a jegyzetelést, felragasztotta cetlijét az „Üzenetek Istennek" táblára és kattant a zár a szobaajtókon. Eltelt. „Jövőre, Veled, Ugyanitt!"

Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít :/:
Szívem csendben az Úrra figyel.

Áldás, Békesség Testvéreim!

Talum György