Vörösberényi Református Egyházközség Balatonalmádiban

Alkalmaink, híreink

2024-04-20 /

 


 



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Én Uram és én Istenem!


Faust Gyula igehirdetése 2024. április 14-én


Ján 20:28


" Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem!"


Az igehirdetés letölthető és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


HÚSVÉTI KÖRLEVÉL



Áldott húsvéti ünneplést kívánunk az Úrban!


A templomban tartjuk a következő ünnepi alkalmakat:


· Nagypénteki istentisztelet 10: 30-tól


· Húsvétvasárnapi úrvacsorás istentisztelet 10: 30-tól


 


A TEMPLOMBAN padfűtés van.Mivel a levegő hideg, kérjük, szíveskedjenek melegen öltözni.


Legyen az Úr áldása alkalmainkon, kegyelme cselekedje, hogy lelki házzá épüljünk Isten dicsőségére. Továbbá cselekedje, hogy áldás legyünk református családunk és sokak javára, épülésére, üdvösségére, a feltámadott Jézus Krisztusban! Köszönjük mindenki imádságát, szeretetét, támogatását és szolgálatát.


SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES TESTVÉREINKET ALKALMAINKRA!


Faust Gyula lelkipásztor


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Az alázat királya jön hozzád, avagy vajha felismerted volna a te meglátogatásodnak idejét!


Faust Gyula igehirdetése 2024. március 24-én


Zakariás 9:8-12


"Táborba szállok házam védelmére az ide-oda kóborlók ellen, és nem tör rá többé a sarcoló, mert most szemmel tartom őt! Örülj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Íme, Királyod jön hozzád, aki igaz és szabadító, alázatos, és szamárháton ül, nőstény szamár csikóján. Kiirtja a harci szekeret Efraimból és a lovat Jeruzsálemből, kivész a harci íj is..."


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek!_1


Faust Gyula igehirdetése 2024. március 10-én


Márk 9:14-32


14" Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük. 15 Amint meglátták Jézust, az egész sokaság felbolydult, és eléje futott, hogy köszöntse őt. 16 Ő pedig megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztok velük? 17 A sokaságból így felelt neki valaki: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van; 18 és ahol hatalmába keríti, földhöz vágja őt, habzik a szája, és megmerevedik. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták..."


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


De menjetek el (…) Galileába_ ott meglátjátok őt, amint megmondotta nektek!


Faust gyula igehirdetése 2024. március 03-án


Ján 9:1-11


"1 Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. 2 Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született?  3 Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei..."


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A szeretet kevésbé ismert himnusza


Faust Gyula igehirdetése 2024.február 18-án


Fil 2:1 – 5.


"Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vígasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és könyörületességnek..."


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Elsüllyedő hajóra szálltál avagy a bűn ütötte törésre álltál_3


Faust Gyula igehirdetése 2024 február 11-én


Mk 4:35-41


39 Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett. 40 Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek? 41 Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Elsüllyedő hajóra szálltál, avagy a bűn ütötte törésre álltál_2


Faust Gyula igehirdetése 2024. február 04-én


Mk 4:35-41


37 Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. 38 Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?...


Az igehirdetés letölthető és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Elsüllyedő hajóra szálltál, avagy a bűn ütötte törésre álltál_1


Faust Gyula igehirdetése 2024. január 28-án


Mk 4:35-41


35 Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra! 36 Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak hozzá, minthogy ő már a hajóban volt; de más hajók is követték őt...


Az igehirdetés letölthető és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Új bor, új tömlő


Faust Gyula igehirdetése 2024. január 21-én


Luk 5: 27 – 39.


Az Úr Jézus Krisztus az új tömlő újbor példázatát egy farizeusi provokációra adott válaszként mondta el egy lakomán. Azt a lakomát Lévi Máté rendezte a megszabadítása alkalmából. Így fejezte ki háláját Jézusnak...


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A Krisztust megérintő hit


Ige:És egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásos volt, sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát rájuk költötte, de semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett, amikor Jézus felől hallott, a sokaságban háta mögé került, és megérintette a ruháját. Mert azt gondolta: Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok...


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Az égre nyiló bárka


Faust Gyula igehirdetése 2024. január 07-én


5 Nóé úgy is tett mindent, ahogyan az Úr megparancsolta neki.


6 Nóé hatszáz éves volt, amikor özönvíz lett a földön...


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Vessétek el a hazugságot, mondjon mindenki igazat!_2


Újévi istentisztelet


Igehirdetés 2024. január 01-én


22 Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették.


23 Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt.


24 Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és azzal hűsítse nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban...


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Vessétek el a hazugságot, mondjon mindenki igazat!


Óévi istentisztelet


Igehirdetés 2023. december 31-én


17 De hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne.


19 Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. 20 Egy Lázár nevű koldus ott feküdt a kapuja előtt, fekélyekkel tele, 21 és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról...


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Immánuel_VELÜNK AZ ISTEN


Igehirdetés 2023 december 26-án Karácsony második napján


Az igehirdetés letölthető és elolvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A Krisztusnak meg kell születnie


Igehirdetés 2023. december 25-én


Karácsony első napján


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


A vörösberényi református gyülekezet 2023 karácsonyi,


óévi és újévi istentiszteleti alkalmai


December 24 vasárnap


Úrnapi istentisztelet a vörösberényi református templomban                  10: 30 óra


Szentesti ünnepi istentisztelet a vörösberényi református templomban   17: 00 óra


December 25. karácsony 1. napja


Úri szent vacsorás istentisztelet a vörösberényi református templomban 10: 30 óra


December 26. karácsony 2. napja


Ünnepi istentisztelet a vörösberényi református templomban                  10: 30 óra


December 31. Szilveszter


Úrnapi istentisztelet a vörösberényi református templomban                  10: 30 óra


Óévi istentisztelet a vörösberényi református templomban                      17: 00 óra


2024. január 1, Újév


Újévi istentisztelet a vörösberényi református templomban                     10: 30 óra


 




 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A nagy áron kiváltott alkalom lett a beteljesedett várakozás


Igehirdetés 2023. december 17-én


Advent harmadik vasárnapján


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Simeon beteljesült várakozása


Igehirdetés 2023. december 10-én


Advent második vasárnapján


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


József, mint Isten eljött országának pionírja


Igehirdetés 2023. december 03.


Advent első vasárnapján


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Ne félj, bízva bízzál, mert minden úgy lesz, ahogy megmondtam


Igehirdetés 2023. november 26-án


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Krisztust következetesen valld meg!


Igehirdetés 2023. november 12-én


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Bocsásd el az én fiamat hogy nekem szolgáljon


Igehirdetés 2023. október 22-én


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Sátán alkudozásai az Isten gyermekei felett_1


Igehirdetés 2023. október 15-én


Az igehirdetés letölthető és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Ismerkedés a tűz lángjából beszélő izzó Urral


Igehirdetés 2023. október 01-én


Az igehirdetés letölthető és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Emésztő tűzzel ég, de a láng nem lobban ki, (…) mi az


Igehirdetés 2023.szeptember 24-én


Az igehirdetés letölthető és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Az Isten erőtlensége erősebb az emberek hatalmánál_első rész


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Szeretettel hívunk és várunk mindenkit 2023.07.29-én szombaton este nyolc órakor a Kecskés Együttes koncertjére!



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a 2023. július 1 - 2. alkalmainkra!


 



 



 


 


 


 


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A veszedelmes úton


Igehirdetés 2023. Március 05-én


Énekek: 32;512 és 508.


Bibliaolvasás: ApCsel 26: 1 – 23!


Alapige: 4Mózes 22,21-34.


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Bálám


Igehirdetés 2023. Február 26-án


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Amit azért Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza


Igehirdetés 2023. Február 19-én


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket!


Igehirdetés 2023. Február 12-én


Az igehirdetés letölthető és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Istenszelídítési kísérlet avagy Jézus Krisztus tegnap ma és mindörökké ugyanaz


Igehirdetés 2023. Február 05-én


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Tóvá lesz a délibáb


Igehirdetés 2023. január 22-én


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Népem útjából vegyetek el minden botránkozást


Igehirdetés 2023. január 15-én


Az igehirdetés letölthető,olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


SZERETETTEL VÁRJUK ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDTAGJAIT A DECEMBERI ALKALMAINKRA A VÖRÖSBERÉNYI REFORMÁTUS TEMPLOMBA (Veszprémi út 107.)


 


·       Szenteste dec. 24-én: 17 órától gyerekműsorral egybekötött istentisztelet


·       Dec. 25-én Karácsony 1. napja- úrvacsorás istentisztelet 10: 30-tól


·       Dec. 26-án Karácsony 2. napja -ünnepi istentisztelet 10: 30-tól


·       Dec. 31-én óévi istentisztelet 17 órától


·       Január 1-én 10: 30-tól újévi istentisztelet


A templomban van padfűtés, a levegő viszont hideg. Kérjük, öltözzenek rétegesen és melegen!


A templomudvar közmegvilágítás hiánya miatt sötét. Kérjük, hogy szíveskedjenek hozni zseblámpát, vagy használják a mobil telefon elemlámpa funkcióját! Megértésüket köszönjük!


Áldott adventet! Békés Karácsonyt és boldog új esztendőt kíván:


 


Faust Gyula református lelkipásztor


Tel.  88/430 433 Mobil: +36 30 228 29 66


Honlap: www.refdunantul.hu/lap/vorosbereny


E-mail: refbereny@gmail.com


 


 





¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Királyságunkért mindazzal, amit neked adtam, kereskedj!


"Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Miközben ezeket hallgatták, még egy példázatot is mondott, mivelhogy közel volt Jeruzsálemhez, és azok azt gondolták, hogy azonnal megjelenik az Isten országa. Azt mondta: Egy nemes ember messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza. Előszólította azért tíz szolgáját, adott nekik tíz minát, és azt mondta: Kereskedjetek vele, amíg megjövök!..."


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Anonymus a gazdag és a Jézus által Lázárnak keresztelt szegény


„Uram Isten siess minket megsegíteni, ily nagy szükségünkben, Krisztus Jézusért, mi Urunkért, és Megváltónkért,” - fohászkodunk a 151 számú dicsérettel. Ily nagy szükség, mit jelent? Valóban nagy segítségre van szükségünk, amikor jövünk igét hallgatni. Sehol nem vagyunk olyan nagy szükségben, mint a templomban, a bibliaórán, vagy otthon a bibliaolvasás közben. Ilyenkor abban a nagy szükségben vagyunk, amit csak Isten tud megváltoztatni, egyedül Isten tehet képessé arra, ami nekünk lehetetlen..."


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Az igazságvesztett sáfár


„Mert íme, parancsot adok, és megrostálom Izráel házát minden nép között úgy, ahogyan a rostával rázogatnak, de egy szemecske sem esik a földre!” Ámos 9: 9. Ige: Majd azt mondta tanítványainak: Volt egy gazdag ember, és volt annak egy sáfára, akit bevádoltak nála, hogy eltékozolja vagyonát. Előhívatta azért, és azt mondta neki: Mit hallok felőled? Adj számot a sáfárságodról, mert különben nem lehetsz tovább sáfár! A sáfár azt mondta magában: Mitévő legyek, ha az uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. Tudom, mit tegyek, hogy amikor sáfárságomtól megfosztanak, befogadjanak engem a házaikba..."


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


Krisztuskövetés mint toronyépítés és hadba vonulás


„Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt a még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.”


Lukács 14: 25 – 35


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Te előtted ettünk és ittunk! Hogy mondhatod, hogy nem ismersz bennünket?


"Jeruzsálem felé menet városokon és falvakon haladt át, és mindenütt tanított. Egyszer valaki azt kérdezte tőle: Uram, ugye kevesen üdvözülnek? Ő pedig azt mondta nekik: Küzdjetek azért, hogy bemehessetek a szoros kapun, mert – mondom nektek – sokan próbálnak bemenni, és nem tudnak. Mert ahogy a ház ura felkel, és bezárja az ajtót, ti már kívül állva kezditek az ajtót zörgetni, mondva: Uram! Uram! Nyisd meg nekünk! Ő pedig azt feleli: Nem tudom, honnan valók vagytok."


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A fizikai és pszichikai fegyverest legyőző nálánál erősebb lelki fegyveres


„Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az. Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem őbenne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít."


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Az Úr játszva hívogató gyermekei


"Kihez hasonlítsam azért e nemzedék embereit, és mihez hasonlók? Hasonlók a piacon ülő gyermekekhez, akik egymásnak kiáltoznak, és ezt mondják: Sípoltunk nektek, és nem táncoltatok, siratóénekeket énekeltünk nektek, és nem sírtatok. Mert eljött Keresztelő János, aki kenyeret sem eszik, bort sem iszik, és azt mondjátok: Ördög van benne. Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és ezt mondjátok: Íme, falánk és borivó ember, a vámszedők és bűnösök barátja. És a bölcsesség beigazolódott minden gyermeke által (Békés-Dalos fordítás: „A bölcsességet azonban igaznak ismerte el minden fia.”). Lukács 7, 31 – 35.


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A felesleges gazdagság végzetes csapdája, avagy a bolond gazdag


„Akkor megszólalt valaki a tömegből: Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget! Ő pedig azt mondta neki: Ember, ki tett engem köztetek bíróvá vagy osztóvá? Majd így szólt hozzájuk: Vigyázzatok, őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az ember élete..."


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



 


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Az elveszett megtalálása


"A múlt alkalommal arról hallottunk tanítást, hogy Jézus beszédének hallgatása, az Ő szavai által meglátjuk elveszett világunk valódi arcát s benne leleplezett magunkat, ami az Isten Fia Jézus és az Isten országa keresésére kell ösztönözzön bennünket életünk teljes idejében."


Az igehirdetés letölthető, meghallgatható és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Az elveszett elvesztése és megtalálása


"Erre az igehirdetésre készülve keresztelő János jutott eszembe, akinek különös személyisége csak úgy vonzotta Jeruzsálemet és környékét. Keresztelő János jelenléte mozgásba hozta a maga vallásosságába belekövesedett Júdeát. Ez nagyon sértette a vallási hatalmasságokat..."


Az igehirdetés letölthető, olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Kedves Testvérek!


A május 08. vasárnapi 10: 30-as istentisztelet


a vörösberényi református templomban lesz.


A helyszín a Templom utcából közelíthető meg a KELETI kapun keresztül.


A DÉLI kapu zárva lesz lépcsőfelújítás miatt!


Megértésüket és a megosztásokat köszönjük!


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Urunk Jézus Krisztus visszajövetelének pillanatáig a megváltás a legcsodálatosabb örömhír. Jó tanulni, megismerni, elmélyülni és növekedni benne! Ennek megfontolásával szeretettel hívunk mindenkit a vörösberényi református templomba 2022. május 8-án a 17 órakor kezdődő előadásra, melynek témája az Isten téged üdvözítő ellenállhatatlan szeretete!


Szeretettel, Faust Gyula



 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Feltámadott Krisztus vagy természetünk telhetetlenségével bebalzsamozott jézus-bálvány


 


Az igehirdetés letölthetö, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Fegyverkezzetek fel (...) Nagypéntek 2022


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



Húsvéti alkalmak


A gyülekezeti teremben tartjuk a következő bűnbánati  alkalmakat:


Nagypénteki istentiszteletek:


·       április 15- én 10: 30-tól


Nagyszombati istentisztelet:


·       április 16- án 10: 30-tól


A TEMPLOMBAN tartjuk a húsvéti istentiszteleteket. Padfűtés van. Mivel a levegő hideg, kérjük, szíveskedjenek melegen öltözni!


Húsvétvasárnap, április 17-én úrvacsorás istentisztelet 10: 30-tól


Húsvéthétfőn, április 18-án az istentiszteleten 10: 30- tól


Katócz Sára lelkipásztor szolgál.


SZERETETTEL VÁRJUK ALKALMAINKRA!


Faust Gyula lelkipásztor


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Jézusnak a mustárfa és a kovászos kenyeret készítő háziasszonyról szóló példázata


"Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet vett egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, mire az egész megkelt."


Mt 13: 31-36.


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


A terméketlen fügefa, avagy bármikor légy kész az Úr számára


„Voltak ott abban az időben néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével elegyítette. Ő ezt felelte nekik: Azt gondoljátok, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? Azt mondom nektek, hogy semmiképpen, sőt inkább: ha meg nem tértek, ti is mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, bűnösebb volt Jeruzsálem minden lakójánál? Azt mondom nektek, hogy semmiképpen, sőt inkább: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek."


 


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A böjt mint a Szent Isten színe elé készülés és az ő szent akaratával való összekapcsolódás


"Akkor János tanítványai jöttek hozzá, és ezt kérdezték: Mi az oka, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? Jézus így válaszolt: Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De majd eljönnek azok a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak."


Máté 9:14-15.


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgathatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A mennyeknek országa, mint a jó magot elvető ember, avagy a búza és konkoly


Igehirdetés 2022. február 22-én


„Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. De amikor az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor pedig szárba szökkent a vetés, és termést hozott, felütötte fejét a konkoly is."


Az igehirdetés letölthető és meghallgatható itt


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A magvető példázata - az Ige diadala


Igehirdetés 2022. február 13-án


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgathatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Szombatnapon járuljatok az Úrhoz és ne gerjesszetek halált hozó tüzet a ti házaitokban


„Annak okáért, szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket; Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon.”


Fil 2:12-15.


Az igehirdetés letölthető és ovasható itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Mert mi láttuk az Ő Csillagát


"Amikor megszületett Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk neki. Heródes király nagy megdöbbenéssel hallotta ezt és vele együtt az egész Jeruzsálem. És összegyűjtve a papi fejedelmeket és a nép írástudóit, tudakozódott tőlük, hol születhetett meg Krisztus..."


Máté 2: 1-12.


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Az Ő Csillagja által csillaggá lenni


„Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát (…)?”


Máté 2:2.


Faust Gyula, vörösberényi református lelkipásztor írása letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2022. január 23-án


"Most rajta, ti, gazdagok, sírjatok és jajgassatok a rátok következő nyomorúságok miatt. Gazdagságotok megrothadt, és ruháitokat megrágta a moly, aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdájuk bizonyság ellenetek, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek az utolsó napokban. Íme, a ti földjeiteket learató munkások bére, amit visszatartottatok, az égre kiált."


Jakab 5.


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Szabó László gondnok úr temetésén elhangzott igehirdetés 2022. január 19-én


"Majd ezt mondta az ÚR: Íme, van itt hely nálam; állj a kősziklára! És amikor dicsőségem elvonul előtted, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engem, de az arcomat nem láthatod."


2Mózes 33: 21-23.


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2022. január 09-én


„Ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló. Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, [és] szeplő nélkül megtartani magát e világtól.”


Jak 1:26-27.


Az igehirdetés olvasható itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2022. január 02-án


Tegnap Krisztus kiáltásáról hallottunk, azt, hogy kiáltásában benne van nemcsak Ábrahám, hanem mi magunk is. Ez a kiáltott ima, könyörgés és esedezés azt kéri Istentől, hogy minden félelmem és legnagyobb rettegésem vegye az Úr a kezébe és dicsőítse meg magát benne és általa. Tudjuk, hogy Isten meghallgatta és meghallgatja ezt a kiáltást. Megdicsőítettem és megdicsőítetem benne, - válaszolja. Mihelyst kimondta, már történik is szent nevének megdicsőítése.


Az igehirdetés olvasható és meghallgatható itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2022. január 01-én


Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni, és kiment, nem tudva, hova megy.


Zsidók 11: 8.


Az igehirdetés olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


Igehirdetés 2021. december 26-án


Karácsony 2. nap


„Amikor megszületett Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk neki. Heródes király nagy megdöbbenéssel hallotta ezt és vele együtt az egész Jeruzsálem. És összegyűjtve a papi fejedelmeket és a nép írástudóit, tudakozódott tőlük, hol születhetett meg Krisztus. Azok pedig azt mondták: A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: És te, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda főhelyei között, mert belőled származik az a fejedelem, aki pásztorolja az én népemet, Izráelt. Ekkor Heródes titkon hívatta a bölcseket, pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét, elküldte őket Betlehembe, és azt mondta: Menjetek el, gondosan kérdezősködjetek a gyermek felől, és ha megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és tisztességet tegyek neki. Ők pedig a király meghallgatása után útra keltek. És íme, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük ment mindaddig, amíg meg nem érkeztek. Akkor megállt a hely felett, ahol a gyermek volt. A csillagot látva igen nagy örömmel örvendeztek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és arcra borulva hódoltak neki. Majd kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. És mivel álomban intést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek haza.”


Máté 2: 1-12.


Az igehirdetés megtekinthető itt (YouTube)


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. december 25-én


Karácsony 1. nap


„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész lakott földön összeírást tartsanak. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirenius volt a helytartó. Mindenki elment azért az összeírásra, kiki a maga városába. Felment József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mivelhogy a Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy bejegyezzék jegyesével, Máriával, aki várandós volt. Történt pedig, hogy ottlétük alatt beteltek szülésének napjai, megszülte elsőszülött fiát, és bepólyálva a jászolba fektette, mert nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál.”


Lukács 2: 1 – 7.


Az igehirdetés megtekinthető itt (YouTube)


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. december 12-én


"Máté a Keresztelő János Jordánnál történő tevékenységét Lukácshoz képest is összegző és lényegre törő tömörséggel adja elénk. Lukács elmondja, hogy Keresztelő János a megtérés keresztségével történő útkészítő szolgálata Annás és Kajafás főpapok idejében történt, és noha főpap állt a papság élén, Isten nem Annáshoz és őt követően nem Kajafáshoz szólt, hanem a pusztában élő prófétájához, Keresztelő Jánoshoz..."


Ige: Máté 3: 1-12


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. december 05-én


Az utolsó óra mint kettőzött advent, avagy Ő tőle született igazságcselekvő akarok lenni


"Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, és íme, most sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók;..."


Ige: 1János 2: 18-29.


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. november 28-án


A tolakodó barát, avagy kérj és adatik


Alapige: Lk. 11. 5-13


Szeretett testvéreim! Jézus Krisztus a most hallott egyszerű példázatával a gyermeki bizalommal gyakorolt imádságban való kitartásra buzdít és tanít.


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. november 21-én


„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítélnek meg titeket is. És amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek is. Miért nézed a szálkát a te atyádfia szemében, és nem látod a gerendát a magadéban? Vagy hogyan mondhatod a te atyádfiának: hadd vegyem ki szemedből a szálkát, amikor a te szemedben gerenda van? Képmutató, vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát, és azután gondolj arra, hogy kivedd a szálkát a felebarátod szeméből!"


Mt 7: 1-5.


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. november 07-én


„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényt vagy a prófétákat. Nem eltörölni, hanem betölteni jöttem. Mert bizony mondom, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, a törvényből egyetlen ióta vagy pontocska sem vész el, míg minden be nem teljesedik. Aki azért csak egyet is megront – akár a legkisebbet is – e parancsolatok közül, és úgy tanítja az embereket, a mennyek országában igen kicsi lesz, aki pedig megtartja és tanítja, annak nagy neve lesz a mennyek országában..."


Mt 5: 17-26


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. október 10-én


"Boldog ember az, aki nem jár a gonoszok tanácsa szerint, nem áll meg a bűnösök útján, és nem ül a csúfolódók székébe, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi a gyümölcsét, és nem hervad el a levele, és minden munkájában eredményes lesz."


Zsolt 1: 1-3.


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. szeptember 26-án


"A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén. Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben. Akik tiltják a házasságot, [sürgetik] az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, akik megismerték az igazságot. Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által." 1Tim 4:1-5.


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. szeptember 19-én


"Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai és ígéret szerint örökösök vagytok."


Gal 3: 1-29.


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. szeptember 12-én


"Különös úrnapja van ma. Római katolikus testvéreink a mögöttünk lévő hét minden egyes napján az oltári szentségre összpontosítottak, ami számunkra az úri szent vacsora. Magyarország keresztyén egyházi és világi vezetőinek, valamint a médiának köszönhetően az oltári szentségben ünnepelt Krisztus, világhír lett, igaz, hogy csupán aprócska kis hajó az információknak óceánjában, de az a hajó, amiképpen a Noé napjaiban, úgy ma is az egyetlen életet jelenti a világban..."


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Tanítás a mindvégig hűséges szolgálatról


Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim soha el nem múlnak. Arról a napról és óráról azonban senki sem tud, még az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak egyedül az Atya. Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!..


Márk 13: 30-37.


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


Megnézhető és meghallgatható: Youtube


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. augusztus 22-én


Királyok2  11:5


Az igehirdetés letölthető és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


Gyülekezeti körlevél-hívogató


Kedves Testvéreim!


Új kenyér ünnepét 2021. augusztus 22-én, külön kelyhes úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteleten tartjuk 10:30-kor a vörösberényi református templomban!


Köszönjük Szabó Évának (SZABÓ PÉKSÉG) az úrvacsorai kenyeret! Isten áldja meg életét, családját!


2021. augusztus 28-án, szombaton újból itt lesz a Kecskés Együttes.


Az este 19 órakor kezdődő koncert témája: A KURUC KOR ÉS A PROTESTÁNSOK ÉNEKEI ÉS TÁNCZENÉJE.


Vasárnap, 2021. augusztus 29-én a liturgikus zenében közreműködik a Kecskés Együttes!


A belépés ingyenes.


Adományaikat a templom portikusába elhelyezett perselybe tehetik, vagy befizethetik személyesen vagy átutalással! Előre is köszönjük! Az adományokat a művészek szállására, ellátására fordítjuk! Az egyházközség számlaszáma: 11748083-20020244 Hívogassunk, hozzuk el családtagjainkat, barátainkat!


Alkalmainkra szeretettel várunk!


Faust Gyula református lelkipásztor



 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


REFORMÁCIÓ 500. ÉVFORDULÓ ALKALMÁBÓL JUBILEUMI PROGRAMSOROZAT VÖRÖSBERÉNYBEN


A 2017-es évben a Vörösberényi Református Egyházközség a reformáció 500. évfordulója alkalmából jubileumi programsorozatot tartott Vörösberényben a REB-17-PROG-O507 azonosító számú támogatás keretében. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma 800 ezer forint vissza nem terítendő támogatást biztosított a cél megvalósításához.


A Beszámoló anyaga letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. július 25-én


Nyár van, ragyogó napsütés még sincs világosság és szabadsághoz illő önfeledt nyugalom, hiszen a média és közbeszéd már hosszú hetek óta attól hangos, hogy a gyermekeink élete és a saját jövőnk a tét akkor, amikor Szodomáéhoz fogható egyetemes romlás által maga az ördög saját tulajdonaként tart igényt a gyermekeinkre és reánk. Egyiptomban is az elsőszülött fiúk élete volt a tét...


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. július 18-án


Neil Degrasse Tyson a New York Times 2017 best cellerének a Ha felfal egy fekete lyuk és egyéb kozmikus komplikációk címet adta. Hipotetikusan a legtöbben azt gondolják, hogy ha valaki beleesne egy fekete lyukba akkor azonnal megsemmisülne, atomjaira, sőt elemi részecskéire szakadna szét, semmivé széthullva...


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. július 11-én


„Ti vagytok a tanúim, mondja az ÚR, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, és higgyetek nekem, és megértsétek, hogy csak én vagyok..."


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


Megosztva a Drive-on


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. július 04-én


Az igehirdetés letölthető és meghallgatható itt


Megosztva a Drive-on


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. június 27-én


Urunk Jézus példázata Lukács evangélista szerint egy szombatnapi, ünnepi vacsora együttlétén született. Próbáljuk elképzelni azt a közösséget, ahol még a farizeusok is rácsodálkoznak Jézus élettel teljes szavaira, az ő ámulatba ejtő tanításaira. Jézus nem csupán beszélt egy eljövendő örökkévaló vacsoráról, nem csak meghívta a hallgatóit arra misztikus ünnepi vacsorára, hanem jelenlétével meg is ízleltette az asztalánál ülőkkel az Isten által elkészített vacsora kellemes mennyei ízeit...


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


Megosztva a Drive-on


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. június 20-án


"Némelyek, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: - Ha nem metélkedtek körül Mózes rendtartása szerint, nem üdvözülhettek. Amikor emiatt Pálnak és Barnabásnak nem kis ellentéte és vitája támadt velük, úgy határoztak, hogy ebben a kérdéses ügyben Pál és Barnabás és mások is közülük menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe...


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. június 13-án


Az igehirdetés letölthető, olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. június 06-án


"Alázzátok meg magatokat, és üljetek veszteg, mert leesik fejetekről a ti dicsőségetek koronája!"  Jer 13:18.


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. május 30-án


„Annak okáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.” 2Kor 12:10. „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel! - ezt mondja a Seregeknek Ura!”


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


2021. május 24. Pünkösd hétfő


„Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek. Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot. Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.” Zsolt 36,8-10


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


2021. május 23. Pünkösd vasárnap


„Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” Zsid 4:12.


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



 


Vörösberényi Református Egyházközség Lelkipásztori Hivatala 8220 Balatonalmádi Veszprémi út 105. Lelkész: Faust Gyula Tel. 88/430 433 Mobil: +36 30 228 29 66 Tel.:88 430-433


 


 


Pünkösdi alkalmaink


„Légy örömmondó, békekövet/ Hirdesd a Szabadító elközelgetett..." (Ref. É. 397.)


Szeretett testvéreim!


Pünkösd ünnepét Isten kegyelméből már a templomban összegyülekezve ünnepelhetjük! Ünnepi úrvacsorás istentiszteletünk a szokott időben 10: 30 órakor lesz.


Ünnep másod napján ünnepi legátus szolgál Győriné Vincze Krisztna személyében. Isten áldja meg életét és szolgálatát! Az istentisztelet a szokott időben 10: 30 órakor lesz.


Bibliaórás alkalmaink továbbra is szombaton 17: 00 óra kezdéssel tartjuk az online térben.


Tekintettel arra, hogy sokan továbbra sem tudnak eljönni a templomba istentiszteleteink írott-, hanganyaga, videófelvételei a honlapunkon továbbra is elérhetőek lesznek!


Honlap: www.refdunantul.hu/lap/vorosbereny


Honlapunk neve: Vörösberényi Református Egyházközség Balatonalmádiban


E-mailben is eljuttatjuk az igei szolgálatokat azoknak, akik erre igényt tartanak. A refbereny@gmail.com E-mail címre lehet írni és kérni, hogy felvegyük a címlistára.


Imádkozzunk együtt:


·        Isten üdvözítő akaratáért, a betegekért, gyógyulásért, a járvány mielőbbi megszűnéséért, az egyedülállók, a gyászolók és mindnyájunk vigasztalásáért;


·        közösségeink, a saját gyülekezetünk megújulásáért és


·        gyülekezeti épületünk és templomunk elkezdett munkálatainak szerencsés befejezéséért!


Köszönjük és ezután is kérjük gyülekezetünk minden tagjának imádkozó és adakozó hűségét. Kérjük Istent emlékezzen meg rólunk és Szentlélekkel betöltve áldjon meg!


Bankszámlaszámunk: 11748083-20020244


Áldott pünkösdi ünnepeket kívánunk!


Faust Gyula lelkipásztor


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Biblia-tanulmányok


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Igehirdetés 2021. május 16-án


„Isten szava ez, nem pedig emberé”


Köszöntés: Ha valaki az Isten templomát megrontja1 , azt az Isten megrontja. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti. 1Kor 3:17


Az igehirdetés letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében


Mennybemenetel 2021.


Köszöntés:


„Bizony hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élőknek földén! Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat.” Zsolt 27:13-14. ...


Az igehirdetés letölthető és olvasható itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


Templom a Kornéliusz házában


Köszöntés: Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják. Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak. Máté 5:3-9.


Bibliaolvasás: ApCsel 10: 1-24.


Ige: A következő nap Cézáreába jutottak. Kornéliusz már várta őket, és összehívta a rokonait és jó barátait. És ahogy Péter bement, Kornéliusz elébe ment, és lábához borulva imádta őt. Péter azonban felemelte, és azt mondta: Kelj fel, én magam is ember vagyok. Vele beszélgetve belépett, és ott találta a sok összegyűlt embert. ApCsel 10: 24-27.


A kegyelem egyetemes kiáradásának és így a pogányok megtérésének eme története rendkívül gazdag üzenetekben. Ma azonban a lényeget nem elhallgatva egyetlen elemét szeretném kiemeli, azt, amikor Péter belépett a százados házába és a katona-ember Kornéliusz családjából, rokonaiból, barátaiból munkatársaiból, szomszédjaiból és ismerőseiből összetevődő templomos gyülekezet fogadta az apostolt.


Tegyünk fel egy egyszerű kérdést! Mit tett Péter azért, hogy összegyűjtse a Krisztus lábához ezt a gyülekezetet? Igen!


Némelyek azt mondják, hogy semmit nem tett, mások viszont azt mondják, ami az Igében van, hogy apostolként hűségesen és következetesen megmaradt az elsődleges és szükségszerű feladatában, az Úrral való közösségében (ApCsel 6: 2-7).


Péter tehát úgy pásztorolt, hogy az Igében elmélyülve élő közösséget ápolt Krisztussal. Isten előtt böjtölt, imádkozott, könyörgött, tusakodott, vívódott, közbenjárt, kiáltott és esedezett míg maga is az Isten akaratává vált. Ez által lett Péter megszólítható apostollá, éhező és megelégített Krisztustanúvá, olyan, aki által az Úr másokat is megvigasztalhat az Isten vigasztalásával.


Szeretettel, Faust Gyula


Az igehirdetés letölthető és meghallgatható az alábbi hivatkozáson:


Igehirdetés 2021. május 09-én

 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Anyáknapi igehirdetés 2021. május 02-án


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Pünkösdi körlevél 2021


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. április 18-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Május 2-i nyitás


 


„És boldog az, aki hitt; mert beteljesednek azok, amiket az Úr neki mondott". Luk 1:45


Kedves Testvéreim!


Országos egyházunk vezető testülete 2021. április 14-én közleményt adott ki: „A javuló járványhelyzetre és az egyre nagyobb átoltottságra tekintettel kérjük templomaink május 2-i megnyitására egyházunk valamennyi gyülekezetét."


Április 18-án és 25-én az istentiszteleteket a megszokott, online formában tartjuk meg felületeinken.


A bibliaórák online lesznek megtartva szombatonként du. 17 órai kezdéssel.


Május első vasárnapjától, a biztonsági előírásokat betartva, templomi istentiszteleteket tartunk 10:30-as kezdéssel!


2021. május 2-án, vasárnap templomi istentisztelet lesz.





 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. április 11-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Virágvasárnaptól húsvét napja estéjéig


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. Húsvét vasárnapi igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghalllgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. nagyszombati igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. nagypénteki igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


A 2021. nagycsütörtöki igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Húsvéti körlevél 2021.


Vörösberényi Református


Egyházközség


Lelkipásztori Hivatala


8220 Balatonalmádi Veszprémi út 105.


Lelkész: Faust GyulaTel. 88/430433


Mobil: +36 30 228 29 66



Húsvéti alkalmak digitális térben


„Légy örömmondó, békekövet/ Hirdesd a Szabadító elközelgetett..." (Ref. É. 397.)


Egyházunk Elnöksége - összhangban a kormányzati szigorításokkal - arra kért mindannyiunkat, hogy a virágvasárnapi, nagyheti és húsvéti alkalmainkat online, a digitális térben tartsuk meg.


Istentiszteleteink írott-, hanganyaga, videófelvételei a honlapunkon lesznek továbbra is elérhetőek! Honlap: www.refdunantul.hu/lap/vorosbereny


Honlapunk neve: Vörösberényi Református Egyházközség Balatonalmádiban


E-mailben is eljuttatjuk az anyagokat azoknak, akik erre igényt tartanak. A refbereny@gmail.com E-mail címre lehet írni és kérni, hogy felvegyük a címlistára.


Szeretettel felhívjuk gyülekezeti tagjaink figyelmét a televíziós istentiszteleti közvetítésekre. Nagypénteken a Duna Televízión 10 órától követhetik a Debrecen- Nagytemplomi Református Gyülekezet istentiszteletét.


A feltámadás ünnepén, húsvétvasárnap pedig 9 órától a Duna World csatornán kapcsolódhatnak be úrvacsorás református istentisztelet közvetítésébe. A tavalyi gyakorlathoz hasonlóan, az istentiszteleti közvetítést követve, mindenki családi körben vegye magához a szent jegyeket.


Isten iránti hálával írom, hogy Józsáné dr. Virág Márta súlyos baleset után felépült, itthon van. Köszönjük az érette mondott imákat! Áldott Főorvosunk van! Dicsőség Neki!


Imádkozzunk együtt Isten üdvözítő akaratáért, a betegekért, gyógyulásért, a járvány mielőbbi megszűnéséért, az egyedülállók és gyászolók vigasztalásáért!


Köszönjük gyülekezetünk hűséges tagjainak, hogy imádságban és anyagi támogatásukkal igyekeznek életben tartani közösségünket!


Bankszámlaszámunk: 11748083-20020244


Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!


 


Faust Gyula lelkipásztor




 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. március 28-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. március 21-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. március 14-i igehirdetés


Megnézhető itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. március 14-i igehirdetés


Letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. március 07-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. február 28-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


A 2021. február 14-i igehirdetés


Letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. február 07-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. január 24-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. január 10-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. január 03-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2021. Újévi igehirdetés


Letölthető és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. december 31-i igehirdetés


Letölthető és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. december 26-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A karácsonyi gyermekműsor


Megtekinthető itt  (YouTube)


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


SZERETETTEL VÁRJUK ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDTAGJAIT KARÁCSONYI ALKALMAINKRA A VÖRÖSBERÉNYI REFORMÁTUS TEMPLOMBA (Veszprémi út 107.)


·       Dec 24. Szenteste, templomi istentisztelet 17 órától


·       Dec 25. karácsony 1. napja, külön kelyhes úrvacsorás templomi istentisztelet 10: 30-tól. Igét hirdet Demeter József nyugdíjas református lelkipásztor. Úrvacsorás ágendát mond Faust Gyula református lelkipásztor.


·       Dec. 26. karácsony 2. napja, ünnepi istentisztelet a templomban 10: 30-tól


·       Dec. 27. Úrnapi istentisztelet 10: 30-tól


·       Dec. 31-én óévi istentisztelet 17 órától


·       Január 1-én 10: 30-tól újévi istentisztelet


A templomban van padfűtés. Kérjük, öltözzenek rétegesen és melegen!


Szeretettel kérjük, hogy a résztvevők viseljenek maszkot, tartsák a távolságot.


Istentiszteleteink írott-, hanganyaga, videófelvételei a honlapunkon elérhetőek!


Honlap: www.refdunantul.hu/lap/vorosbereny


Áldott adventet!


Békés karácsonyi ünnepeket, jó egészséget, boldog új esztendőt kíván:


Faust Gyula református lelkipásztor


Tel. 88/430 433 Mobil: +36 30 228 29 66


E-mail: refbereny@gmail.com




 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. december 20-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


Megnézhető itt (YouTube)


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. december 13-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


Megnézhető itt (YouTube)


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


2020. december 6 - tól újból a templomban!


Kedves Testvéreim!


Szeretettel köszöntök mindenkit az Isten igéjével:


„Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését; Aki önmagát adta mi értünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt." Tit 2:11-14.


Örömmel tájékoztatom testvéreimet, hogy országos egyházunk tanácsának ajánlása szerint, a biztonsági előírások betartásával, a vörösberényi református templomot istentisztelet céljából újra megnyitjuk, így december 6-án, advent második vasárnapjától kezdődően szeretettel hívok és várok mindenkit az istentiszteletre, a szokott időben, 10: 30 órára a templomba!


Aki nem tud személyesen részt venni a templomi istentiszteleten, számára az istentisztelet írott és hanganyaga a honlapunkon továbbra is megtalálható lesz. Továbbá a vírusjárvány ideje alatt a YouTube Csatornán is elérhetőek lesznek a már elhangzott istentiszteletek.


Az idősebb, internetet nem kezelő Testvéreink számára a Köztévé református istentiszteletet is közvetít az adventi- karácsonyi időszakban.


Kérjük kövessék és minden tekintetben legyenek figyelemmel a kormányzati előírásokra, mert azoknak betartása mindig irányadó!


Az Úr megtartó kegyelmében bízva, a vírusjárvány után, kérünk mindenkit, hogy térjen vissza a gyülekezeti közösségbe, a templomi istentiszteletre! Imádkozzunk, hogy ez mielőbb, teljességében megvalósulhasson!


Áldott adventet kívánok!


Faust Gyula református lelkipásztor


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. december 06-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


Megnézhető itt (YouTube)


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. november 29-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


Megnézhető itt (YouTube)


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. november 22-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


Megnézhető itt (YouTube)


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A Vörösberényi Református Egyházközség


temető működéséről és fenntartásáról szóló szabályzat 2020


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. november 15-i igehirdetés


Letölthető, olvasható és meghallgatható itt


Megnézhető itt (YouTube)


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. november 08-i igehirdetés


letölthető és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. november 01-i igehirdetés


letölthető és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. október 18-i igehirdetés


letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. október 11-i igehirdetés


letölthető és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. október 4-i igehirdetés


letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. szeptember 20-i igehirdetés


letölthető és meghallgatható itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. szeptember 13-i igehirdetés


letölthető, olvasható és meghallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


A 2020. augusztus 23-i igehirdetés tanulmány-vázlata


letölthető és olvasható itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. augusztus 23-i igehirdetés


letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. augusztus 16-i igehirdetés


letölthető és olvasható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. augusztus 09-i igehirdetés


letölthető és olvasható itt


megnézhető itt (1)


megnézhető itt  (2)


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


 



 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. augusztus 2-i igehirdetés


letölthető és olvasható itt


letölthető és hallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. július 26-i igehirdetés


letölthető és olvasható itt


letölthető és hallgatható itt


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. július 19-i igehirdetés


meghallgatható és letölthető itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A 2020. július 12-i igehirdetés


Olvasható, meghallgatható és letölthető itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


A 2020. június 7-i igehirdetés


meghallgatható és letölthető itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Faust Gyula: A beszélő fa avagy a mi 100 Trianonuk című írása


itt olvasható és letölthető


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


PÜNKÖSDI ALKALMAINK


A Magyarországi Református Egyház Elnöki Tanácsának ajánlása szerint tartjuk istentiszteleti alkalmainkat:


„A járványügyi változásokra és könnyítésekre tekintettel a gyülekezetek, a higiéniai szabályok betartásával, külön kelyhes úrvacsorát tartsanak. Ahol ez nem lehetséges, ott kérik, hogy kövessék a debreceni református Nagytemplomból közvetített pünkösdi istentisztelet útmutatásait és a húsvétkor már gyakorolt „online vezetésű" úrvacsorát vegyék otthonaikban. Debrecenből május 31-én, pünkösdvasárnap délelőtt 11 órakor, felvételről közvetít istentiszteletet a Duna Televízió."


·       Pünkösdvasárnap, 2020. május 31-én, 10: 30-tól- külön kelyhes úrvacsorás istentiszteletet tartunk a templomban.


·       Pünkösdhétfőn, 2020. június 1-én, 10: 30-tól ünnepi istentisztelet lesz.


Mindkét alkalommal a korábbi biztonsági előírásokat tartsuk be!


Az úrvacsora alatt orgonaszóra járulunk az úrasztalához, tartva a másfél méteres követési távolságot!


A higiéniai előírások betartásával, mozgó úrvacsoraosztás lesz.


Az előre felszeletelt kenyeret a lelkész által odatartott tálcáról az úrvacsorázó veszi magához. Külön kelyhes úrvacsoraosztás lesz!


·       2020. június 4- én, csütörtökön, a Nemzeti Összetartozás napján a trianoni békediktátum 100. évfordulóján, 16.30 órakor, országszerte megszólalnak harangjaink, így a mi templomunk tornyában is. Imádkozzunk kegyelemért, a magyar nép jövendőéért!


·       Az online családi áhítat június 7- én lesz du. 16 órai kezdettel.


 


Áldott pünkösdi ünnepet kívánva, Faust Gyula református lelkipásztor




 


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


Kedves Testvérek!


Mennybemenetel ünnepe lesz május 21-én, csütörtökön.


Szeretettel várunk mindenkit este 18 órakor a TEMPLOMBA!


Szíveskedjenek maszkot, kesztyűt, saját énekeskönyvet hozni!


Köszönettel, Faust Gyula


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


Kedves Testvéreim!


 


NAGY ÖRÖMMEL KÜLDÖM TOVÁBB AZ ELNÖKSÉGI TANÁCS ALÁBBI LEVELÉT!


VASÁRNAP, MÁJUS 17-én, A MEGFELELŐ ÓVINTÉZKEDÉSEKET BETARTVA, MEGNYITHATJUK A TEMPLOMAINK AJTAJÁT.


10:30-tól istentiszteletet tartunk.


A járványügy fennállásáig gyerekfoglalkozás az istentisztelet ideje alatt nem lesz. Kérjük szíves megértésüket!


 


 


Nyissák meg a templomokat vidéken ! - ezt javasolja a Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa.


A testület május 11-i ülésén hozott állásfoglalása szerint „hogyha a közösségi kapcsolattartás biztonságát az illetékes hatóságok nem szigorítják, akkor az egyházközségek elnökségének felelős döntése szerint, az előírt higiéniai és biztonsági szabályok betartásával, tartsanak istentiszteleteket Budapest és Pest megye kivételével.


Ahol zsúfoltság várható, lehetőleg külön istentiszteletet szervezzenek a 65 éven felülieknek.


 


Az Elnökségi Tanács kéri, hogy a tervezett nyári táborokat, konferenciákat, találkozókat a  - testület korábbi útmutatásai értelmében - ne szervezzék meg!


 


A Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa




 


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


Vigyázzunk egymásra továbbra is!


 


A Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsának közleménye


2020. május 4.


Továbbra se menjenek templomba és ne tartsanak istentiszteleteket a gyülekezeti közösség részvételével - ezt kéri a Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa a gyülekezetektől és lelkipásztoroktól. A testület május 4-én ülésezett és az alábbi közleményt tette közzé:


https://www.reformatus.hu/egyhazunk/vigyazzunk-egymasra-tovabbra/


 


 


Az igehirdetések meghallgathatók és írásos formában letölthetők itt


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Kedves Testvérek az Úrban!


Ez a húsvét más, mint a megszokott. Zsinatunk elnökségének ajánlása szerint fogunk eljárni ebben az évben. A  Duna Televízióban közvetítik dr. Szabó István  püspök úr húsvét vasárnapi istentiszteletét 9 órai kezdéssel. Mindenki otthon veszi az úrvacsorát, amelyet előre elő kell készíteni. Legyen az asztalon a kenyér és az úrvacsorázók poharában a bor. Értelemszerűen hangosan mondjuk a ránk vonatkozó részt és vesszük magunkhoz a szent jegyeket.


A liturgiát pdf formátumban csatolom, hogy könnyebb legyen követni. Kérem, hogy továbbítsátok minél többeknek a gyülekezetben ill. az ismerősi körben, hogy együtt tudjuk követni az istentiszteletet.


A nagypénteki, húsvét hétfői istentiszteleteket az elmúlt vasárnapokon bevált gyakorlat szerint tartjuk. Húsvét hétfőn ünnepi legátusunk szolgálatát küldöm.


A nagypénteki igehirdetés megtekinthető az alábbi hivatkozásról:


Nagypéntek 2020


A húsvéti liturgia pdf-formátumban letölthető az alábbi hivatkozásról:


Húsvéti liturgia


Áldott feltámadás ünnepet kívánok!


Faust Gyula lelkipásztor




 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Kedves Testvérek!


A 2020. április 05-i igehirdetés mp3 formátumban az alábbi hivatkozásról érhető el:


Virágvasárnap 2020.


A 2020. április 05-i igehirdetés megtekinthető az alábbi hivatkozásról:


Virágvasárnap 2020.


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


Kedves Testvérek!


A 2020. március 29-i igehirdetés mp3 formátumban az alábbi hivatkozásról érhető el:


 


Kiáltás az elengedésért


 


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Kedves Mindnyájan!


A járvány miatt sajnálatosan szüneteltetnünk kell a közösségi alkalmainkat, hogy kizárjuk a fizikai érintkezésekkel terjedő vírus tovább adását, terjedését.


A csatolt tájékoztatás értelmében fogok eljárni.


Köszönöm az imádságaitokat!


Az Úr legyen velünk!


Szeretettel, Faust Gyula lelkipásztor


Letölthető dokumentumok


 


 


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


 


SZERETETTEL VÁRJUK ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDTAGJAIT A DECEMBERI ALKALMAINKRA A VÖRÖSBERÉNYI REFORMÁTUS TEMPLOMBA (Veszprémi út 107.)


 


· Dec. 1. Advent 1. vasárnapja: istentisztelet 10: 30-tól. Igét hirdet Dr. Kocsis Attila.


· Dec. 8-án Advent 2. vasárnapja: ünnepi istentisztelet 10: 30- tól


· Dec. 15-én Advent 3. vasárnapja- istentisztelet 10: 30- tól


· Dec. 22-én Advent 4. vasárnapja- istentisztelet 10: 30- tól


· Szenteste dec. 24-én: 17 órától gyerekműsorral egybekötött istentisztelet


· Dec. 25-én Karácsony 1. napja- úrvacsorás istentisztelet 10: 30-tól


· Dec. 26-án Karácsony 2. napja -ünnepi istentisztelet 10: 30-tól


· Dec. 29-én istentisztelet 10: 30-tól


· Dec. 31-én óévi istentisztelet 17 órától


· Január 1-én 10: 30-tól újévi istentisztelet


 


A templomban van padfűtés, a levegő viszont hideg. Kérjük, öltözzenek rétegesen és melegen!


Bibliaórákat hétfőnként este hat órától tartunk a parókián.


Áldott adventet! Békés Karácsonyt és boldog új esztendőt kíván: Faust Gyula református lelkipásztor


Tel. 88/430 433 Mobil: +36 30 228 29 66


Honlap: www.refdunantul.hu/lap/vorosbereny E-mail: refbereny@gmail.com


 


#####################################################



F E L H Í V Á S


Tisztelettel hívjuk fel minden hozzátartozó figyelmét, hogy a temető fenntartható üzemeltetése csak az alábbi feltételek mellett lehetséges:


1.     Az első megváltást követően minden sírhelyet 25. évente újra meg kell váltani!


2.     Minden sírhelyre vonatkozóan a hiányzó adatokat szíveskedjenek pótolni, a változásokat szíveskedjenek bejelenteni!


3.     Az elhunyt hozzátartozói minden sírhely után kötelesek a 2011-óta meghirdetett és változatlan, évi 1500 Ft összegű karbantartási hozzájárulást megfizetni. Mind a 2019-es, mind az esetleges korábbi évek hátralékát szíveskedjenek befizetni! Bankszámlaszám 11748083-20020244.


4.     A hozzátartozók kötelesek a sírhelyeket gondozni! A sírgondozásból keletkező szemetet a kihelyezett és erre a célra elkészített tárolókba helyezzék el! Az ezzel kapcsolatos tájékoztatás a tárolóknál olvasható.


Mind a lejárt megváltások, mind az elmaradt karbantartási hozzájárulások kapcsán hamarosan hivatalos levélben is megkeressük az érintetteket.


A meg nem váltott, elhagyott, elhanyagolt és gondozatlan sírokat - együttműködés hiányában - kénytelenek leszünk hamarosan felszámolni.


Kérjük, a fentiek kapcsán szíveskedjenek levélben, telefonon vagy személyesen felkeresni a Református Lelkészi Hivatalt (8220 Balatonalmádi, Veszprémi út 105., telefon +36 88 430 433, mobil +36 30 228 2966, e-mail: refbereny@gmail.com, bankszámlaszám 11748083-20020244).


Vörösberény, 2019. októbere


Áldás, Békesség!


Faust Gyula


lelkipásztor




 


#####################################################


 


 



######################


 



######################



 


 


 


 


###################################################################


PÜNKÖSDI ALKALMAINK:


MINDEN ISTENTISZTELET A TEMPLOMBAN LESZ.




(Veszprémi út 107.)




·    2019. 9- én. KONFIRMÁCIÓVAL EGYBEKÖTÖTT ÚRVACSORÁS ISTENTISZTELET 10: 30-TÓL


·    2019. JÚNIUS 10. HÉTFŐN ISTENTISZTELET 10: 30-TÓL


SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!


FAUST GYULA lelkipásztor




Elérhetőségek: Tel.: 88/ 430 433




Mobil: 06 30 228 2966




E- mail: refbereny@gmail.com




#####################################################


 


SZERETETTEL VÁRJUK ÖNT ÉS KEDVES MEGHÍVOTTAIT A


DECEMBERI ALKALMAINKRA A VÖRÖSBERÉNYI REFORMÁTUS TEMPLOMBA


(Veszprémi út 107.)


• December 11-én 10: 30-tól adventi szolgálata lesz Kántorné Pólus Ibolya Felsőörs- i lelkésznőnek.


• December 18-án 10: 30-tól kereszteléssel egybekötött istentisztelet


• Szenteste dec. 24-én: 17 órától ünnepi istentisztelet gyerekműsorral egybekötve


• Dec. 25-én úrvacsorás istentisztelet 10: 30-tól


• Dec. 26-án istentisztelet 10: 30-tól Nagy Éva Erzsébet IV éves pápai legátus szolgálatával


• Dec. 31-én óévi istentisztelet 17 órától A templomban van padfűtés, a levegő viszont hideg. Kérjük, öltözzenek rétegesen és melegen!


Bibliaórákat minden hétfőn este negyed hét órás kezdéssel tartunk a parókián.


Faust Gyula református lelkipásztor


Tel. 88/430 433 Mobil: +36 30 228 29 66


Honlap: www.refdunantul.hu/lap/vorosbereny


E-mail: refbereny@gmail.com


 


 


 


#######################################################


OKTÓBER 31-ÉN


A REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉN 10: 30-KOR LESZ AZ ÜNNEPI ISTENTISZTELET A VÖRÖSBERÉNYI REFORMÁTUS TEMPLOMBAN.


IGÉT HIRDET KOVÁCS ATTILA LELKIPÁSZTOR. SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT!


 


####################################################################################






 


 


*******************************************************************************************


 



*************************************************************



Szeretettel várunk minden vasárnap 10: 30- tól gyerek-istentiszteletre a Vörösberényi Református Egyházközség gyülekezeti termébe (Balatonalmádi, Veszprémi út 105.)


Ha szereted a bábos bibliai történetek előadását, a játékokat, az éneklést meg a jókedvet, gyere el, és hozzál egy barátot is magaddal. A foglalkozásokat Tamás Orsolya lelkipásztor fogja tartani, párhuzamosan a felnőtt istentisztelettel.


Szeretettel,   Faust Gyula lelkipásztor


**********


Családosok istentisztelete Vörösberényben


,,Ó Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad felségedet! Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat."(Zsolt.8:1-3)


A fent említett Zsoltár szavai nyomán hangzott az igehirdetés Faust Gyula református lelkipásztortól október 18-án, a családosok istentiszteletén a vörösberényi református templomban. Nagyon fontos, hogy a család tagjai tudjanak egymás gondjairól, örömeiről, hogy a családban meg tudjuk fogni egymás kezét. Csak akkor lesz bennünk erő, egymáshoz való odahajolás, ha Krisztus szeretete ölel át bennünket.


Idősek, fiatalok és gyerekek együtt örvendeztünk a családosok vasárnapján Isten bátorító Igéjének. Az igehirdetést egy bibliai történet bábjátékkal való bemutatása követte.


Édesanyaként és lelkipásztorként számomra fontos, hogy a számítógép és a televízió világában a keresztyén értékeket gyermekeink szintjén és nyelvén adjuk át úgy, hogy eljusson a szívükig. Istennek adok hálát, hogy Sámuel születésének és ifjúkorának a története a bábjelenet bemutatásával nem csupán felkeltette a gyerekek Szentírás iránti érdeklődését, hanem interaktívan részt vettek Sámuel elhívásában. A ,,Szólj Uram, mert hallja a te szolgád!" bibliai aranymondást mintegy hitvallásként vallották a gyerekek a bibliai ifjú Sámuellel. A közös éneklés és imádság által az Úr még inkább összekapcsolta a szülőket gyermekeikkel.


Istennek mondunk köszönetet ezért az alkalomért. Bennünk él a remény, hogy a jövőben vasárnaponként gyermek istentiszteleten növekvő számban, rendszeresen találkozunk gyermekeinkkel (minden vasárnap 10:30-tól a vörösbrényi református gyülekezeti teremben).


A családosok istentisztelete meghitt hangulatú szeretetvendégséggel zárult.


Isten gazdag áldását kérem a gyülekezet tagjainak életére és szolgálatára.


Tamás Orsolya lelkipásztor


**********





 




 

Csatolt dokumentumok
Pap Gábor emlékkiállítás ( 309.1 KB )