Kedves Szolgatársaim!
Szeretettel hívlak Benneteket márciusi lelkészértekezletünkre,
melyet 2017. március 28-án / kedden / 9.00 órai kezdettel tartunk
Székesfehérváron.
tovább
A Dunántúli Református Egyházkerület egyházkerületi és egyházmegyei tanulmányi előadói „Refo500 - Hitoktatás mindig - Homiletika2017” címmel szerveznek konferenciát, amelyet a lelkésztovábbképzés rendszerében akkreditáltak.
A konferenciára 2017. május 14-16 (vasárnap este – kedd délután) között kerül sor Balatonfüreden, a Siloám Missziói Otthonban a csatolmányban olvasható programtervezet szerint.
A konferenciára csak az interneten keresztül lehet jelentkezni.
A jelentkezéshez egy űrlapot kell kitölteni, melyet megtalálnak az egyházkerület honlapján az aktualitások menüben, illetve ide kattintva, valamint a bejegyzés alatt is kitölthetnek. Az űrlap kitöltését követően a “Küldés” gombra kell kattintani.
A konferencia teljes költségéből a Dunántúli Református Egyházkerületben szolgáló lelkipásztoroknak 5.000,-Ft részvétei díjat kell átutalni a Dunántúli Református Egyházkerület bankszámlaszámára: OTP Bank 11748007-20902492. Más egyházkerületből érkezőknek a konferencia teljes költségét be kell fizetni. Kérjük, a közleményben tüntesse fel nevét és azt, hogy „lelkésztovábbképzés”.
A helyek korlátozott száma miatt, a jelentkezéseket jelentkezési sorrendben, április 21-én, déli 12 óráig tudjuk elfogadni. Előnyt élveznek azok, akik a konferencia teljes időtartamára jelentkeznek.
A jelentkezés a részvételi díj befizetésével válik érvényessé.
tovább
Legyél Te is a Szeretethíd nagykövete!
– készíts egy 20-30 másodperces videót, melyben elmondod gondolataidat, élményeidet az önkéntességről, és a segítségnyújtásról, arról, hogy miért jó segíteni, mi motivál, miként kezdesz bele,
– küldd el a videót a honlapon található űrlappal együtt (mellyel hozzájárulsz, hogy elektronikus felületeinken használjuk a videód) a szeretethid@jobbadni.hu címre,
– oszd meg te is a videókat, hogy ismerőseid is jelentkezzenek a Szeretethídra!
A nemzeti ünnep alkalmából a kétszáz éve született Arany János forradalmi és szabadságharcos tevékenységének jártunk utána a korszak és a költő avatott kutatói, Hermann Róbert történész és Nyilasy Balázs irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanárai segítségével. A tőlük kapott információkat érdekes családtörténeti adalékokkal egészítette ki a Nagyszalonta közelében fekvő Árpád egykori református lelkipásztorának dédunokája, Böszörményi Ede.
2017. február 24-én hírt adtunk az elkészült új ifjúsági énekeskönyvünkről, az AZÉ- ról, mely március 15-ével kezdődően elérhető, megvásárolható minden kedves érdeklődő, használó számára.
Válogatásunkban egyaránt helyet kaptak a „régi” ifi énekek (Minden, mi él, Áldásoddal megyünk, Tüzed, Uram Jézus, stb.), valamint a manapság nagy népszerűségnek örvendő angol- amerikai nyelvterületről érkező ún. dicsőítő énekek (Elindulunk égő szívvel, Láncom lehullt, Te felemelsz, stb.) darabjai is. Nyilván rostáltuk, szemezgettük a hatalmas kincsestárat, igyekeztünk minden értelemben értékes, hasznos, használható gyűjteményt szerkeszteni. Éppen ez okból a keresztyén felekezeti énekeskönyvek, valamint a Hallelujah- énekeskönyv jó egynéhány dallamának is helyet találtunk ebben az új kötetben. Nem kisebb céllal tettük ezt, mint azért, hogy a fiatalok ismerjék, és az ifi énekekhez hasonló lelkesedéssel énekeljék hagyományos, régi énekeinket is alkalmaikon, táboraikban.
A Magyarországi Református Egyház Zsinata 1992-ben alapította meg – a Református Sajtóosztály jogutódjaként, egyházi intézményként – a Kálvin Kiadót. A 25 éves évfordulónk alkalmából szeretnénk tovább erősíteni kapcsolatainkat a református gyülekezetekkel és egyházi intézményekkel.
A Kálvin Kiadó programot hirdet református gyülekezetek és intézmények számára iratmissziós és iratterjesztési célok, valamint könyvtári állományfejlesztés támogatására.
tovább
„Az embert az az egy valami érdekli, hogy élünk és meghalunk, s hogy mivégre élünk?” (Karácsony Sándor)
2017. február 23-án a magyaralmási református gyülekezetben sor került Debreczeni Tibor (Csokonai- díjas, rendező- tanár) és Gáll Károly (református lelkész, egykori tanítvány) előadásában az „Egy huszadik századi krónikás ének Gulyás Lajosról, a levéli lelkészről, az ötvenhatos mártírról” szóló dokumentum oratóriumának bemutatására. Debreczeni Tibor (89 éves) korát meghazudtoló vitalitással, szellemi és lelki frissességgel éli mindennapjait feleségével. A megrendezésre került darabot misszióként végzik Gáll Károly tiszteletes úrral, fontos számukra, hogy magunkénak tudjuk Gulyás Lajos történetét.
Kamaszodó gyereked a nagyobb függetlenség, több önállóság iránti igény jeleit mutatja? Itt az idő, hogy változtass eddigi szerepeden! Fokozatosan add át neki a kormányt: a döntés lehetőségét és felelősségét az őt érintő kérdésekben… támogasd az önállóságát!