
A virágvasárnapi történet két eseményén sokan meg szoktak botránkozni. Miért volt olyan szigorú Jézus, amikor kikergette a templomból a kereskedőket, és miért szárította ki a gyümölcstelen fügefát? (Máté evangéliuma 21. fejezet 12-22) Akik nem értik, hogy valójában mi is történt ekkor, azok szeretnék Jézus magatartását a maguk igazolására felhasználni: íme, Jézus is tudott dühbe gurulni, s íme, ő is mérges lett, ha nem talált fügét a fán.
Csakhogy Jézus Krisztus virágvasárnapi messiási tettei mögött nem ilyen alantas indulatok feszültek, mint amilyenek a mi tetteinket szokták motiválni. A Megváltó mindkét esetben szeretett népének adott komoly figyelmeztetést, a nép élete, sorsa, jövője érdekében.
Miért kergette ki a kereskedőket a templom egyik udvaráról? Azért, mert az a hely az érdeklődő pogányok számára volt fenntartva, hogy ha valaki keresi az élő Istent, ott hallhasson róla és imádkozhasson hozzá. Az etióp kincstárnokhoz hasonlóan sokan jöttek fel Jeruzsálembe, hogy Izráel Istenét megismerjék, és Isten ezt a missziót egyenesen az ő népe fő küldetésévé tette: „A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig." (Ézs 49,6)
Válaszolni a kihívásokra A belső kommunikáció igényének és a külvilág felé való megmutatkozás elvárásnak való megfelelés egyaránt ott húzódik a reformatus.hu megújítása mögött - gondolatok az új reformatus.hu-ról. "Nem értem. Nem találok semmit. Ez nem a reformatus.hu. Ez a reformatus.hu? És hová tűntek a színei? Miért nem találok rajta semmit? Hová tűnt a szép fejléc és miért lett ilyen primitív a kinézete? És különben is, miért hasonlít az Indexre? Miért kell mindennek megváltoznia, miért nem volt jó a régi?"

Már lehet jelentkezni a Szeretethídra. A Magyar Református Szeretetszolgálat ismét megrendezi a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokat. Május 18-án és 19-én a Kárpát-medence minden táján valamint Amerikában is önkéntesek sokasága lepi el a települések különböző szegleteit, hogy szabadidejükben szociális, fejlesztési vagy ökológiai területen segítséget nyújtsanak.
Jelentkezés és bővebb információ ITT.
A mai napig már 3000 regisztrált résztvevőnél tartunk. Feladatokkal, önkéntes csoportokkal és egyénileg is lehet jelentkezni. Kár lenne kihagyni!
Forrás: www.jobbadni.hu
tovább

Szabadhídvégen került megrendezésre a Megyei Ifjúsági Teaház, ahol az Efézusi levél 5,15 verse volt az alapige: "Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek! Ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak."
Rövid közös zenei dicsőítés után, Farkas Balázs lelkipásztor tartott az igéről áhítatot a megjelent fiataloknak. Beszélt az életben való lehetőségek kihasználásáról, míg alkalmas az idő az Istennel való találkozásra. Életünk Isten ajándéka, ezért próbáljunk Isten dicsőségére élni, valami maradandót alkotni ebben az életben. Ne halogassuk a megbocsátást, szolgáljunk hűséggel Istennek, amíg nem késő, és tart a kegyelmi idő. Beszéljünk Jézusról, merjük felvállalni keresztyénségünket az emberek előtt. Ezek voltak az alap gondolatai igei szolgálatának, amit három rövid videós bemutató tett még nyomatékosabbá. Lelkileg még jobban sikerült feldolgozni az elhangzottakat, a kiscsoportos beszélgetéseken, ahol lehetőség volt a bennünk megfogalmazódott kérdések megbeszélésére. Ezután kis szünet következett, ahol étel, ital fogyasztására és még kötetlenebb beszélgetésre volt lehetőség. Végül pedig egy rövid Bibliai vetélkedőre került sor.
Köszönjük a rendezőknek az áldozatos munkát, nagyon jól éreztük magunkat és azt hiszem, mindnyájunk nevében mondhatom, feltöltekezhettünk ezen a délutánon, Szabadhídvégen.
Ne feledjétek következő Teaház április 21-én, szombaton, Sáregresen lesz. Lelki feltöltekezés lehetőségével, táncházzal és kürtöskaláccsal várunk benneteket nagy szeretettel erre az alkalomra.
Testvéri szeretettel:
Turi János
Kérlek, ne csak a videót nézd meg a honlapon, hanem görgesd lefelé az oldalt, s az alján válaszolj a kérdésekre és kommentelj!
Fontos, hogy olyan barátaitokhoz is eljuttassátok a felhívást, akik nincsenek benne az egyház látókörébe, hogy ők segítsenek abban, hogyan is tudunk jobban nyitni feléjük, hogy párbeszédet kezdhessünk.
Természetesen a te véleményed sem maradhat el!
Számítunk rád!
Köszönjük a segítséged!
Kapcsolódó link: http://www.rakjukossze.hu/
Megjelent a www.refdunantul.hu oldalon.
tovább
Legyél te is trendifis!
További információk: www.rend.hu
tovább
Nemzeti ünnepünk alkalmából több dunántúli református személyiség vehetett át állami kitüntetést.
A magyar irodalom megújításához való tevőleges hozzájárulásáért, gazdag képvilágú költészetünk hagyományainak megőrzéséért és továbbviteléért, közösségi elkötelezettségű, csodálatos verseiért, sokoldalú és műfajgazdag irodalmi munkásságáért, a magyarság szellemi összetartozás-tudatának ápolásáért, példaértékű életútja elismeréseként Kossuth Nagydíjat kapott Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író.
Felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül dandártábornokká nevezték ki Jákob János ezredest, tábori püspököt, a Honvédelmi Minisztérium Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálatának nemrég beiktatott vezetőjét.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át Horváth József, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium nyugalmazott tanára és Török Zoltán, a Zalaegerszegi Református Egyházközség lelkésze.
A Fejér Megyei Közgyűlés Németh László Díjat adományozott id. Nagy Lajos lelkésznek (posztumusz), emberi tartásáért, helytállásáért és a rábízott közösség áldozatos szolgálatáért.
tovább
Kedves Lelkipásztor Testvéreim!
Kedves Karvezető Testvéreim!
Nagy örömmel számolhatok be arról, hogy 2012-ben, a REND évében, a REND-en Székesfehérváron a Bregyó Sporttelepen ismét lesz kórustalálkozó.

A kórustalálkozó helyszíne, a sporttelep bejáratától 100m-re lévő Vörösmarty Általános Iskola tornaterme. Dóczi István karnagy úrnak és a székesfehérvári kórusnak ez úton is köszönet, hogy „beénekelték" a termet és meghallgathattuk az akusztikai adottságát a teremnek. Nagy örömünkre, ez jónak bizonyult, így a helyszín kérdése megnyugtatóan rendeződött és méltó lesz a találkozó igényes lebonyolítására.
A kórusok jelentkezését szeretettel kérjük jelezni. A jelentkezés módja egy jelentkezési lap kitöltése, a feltételek a korábbi találkozókhoz hasonlók. Jelentkezési határidő 2012. április 10. (húsvét után). Egy dologban szeretnénk újítani, mégpedig, a nagy mozgás és „közönségcsere" miatt, előnyösebb, ha nem bemondjuk, hanem megjelenítjük a kórus nevét, a karvezető nevét és a megszólaló művek címét, egy projektor segítségével, a kórus mögötti falon. Ezért szeretettel kérem, a kórusok fent jelzett adatait és a műsort JÚNIUS 15-ig megküldeni. A műsoridő most is 8 perc, tehát fel és levonulással összesen 10 perc.
A közös művek kottái elérhetők az interneten is - a Mezőföldi Református Egyházmegye honlapján. A közös művek választásának elsődleges szempontja, a TÉMA: TI VAGYTOK A FÖLD SÓJA! Valamint, a helyi kötődés: Tóka Szabolcs székesfehérvári zenetanár, Csomasz Tóth Kálmán ugyancsak fehérvári, a helyi kórus névadója is.
tovább
A Fejér Megyei Közgyűlés Németh László Díjat adományozott id. Nagy Lajos lelkésznek (posztumusz), emberi tartásáért, helytállásáért és a rábízott közösség áldozatos szolgálatáért. A díjat fia, Nagy Lajos szentgáli lelkipásztor vette át.
Néhai Nagy Lajos református lelkipásztor életútja, Fejér-megyei tevékenysége
Nagy Lajos (1921. szeptember 26. Kéttornyúlak - 1993. április 3. Pápa) a Veszprém-megyei Kéttornyúlakon született református paraszt-polgári családban. Tíz éves korában édesanyja elhunyt. A szülőfalu elemi iskolájából a kitűnő tanuló diákot a tanító és a lelkész továbbtanulásra javasolta a Pápai Református Kollégium Főgimnáziumába. A félárva gyermek „kosztos diák"-ként helytállt a tudományok elsajátításában, és a közösségi életben is. Egész életének meghatározó közegévé vált a szeretett Alma Mater, az ősi Pápai Kollégium (alapítva 1531-ben). A nyolc osztályos gimnázium utolsó éveiben nagy megtiszteltetés érte: Horthy-ösztöndíjban részesült. Érettségi után a Pápa Református Teológiai Akadémia hallgatója lett. A főiskolai évek alatt a Petőfi és Jókai nyomdokain működő híres Képzőtársaság írnokává, illetve a Teológiai Akadémia seniorává (hallgatói önkormányzati elnök) választották. Ezekben az években Nagy Lajos seniori szolgadiákja („szenior inas"-a) a gimnázium zámolyi kisdiákja, Csoóri Sándor volt.
