

Megtérve és megnyugodva megmaradunk – Megkezdődött a 2023-as ökumenikus imahét Székesfehérváron, Imre Bálint református esperes igehirdetésével
2023.01.16. – A 2023-as év ökumenikus imahét anyagát és istentiszteleti rendjét a Minnesotai Egyházak Tanácsa állította össze, akik ebben az évben mottóul a „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Ézs/Iz 1,17) igét választották. A 2023-as székesfehérvári imaalkalmak a Szent István király székesegyházban, Imre Bálint református esperes-lelkipásztor igehirdetésével kezdődtek. Az imádságra összegyűltek a város felekezeteinek hívei, hogy erősítsék a krisztushívők egységét, és közösen tegyenek tanúságot Jézus Krisztusba vetett hitükről.
Az első este Tóth Tamás plébános köszöntötte az egybegyűlt krisztushívőket, és elmondta, hogy az idei fehérvári ökumenikus imahéten minden felekezet a saját kincseiből: az istenkapcsolatukból és az imádságukból próbál megmutatni valamit. Arra gondoltak, hogy az elmúlt 100 év elég volt arra, hogy a hasonlót keressék a hitükben. Most a különbözőségeket is szeretnék megmutatni egymásnak, azzal a hozzáállással, hogy a másiknak is igaza lehet. Az első ökumenikus istentisztelet kezdetén ezért a katolikus szentmise menetéből az ige liturgiája szerint tartották meg a bevezetőt, Dózsa István plébános vezetésével.
Imre Bálint református esperes lelkipásztor, az imaest igehirdetője nemcsak a kiragadott szentírási részt, hanem Izajás teljes első fejezetét vizsgálva adott tanítást a jelenlevőknek. Mint elmondta, hatalmas nagy intés van ebben az egész passzusban. Mert az Ige szerint ahhoz, hogy az Isten szerinti jót tudjuk tenni, ahhoz szembe kell néznünk önmagunkkal és cselekedeteinkkel. Hogy mennyire rutinszerű vagy élő a vallásosságunk, amit a 21. században megélünk. Ha szembe tudunk nézni önmagunkkal, akkor tudunk előre mozdulni a jótettekben, és meglátni a felebarátot a másikban úgy, ahogy Isten látja őt. „A kérdés, hogy a saját életünkben képesek vagyunk-e meglátni az Isten jelenlétét. Általában csak panaszkodunk, sopánkodunk, hogy az Úr megpróbál, újabb és újabb keresztet helyez a vállainkra. És mi az eredménye ennek a látásnak? Bölcs Salamon így fogalmazza meg, az embert a saját bolondsága vezeti félre, az Úr ellen zúgolódik a szíve. Ennek következménye, hogy földi és emberi megoldásokat keresünk, ahelyett, hogy az élő Istent keresnénk. Így pártol el Teremtőjétől az, akit a Teremtő a fiának nevez. Ez pedig láthatóvá lesz a politikai és közéletben egyaránt. … A szövetség megszegése, az Isten elhagyása következményekkel jár. Ahogy az egykori Izraelnek sem Asszíriával volt dolga, úgy a mai istenfiaknak, vagyis nekünk sem az Európai Unióval, az USA-val vagy Oroszországgal van dolgunk, hanem az élő Istennel.”
Az esperes arról is beszélt, Isten jeleket tesz fenn az égben és lenn a földön, csak meg kell látni és láttatni másokkal. Küldetése mindazoknak, akik elfogadták az Úr Jézus Krisztus áldozatát, és meglátták Jézusban a Messiást, hogy hitre vezessenek másokat. Mert mindaz, ami egykor Izraellel, de ami a mai társadalomban is történik, a megtérés és az Istenhez fordulás hiánya miatt történik meg. „Ézsaiás próféta és a 21. századi hívő keresztény ember is az élet tisztaságáért harcol, mert ez a küldetése. Ne legyen többé elnyomás és erőszak, hanem érvényesüljön az igazság és a jog. Azaz nemcsak a templomokban tiszteljük az Urat, hanem az élet minden területén. Ezért szól a prófétai útmutatás, ne tegyetek többé rosszat, tanuljatok jót tenni, törekedjetek az igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót, védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét. Szodoma és Gomora sorsát csak a megtéréssel lehet elkerülni. Ez az élet és a megmaradás egyetlen útja minden időben. A próféta azt is mondja később, megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna. A megtéréshez hitre van szükség. … A hit pozitív oldala, az élő Istenhez, mint Atyához megtérni. Az Ő hűségére teljes szívvel válaszolni, és megtanulni jót cselekedni. Megtérve és megnyugodva megmaradni, ez a kulcs. És ezt kell nekünk vinni az emberek közé.”
Az igehirdetés után a Hiszekegy, majd a közbenjáró imák következtek. Dózsa István plébános a hívek könyörgésében azért fohászkodott, hogy a teremtést tisztelve, okosan használjuk az Istentől kapott erőforrásokat minden ember javára. Hogy jóvá tegyük a kárt, amelyet másoknak okoztunk, a megosztottságot, amelyet népek között keltettünk. Kérte a Lélek kegyelmét, hogy gyógyuljon a megosztottság, és jöjjön létre az egység, amelyért Jézus imádkozott. „Úr Jézus Krisztus! Te vagy az út, igazság és élet. Földi szolgálatodban az igazság öltött testet a jóban, amit cselekedtél. Lerontottad a megosztottság falait és az előítéletek béklyóit. Nyisd meg szívünket és elménket, hogy felismerjük: bár sokan vagyunk, benned mégis egyek.”
A közös imádságos esten a zenei szolgálatot Dóczi István karnagy vezényletével és Tóka Szabolcs orgonaművész kíséretével a város Ökumenikus Kórusa végezte.
Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
Videó link: https://www.youtube.com/watch?v=tuEa91mUcG4
Fényképek a tovább mögött.
tovább
Kedves Olvasóink!
Örömmel adjuk közre, hogy a Polgárdi Református Templom felújításának 1. üteme megvalósult. Ennek keretében megújult a templom tetőszerkezete. A beruházást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével Magyarország Kormánya 15 millió forinttal támogatta. A pályázat azonosítója: EEÖR-KP-1-2021/1-001117 SDG! Istené a dicsőség!

A Pápai Református Teológiai Akadémia tisztelettel hívja és várja az érdeklődőket nyílt napjára 2023. február 8-án.
Szeretettel bátorítjuk református testvéreinket, hogy ismerkedjenek meg a Teológiánkon folyó munkával. Akik elhívást kaptak arra, hogy lelkipásztorként, hittanoktatóként kísérjék, segítsék a gyermekek, fiatalok és felnőttek lelki életét, istenkeresését, megtérését, Krisztust követő közösségi életét, jöjjenek hozzánk, készüljenek fel erre a szolgálatra. Jézusé minden hatalom mennyen és földön. „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28,19).

Dr. Szászi Andrea, az RPI, katechetikai igazgatóhelyettese szeretettel hívja az érdeklődőket egy ingyenes (előzetes regisztrációhoz kötött) online alkalomra.
Január 19-én a Lélek-jelenlét c. rendezvénysorozat részeként a motiváló értékelés lesz a téma, a félévi zárások időszakában.
A programról részletesen a csatolt dokumentumban tájékozódhatnak, ahol a jelentkezési link is megtalálható.
A csatolt fájl a tovább mögött található.


Szeretett Testvérek!
Fájó szívvel, de Isten akaratát elfogadva adjuk hírül, hogy a Mezőföldi Református Egyházmegye egykori esperese, az iszkaszentgyörgyi és móri gyülekezetek volt lelkipásztora Nt.P.Tóth István ny.esperes úr 69. életévét betöltve megtért Teremtő Urához.
Búcsúztatásáról szerettei később rendelkeznek.
Dunántúli Református Egyházkerület Elnöksége
Mezőföldi Református Egyházmegye Elnöksége


A reformáció fontos téma, de ugyanakkor nagyon nehéz is, ha az óvodás korosztálynak akarunk beszélni róla, hiszen a történelmi események, az elvont fogalmak még nem érthetőek egy ovis számára. Ezért idén az Olajfa Oviban a református jelképekkel foglalkoztunk egy egész héten át. Minden csoport egy-egy jelképpel dolgozott. Megtanultuk, hogy mit jelent a bárány, a kakas, a csillag, és a Bibliáról is sokat beszélgettünk. A program részeként az óvoda előtere egy középkori templommá változott, ahol a belépő a református köszönéssel (Áldás, békesség! – Istennek dicsőség!), és az „öt sola”-val is találkozott, valamint megtekinthette a gyerekek munkáit, és a kor hangulatát megidéző tárgyakat is. Az interaktív kiállítás részeként a gyerekek belebújhattak Luther Márton, és felesége, Bora Katalin „bőrébe” is. A program lezárásaként pedig ellátogattunk a templomba. ahol.... itt kéne kiegészíteni, hogy pl. Zoli bácsivárt minket, és a gyerekek az orgonát is megnézhették, meghallgathatták.
Szabó Mira

• Református jelképeink: (képekkel)
o 8 ágú csillag (templom tetején is csillag) - a Betlehemi csillagra utal, elvezet Jézushoz
o Kakas - Ahogy a kakas éberen várja a hajnalt, úgy nekünk is éberen kell várnunk Krisztus visszajövetelét.
o Szentírás - Sola scriptura=Egyedül a Szentírás. A reformáció egyik alapelve. a Biblia Istennek az egyedüli ihletett és hiteles szava, a keresztény tanítás egyetlen forrása.
o Bárány - Krisztus áldozatára mutat rá


A Mezőföldi Református Egyházmegye lelkipásztorainak, gondnokainak, presbitereinek, gyülekezeteinkben élő testvéreinknek és minden olvasónak Krisztus szeretetében teljes Karácsonyi ünnepet, és Urunk áldásában gazdag Új Esztendőt kívánunk.
Itt szeretnénk megköszönni minden gondnok és presbiter testvérünknek azt a fáradhatatlan szolgálatot, mellyel Isten ügyéért fáradoznak gyülekezeteikben és azon kívül.
Az egyházmegye elnöksége:
