
Lelkészbeiktatás Sárkeresztesen
„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Filippi 4,13)
Istennek hála, elérkezett Ujvári Sándor Csaba lelkipásztor beiktatásának napja, amelyet a sárkeresztesi és a mohai gyülekezet is nagyon várt. Nagytiszteletű Farkas Gergely püspöki tanácsos úr igei köszöntésével és imádságával kezdődött az istentisztelet. Az ünnepi istentiszteleten Főtiszteletű Steinbach József püspök úr hirdette az Igét, Pál apostol Timóteusnak írt 2. levele 1. fejezetének 15-16. versei alapján. Az igehirdetésben elhangzott, hogy a szolgáló élet nem keserű élet, mert bár érhetnek minket keserűségek, soha nem keseredünk meg. A szolgáló élet hálaadó élet, mert az Isten sosem hagy el bennünket, még a legnehezebb helyzetekben sem. A szolgáló élet kitartó élet, mert az Isten emberének felülről jövő erővel kell kitartania a szolgálatban. A szolgáló élet másokat felüdítő élet, mert az evangélium, a krisztusi örömhír az egyetlen, amely minden körülmények között felüdíti a testünket, lelkünket, az értelmünket, a szívünket. A szolgáló élet irgalmas élet. Mivel bizonyosságunk van, hogy nekünk Krisztusban üdvösségünk van, azért imádkozunk, hogy a másik ember is üdvözülhessen. Az Isten ilyen szolgálókká akar bennünket formálni.
Az igehirdetés után Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző imádkozott a beiktatandó lelkipásztorért, a gyülekezetért, az egyházmegyéért, az egyházkerületért és a reformátusságért.
Az imádság után Imre Bálint esperes úr beiktatta a megválasztott lelkipásztort, átadva neki a templom kulcsait és pecsétjeit. Ezt követően a mezőföldi egyházmegyében szolgáló és vendég lelkipásztorok áldása következett.
Ujvári Sándor Csaba beiktatott lelkipásztor az Apostolok Cselekedetei 4. fejezetének 20-ik és 31-ik versei alapján hirdette Isten üzenetét. „Mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk... és bátran hirdették az Isten igéjét."
A lelkipásztor igehirdetésében hangsúlyozta: Jézus Krisztusról az övéinek bizonyságot kell tenniük! Mi sem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit a saját szemünkkel láttunk és a saját fülünkkel hallottunk. Mert Jézus Krisztus által csodák történtek és történnek ma is. Pétert és Jánost hallgatásra ítélik, mégsem maradnak csendben, hanem bátran hirdetik az Isten igéjét és tetteit. Természetes velejárója a Krisztusban való hitünknek az, hogy amit megtapasztaltunk Jézus Krisztusban, azt tovább adjuk, azt nem hallgatjuk el, hanem megosztjuk a környezetünkben élőkkel. Bátor bizonyságtevőnek lenni csodálatos feladat Istentől, hogy a kellő időben és helyen az Isten szeretetével szólok. Mindehhez pedig erőt kapunk a Krisztusban!
Veres Péter egyházmegyei lelkészi főjegyző megnyitotta a nyilvános ünnepi közgyűlést. Köszöntések sora következett. Először Dr. Nemes Pál egyházkerületi főgondnokot, majd Kovács János egyházmegyei főgondnokot hallhattuk. Az egyházmegye lelkészei nevében Ludvigné Izsay Szilvia és a volt székesfehérvári lelkésztársak köszöntötték kedves szavakkal és énekkel a beiktatott lelkészt. A Székesfehérvári Református Egyházközség nevében Berze János lelkipásztor, a maroshegyi gyülekezetrész nevében pedig Nagy Miklós volt gondnok személyes hangvételű köszöntését hallhattuk. A sárkeresztesi egyházközség nevében Nagy Imre gondnok és Szima István presbiter köszöntötte megválasztott lelkészüket. A mohai egyházközség nevében özv. Nagy Lajosné gondnok asszony köszöntését és Kalmár Lajos presbiter szavait, valamint gyönyörű furulyajátékát hallhattuk. A katolikus közösség nevében Oravecki Attila bodajki helyettes plébános üdvözölte a beiktatott lelkipásztort. Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte Ujvári Sándor Csabát. Kovács Sándorné mohai polgármester asszony a polgármesterek nevében szólt a lelkipásztorhoz. Végül a sárkeresztesi ifjúság Mészáros Kata és Vági Ágnes vezetésével énekelte a meghívóra választott Igéhez kapcsolódó éneket: Mindenre van erőm a Krisztusban.
Ujvári Sándor Csaba megköszönte az igéket, a jókívánságokat. Kiemelte, hogy eddig is és ezután is az Úr Isten erejére támaszkodva szeretné a szolgálatot végezni.
Az ünnepi istentisztelet végén szeretetvendégségre invitáltuk vendégeinket.
Hálás szívvel köszönjük Isten áldásait és a szolgáló testvérek munkáját! Imádkozunk azért, hogy a beiktatott lelkipásztornak mindenre legyen ereje Krisztusban, és így végezhesse el mindazt, amire Isten elhívta őt.
Ujváriné Császár Boglárka


tovább
Igaz mesék igaz asszonyokról
Az asszonyokat nem lehet megszüntetni címmel jelentette meg negyvenhét Zsindelyné Tüdős Klára-díjas asszony laudációját a Kálvin Kiadó.
A könyv az életutak mellett fotókat és egy rövid felvezetőt is tartalmaz, amely összefoglalja a harminc éve újraindult szervezet tevékenységeit. Bagdán Zsuzsanna szerkesztő, újságíró meséli el, hogyan is született meg a kiadvány.
2020 októberében, amikor már másodjára zárult ránk a világ a pandémia miatt, ablakot nyitottam - nem a világra, csak a számítógépem böngészőjében. P. Tóthné Szakács Zita elnök asszony levele fogadott, hogy vállalnék-e könyvszerkesztést a Zsindelyné-díjasoklaudációiból. Nagyon megörültem a megkeresésnek, nem volt kérdés, hogy igent mondok. A Reformátusok Lapja korábbi munkatársaként számos nőszövetségi alkalomra eljutottam, amelyeken nemcsak megismertem, hanem meg is szerettem a szervezetet, és sok mindenért vagyok nekik személy szerint hálás. Egész estés stand-up műsorom van a velük szerzett élményekből, amelyeket érdemesnek tartok újra meg újra elmesélni.
A Móra Kiadó jelentetett meg egy kiadványt Mesék lázadó lányokról címmel. Elkezdett foglalkoztatni, hogy vajon lehet-e hasonlót készíteni a Nőszövetségről: olyan könyvet, amely nem történeti leírás, nem forrásgyűjtemény, hanem a jó értelemben vett mese- vagy mesélős könyv. Izgalmas kísérletnek tűnt az egész, és a koncepció Zita tetszését is elnyerte. Felkérést is írt számos nőszövetségi tagnak, vezetőnek, és 2021 januárjában elkezdtek sorjázni a postafiókomban a visszaemlékezések, történetek. Februárban kiderült, hogy a Kálvin Kiadó szívesen fogadja a majdani kéziratot. Beszélgetések sora következett Zitával, Mucsi Zsófiával és Hanula-Csordás Dórával, a kiadó munkatársaival, aztán forrásgyűjtés, a laudációk, életrajzi adatok, fotók összerendezése. Bármerre mentem a lakásban, a nőszövetséges, nagy zöld mappa mindig rámvillantotta korholó tekintetét - különösen akkor, amikor hetekig nem foglalkoztam a szöveggel. Július elején azonban nem volt hova hátrálni: jószerivel tíz nap alatt összeállt a kéziratba mindaz, ami addigra már töredékekben megvolt. Csak egy cél lebegett a szemünk előtt: hogy az októberi Zsindelyné-díjátadóra megjelenjen a könyv. Hála Istennek, aki megengedte nekünk, hogy a nyomdaipart sújtó készlethiány ellenére is időben kijöjjön a kötet a nyomdából.
Íróként vagyok feltüntetve a könyvben, ami meglehetős túlzás, hiszen közel negyvenen dolgoztunk ezen a köteten. Számomra ez az egyik legnagyobb erőssége, és az a sok önkéntes munka, amit ki-ki belefektetett. Hála van bennem a laudációk szerzőiért, a fotósokért, akik ingyen odaadták a képeiket, a pápai Pannonia Reformata Múzeumért, ahonnan a csodaszép illusztrációkat kaptuk, az igényes tördelésért, amiE. Zsemberi-Szígyártó Miklóst dicséri, Mucsi Zsófia felelős szerkesztőért, aki mellett végig biztonságban éreztem magam, mindazokért, akik visszaemlékezéseikkel megtiszteltek, no meg a Nőszövetség vezetőiért, akiket nem tudtam eléggé alkalmatlan időpontban keresni a kéréseimmel - mindig készek voltak tanácsaikkal, meglátásaikkal segíteni a könyv megszületését.
Különleges lelki élmény volt hónapokon át újra meg újra elolvasni a méltatásokat, és meglátni közös mintázataikat: az Ige szeretetét, a nehézségekkel való megküzdést, a hűséget, a vezetői készségeket, az évtizedes barátságokat, az Úr generációkon átívelő, megtartó kegyelmét. Ezek az életutak, élő bizonyságok nekem is megtartó erővé váltak a járvány legsötétebb hónapjaiban, és biztos vagyok abban, hogy másoknak is megerősítő bizonysággá lehetnek. Azoknak is ajánlom, akik nem vagy nem sokat tudnak a nőszövetségről: a felvezetőt és az élettörténeteket végigböngészve bárki úgy érezheti, hogy kicsit maga is ennek a közösségnek a tagjává vált. Innen már csak egy lépés valójában azzá is válni, és részt vállalni a Nőszövetség színes és szép szolgálatában.
Bemutatkozik a Nőszövetség: video megtekinthető a következő linkre kattintva:
https://www.youtube.com/watch?v=fC9ax3B7uXA
tovább

2021. október 17-én hálaadó istentisztelet keretében köszöntöttük a Fehérvárcsurgói Református Egyházközségben végzett szolgálatának 30. évfordulója alkalmából lelkipásztorunkat, Jákob Judit Ibolya nagytiszteletű asszonyt és kedves családját.

Az ünnepi alkalomról bővebben a tovább mögött olvashatnak.
tovább
A közel 200 lelket számontartó Polgárdi és a Fülei Református Egyházközség aktív, hatvan főt meghaladó tagjai tevékenyen vannak jelen a gyülekezet életében. A közös kirándulások, gyülekezeti családi napok mellett a munkából is kiveszik a részüket.
Kovács Zsuzsa lelkipásztor enged bepillantást az elmúlt időszak gyülekezeti alkalmaiba.

Részletek a tovább mögött.
Kedves Érdeklődők!
Az első alkalom nov. 15-én 16. 30-kor lesz, melyre kérjük, hogy a szülők
a gyermek nevének megadásával előzetesen regisztráljanak az
iskolatitkar@albaref.hu címen.

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnökségi Tanácsának közleménye

Kedves Testvéreink!
A súlyosbodó járványhelyzet miatt arra kérünk mindenkit, hogy az istentiszteleteken, illetve az egyházi és iskolai rendezvényeken viseljenek maszkot.
Arra biztatunk, hogy aki még nem vette fel az oltást, tegye meg önmaga és a környezete biztonságáért.
Imádkozzunk a betegekért, a gyógyítókért és a vírus miatt nehéz helyzetbe kerültekért. Adjunk hálát a gyógyultakért, és könyörögjünk mindenható Istenünkhöz abban a tudatban, hogy Ő mindennek az Ura.
„Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” (Zsoltárok könyve 91. fejezet, 11-12. vers)
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa
Budapest, 2021. november 3.

Tavaly május óta tervezett ünnepi alkalmat tarthattak meg Dégen. Istentisztelet keretében adtak hálát az Úrnak a megújult gyülekezeti házért, a helyi református közösségért. Az október 30-án megtartott alkalmon Steinbach József püspök igehirdetésében megemlékezett a reformáció 504 éves jubileumáról is.

Az alkalomról készült beszámoló a tovább mögött olvasható.
tovább
Az egyházmegyei női csendesnap felvétele megtekinthető a következő oldalon:
https://www.youtube.com/watch?v=ma3-Lw6xPgQ
Téma: A gyász lélektana
Előadó: Sáfrán Zsuzsanna
Hálásan köszönjük a Székesfehérvár Budai Úti Református Egyházközségnek, hogy az idei évben is biztosította csendesnapunk megtartásához a helyszínt.
Hálásan köszönjük Egyházmegyénknek az anyagi támogatást.
Hálásan köszönjük Berzéné Bezdán Erikának és csapatának a szervezést és a lebonyolítást.
Hálásan köszönjük Sáfrán Zsuzsannának az előadást.
Hálásan köszönjük Kocsis Judit Gabriellának az ajándékok elkészítését.
Hálásan köszönjük Szűcsné Novák Máriának a kiállítást és a bizonyságtételt.