Mezőföldi Református Egyházmegye

Aktualitások - Hírek

Főoldal / Hírek

Ahol találkoznak a lelkek - Isztiméren és Iszkaszentgyörgyön is gyarapodik a református gyülekezet - Fejér Megyei Hirlap

Imre Enikő / 2020-08-29 09:12:15

 

A hét végén 13 isztiméri és iszkaszentgyörgyi fiatal konfirmált a református templomokban. A két település gyülekezetében Gállné Medveczky Borbála személye a közös: ő a lelkipásztora mind a két közösségnek. Milyen a hitélet mostanság?

 

- Egy régebbi népszámlálás adatai szerint Iszkaszentgyörgyön körülbelül 300, Isztiméren mintegy 100 református él. Utóbbi helyre az Őrségből és a Felvidékről telepítettek be református családokat, hiszen Isztimér eredetileg sváb település. Nyilván azok száma, akik aktívan részt vesznek a gyülekezeti életben, és vasárnaponként templomba is eljárnak, ennél jóval kevesebb - mondta bevezetésként Gállné Medveczky Borbála.

 

A gyülekezetek összetétele elég vegyes, a kisgyerekektől az idősekig szinte minden korosztály képviselteti magát, és a lelkész is igyekszik mindenkire odafigyelni, hogy a keresztelőtől a temetésig mindenki megkapjon mindent, amire lelki szinten szüksége van.

 

Gállné tart hitoktatást az isztiméri és a szentgyörgyi óvodásoknak, valamint a kincsesbányai - ahol nincsen református templom - és az iszkaszentgyörgyi iskolásoknak is. A nagyjából száz hittanos kisgyermeknek a hittanévnyitó és a hittanévzáró istentiszteletek között számos programot is szerveznek - főként a nagy ünnepek környékén -, bábelőadást, kézműves-foglalkozásokat és egyéb eseményeket rendeznek kisebb vendéglátással egybekötve. A nyári szünet idején rendszeresen tartanak hittantáborokat, ahová az említett településeken kívül Moháról is érkeznek gyerekek. Az ismert, kedvelt és szokásos játékok mellett természetesen mindennap van lelkigyakorlat, amelyen egy-egy bibliai történetet játszanak el, beszélnek át a lelkésszel, akivel imádkoznak, énekelnek is a gyerekek.

 

- Iszkaszentgyörgyön református nőszövetség is működik, amely szinte minden programban, jótékonysági akcióban, ünnepben részt vesz. Ugyanakkor kiemelten figyelnek az idős, beteg, özvegyen maradt gyülekezeti tagokra, akiket rendszeresen látogatnak, támogatnak. Több mint tíz éve kiemelt rendezvényük februárban a jótékonysági bál, amelynek bevételét természetesen mindig jótékony célokra fordítják - mondta Gállné, aki 22 éve él férjével és azóta született négy gyermekével Iszkaszentgyörgyön. A két falu lelkészi szolgálatát akkor vette át férjétől, Gáll Attilától, amikor őt 2006-ban Iszkaszentgyörgy polgármesterévé választották.

 

- Örömmel mondhatom, hogy gyülekezeteink szépen fejlődnek és számos pozitív változáson mentek keresztül. Korábban volt olyan év, amikor sajnos több temetésre kellett menni, mint amennyi keresztelőt tartottunk, ám hálát adok Istennek, hogy az utóbbi években egyre több gyermek és fiatal jár hozzánk rendszeresen, a szülők pedig fontosnak tartják, hogy megkereszteljék és hitben neveljék őket. Rendkívül fontosnak tartom a példamutatást, azt, hogy a családok együtt járjanak templomba - a gyereket ne küldjék, hanem hozzák el. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen gyerekek hosszú távon is a gyülekezet tagjai maradnak - mondta Gállné Medveczky Borbála, aki a közeljövőben igyekszik nagyobb hangsúly fektetni a konfirmált fiatalokra és az ő konkrét feladatokkal történő, aktívabb bevonásukra a gyülekezet életébe, amelynek teljes jogú tagjaivá váltak.

 

- Azt szeretném, hogy a református hit olyan alap legyen, amely segít a hétköznapokban a feladatok és a nehézségek megoldásában is. Mindig jó tudni, hogy létezik egy olyan közösség, ahová bármikor - örömben és bánatban is - fordulhatnak. Az élet nemcsak a fizikai szükségletek kielégítéséből áll, de a lelki szükségleteinkre is figyelnünk kell. Nincs annál csodálatosabb, mint amikor az istentiszteleteken lélek találkozik a lélekkel - zárta szavait a lelkész.

tovább

Köztes idő - Főtiszteletű Steinbach József püspök úr gondolatai

Imre Enikő / 2020-08-29 09:07:26

„Olyan prédikációra van szükség, amely hirdeti: Krisztus él a gyülekezetben. Ez nem érzés dolga, ez adott, amit hirdetni kell, hogy hitté váljon. Erre az erőteljes emlékeztetésre azért van szükség, mert a gyülekezet elfelejtette titkát." Steinbach József dunántúli református püspök jegyzete.

 


Részletek a tovább mögött.

tovább

Ne szólj szám, nem fáj fejem - Interjú Köntös László főjegyző úrral

Imre Enikő / 2020-08-29 09:04:08

Köntös László dunántúli főjegyző a reformátusok közéleti megnyilvánulásairól

 

https://www.facebook.com/100002955093890/videos/2990661281042346/?extid=hW1NS5Rpe4aT5gD3

tovább

Pápa Városért Érdeméremmel tüntették ki Köntös Lászlót

Imre Enikő / 2020-08-26 09:53:08

Pápa Város Önkormányzata Pápa Városért Érdemérmet adományozott Köntös Lászlónak. A kitüntetést dr. Áldozó Tamás, Pápa Város Polgármestere adta át az augusztus 20-án megtartott pápai ünnepségen. Az alábbiakban közöljük az ott elhangzott méltatást. Köntös László gyűjteményi igazgató, lelkészi főjegyző életére és szolgálatára Isten gazdag áldását kérjük.


 

Köntös László református lelkészcsaládba született, 1976-ban végezte el a budapesti Református Teológiai akadémiát. Lelkészi szolgálatát Körmenden kezdte, majd a Reformátusok Lapjánál helyezkedett el, 1985-től ösztöndíjasként az Amerikai Egyesült Államokban teológiai magiszteri fokozatot szerzett és lelkészként szolgált, hazaérkezését követően pedig 1993-tól a nagymúltú Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója lett.

Az elmúlt közel 30 év alatt az intézményegyüttest országosan is elismert rangos tudományos műhellyé formálta. 2008-ban a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzőjévé, püspök-helyettesévé választották, mely tisztséget a mai napig betölti. Gyűjteményi igazgatói pályafutásának egyik legfontosabb állomásaként nevéhez fűződik a református ótemplom felújítása, megújítása, a Pannonia Reformata Múzeum létrehozása. A két évvel ezelőtt megnyílt kegyességtörténeti kiállítás, egyfajta vizuális igehirdetés, egyedi és különleges hitvallás, amely egyaránt megszólítja a gyermekeket és felnőtteket, a hívőket és a nem hívőket.

Köntös László máshonnan hozott sokszínűségével lett pápai, a Református Gyűjteményeket a város egyik meghatározó szellemi, kulturális műhelyévé tette, kiemelt feladatának tekinti városunk szellemi, kulturális és épített örökségének megőrzését és továbbörökítését.

Olyan személyiség, aki meglátta a városban rejlő potenciált, megragadja a kínálkozó lehetőségeket és mindig távlatokban gondolkodik. A hagyományokból építkezik, konzervatív értékrendre alapoz és folyamatos megújulásra törekszik szűkebb és tágabb környezete gazdagítására. Tevékenységét több kitüntetéssel is elismerték az elmúlt évtizedekben: 2000-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, 2014-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.

 

Köntös László a Pápai Református Gyűjtemények országosan is elismert tudományos műhellyé formálása, valamint városunk kulturális és épített örökségének megőrzése érdekében végzett magas színvonalú, elkötelezett tevékenységével kivívta városunk polgárainak tiszteletét és megbecsülését.


 


tovább

Nyáresti Orgonamuzsika koncert Enyingen augusztus 23-án 19 órakor

Imre Enikő / 2020-08-19 10:30:44

Szotyori Nagy Gábor orgonaművész és Koloss Krisztina csellóművész hangversenye Koloss István, F. Mendelssohn és C. Saint-Saens műveiből.
A koncert ingyenes, perselyadományával templomunk felújítását támogatja.
Szeretettel várjuk! tovább

MEGHÍVÓ: Egyházmegyei közgyűlésre szeptember 5. 9 óra Dég

Imre Enikő / 2020-08-19 10:22:02

MEGHÍVÓ

 

A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlését 2020. szeptember 05-re összehívjuk.



Helye: Dég, Református Gyülekezeti ház



A közgyűlés kezdési időpontja 9 óra.



Kérem, hogy az egyházközségek világi képviselői a megbízólevelüket hozzák magukkal, mert csak ez esetben teljes jogúak.

 

 

Tervezett napirend:

1.      Érkezés, regisztráció: 8,30-tól

 

2.      Áhítat - Imre Bálint esperes

 

3.      A Közgyűlés megalakulása, határozatképesség megállapítása, hitelesítők és               jegyzőkönyvvezető felkérése - Kótai János világi főjegyző

 

4.      Napirend bemutatása - Kótai János világi főjegyző

 

5.      A közgyűlés megnyitása - Kovács János egyházmegyei gondnok

 

6.      Esperesi előterjesztés

 

7.      Hozzászólások

 

8.      Egyházmegyébe bekebelezett választott lelkipásztorok névsora, szolgálati                 idejük megállapítása.

 

9.       Jelölő közgyűlés megalakulása - Imre Bálint esperes

 

10.     Jelölő közgyűlés elnökségének megválasztása - Imre Bálint esperes

 

11.     A jelölő közgyűlés menetének ismertetése - Levezető Elnök

 

12.     Jelölés a Presbitériumok által választandó zsinati, egyházkerületi és                          egyházmegyei tisztségekre -  Levezető Elnök

 

13.     Jelölés eredményének és jogorvoslati lehetőségeknek
ismertetése - Levezető Elnök

 

14.      Tájékoztatás a határidők tárgyában - Levezető Elnök

 

15.      Közgyűlés bezárása - Levezető Elnök

Ebéd

 

A közgyűlés alkotó tagjait, az egyházmegye tisztségviselőit, az egyházmegyében szolgáló beosztott és segédlelkészeket szeretettel hívjuk és várjuk.

 

 

Az ebédet megelőzően 11 órától Szücsné Novák Mária „Bibliai Nőalakok" című kiállítása megnyitóra kerül sor, melyre szeretettel várjuk a testvéreket.

 

 

Testvéri köszöntéssel:

 

Dég - Kőszárhegy, 2020.augusztus 19.

 

Kovács János                                          Imre Bálint

egyházmegyei gondnok                            esperes

sk.                                                             sk.


tovább