Fejezetek a Nagybajomi Református Egyházközség történetéből
a kezdetektől-1787
Összeállította: György Dávid Anita
Gyülekezetünk szerencsés helyzetben van a tekintetben, hogy a 70-es évek végén megjelent Solymossy-Mikóczi: Nagybajom monográfiában a szerzők sokrétűen feltárták a gyülekezetünk történetét. Érdekes, hogy a viszonylag korai időkből, az 1700-as évekből többféle, jól hasznosítható dokumentum maradt fenn, azonban a 19. század története nagyon hézagos. A népességszám változásán kívül szinte alig találunk valamit a kötetben. Ezt az időszakot azonban mégis meg fel lehetett tárni más megközelítésben az egyházi anyakönyveink segítségével. Az anyakönyvezés 1783-ban indult meg, az ezt követő időszakra vonatkozóan - néhány évet kivéve - az összes kötet épségben megmaradt, amelyekből a gyülekezetre vonatkozóan olyan információk tárultak fel, amelyről ezek nélkül nem lenne tudomásunk. Végig lehet követni a népességszám változását, a csecsemő- és gyermekhalandóság alakulását, a különböző időszakok halálokait, a járványok megjelenését, az élet nagy fordulóihoz kötődő események szokásrendjének egy-egy szeletét. Jelen lapszámban egy rövid összefoglalót szeretnék adni a Nagybajom története című kötet alapján a gyülekezet történetéről, kiegészítve néhány új információval.
A Nagybajomi Református Egyházközség története a török korba nyúlik vissza. Pontos adatot a kialakulására nem ismerünk, de az biztos, hogy 1542-ben katolikus plébános már nincsen a faluban. A katolikus egyház csak a Rákóczi szabadságharc lezárása után jelenik meg ismét a községben. A középkor végén a külföldi egyetemeken tanuló diákoknak köszönhetően gyorsan elterjedtek a reformáció eszméi. A falu református egyházát és lelkészét 1618-ban említik először. A XVI. és XVII. század folyamán prédikátorok éltek a településen, ebben az időszakban a település egésze protestáns vallású volt.
A magyar protestánsok szabad vallásgyakorlatának körülményeit az 1681. évi soproni országgyűlésen alkotott 26. törvénycikk szabályozta kissé szűkre szabottan, de a meglévő protestáns közösségeknek vallásszabadságot biztosított a földesúri jog sérelme nélkül. A következő évtizedekben azonban fokozatosan vesztették el korábbi jogaikat egészen addig, míg III. Károly 1714. évi törvénye értelmében a protestáns vallásgyakorlatnak minden formája tilos lett a töröktől visszafoglalt területeken a korábban kijelölt, artikuláris helyek kivételével. A rendeletet az 1700-as évek elején ide költözött katolikus köznemesek, akik közül többen megyei tisztséget is betöltöttek, végrehajtották és mivel Nagybajom nem tatozott ezen települések körébe a hívek vagy a szomszédos, artikuláris településeken gyakorolták vallásukat vagy áttértek a katolikus hitre. 1717-ben szűnt meg a szabad vallásgyakorlat. A templomot, a parókiát, az iskolát, és a tanítólakást erőszakkal elvették a római katolikusok. A tanító elköltözött, Körmendi Mihály prédikátort elzavarták. Nagybajomban is érvényre jutott a XVI. században megfogalmazott elv: Akié a föld, azé a vallás, vagyis az úr határozta meg alattvalói vallását.
Azt, hogy volt-e temploma református közösségnek egyik forrás sem kérdőjelezi meg. Katolikus források szerint az épület fatalpas, sövénytemplom volt: „1735-ben a pesti commissio idején a fatalpas sövénytemplom már roskadozó állapotban volt." Nagy Lajos 1899-es egyházlátogatási jegyzőkönyvében kőtemplomot említ „amelyhez hasonló református templom nem volt Somogyban." Hivatkozási alapjuk a Ráday Levéltárban található, 1775-ben keletkezett ágensi iratok, amelyekben a nagybajomiak tanukra hivatkozva kőtemplomról és gazdag gyülekezetről beszélnek. Az igazságot nehéz kideríteni, mert mindkét fél érdekei szerint beszélt.
A nagybajomi reformátusok 1766-ban kísérlik meg először, hogy szabad vallásgyakorlatukat visszanyerjék. Beadott kérvényükben arról írnak, hogy a távol eső helyekre istentiszteletre járni nemcsak terhes, de sokszor lehetetlen is, az öregek és a betegek egyáltalán nem mehetnek, a fiatalabbak is csak akkor, ha jó az időjárás. Így „Isten áldása nélkül élünk"- írják. Ebben az időszakban 406, majd az 1774-es Torkos Jakab-féle összeírás szerint 971 református volt. Istentiszteletre, úrvacsorára a szomszédos településekre jártak: Gigére, Hetesre, Somogyjádra, és Kutasra. A rossz állapotban megmaradt, nehezen olvasható korabeli kutasi anyakönyvben szép számmal olvashatunk nagybajomiakra vonatkozó bejegyzéseket.
Ezután még négyszer kellett megkísérelniük a kérvényezést, amíg annyit elértek, hogy a helytartótanács rendeletére a vármegye vizsgálatot tartott 1775-ben Nagybajomban. A vizsgálat alkalmával felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvek részletes képet adnak arról, hogy miként történt 1717-ben a vallásgyakorlat megszüntetése, a templom elvétele. A tanuk között voltak reformátusok és katolikusok, Nagybajomiak, és környékbeli falvakból származó öregek. A nehezen olvasható, félig magyar, félig latin nyelven íródott jegyzőkönyvek egybehangzóan igazolták, hogy a reformátusok már a XVII. században gyülekezettel rendelkeztek, kőtemplomuk volt, melyet erőszakkal vettek el a gyülekezettől. Mindezek ellenére hiába jártak ezután személyesen is Bécsben, hiába nyerték meg ügyük támogatására magát Ráday Gedeont is minden próbálkozásuk sikertelen maradt.
1781-ben a türelmi rendelettel változott meg a helyzet. A vallásszabadság helyreállítását követően újjáalakul a közösség, és megkezdődik az új templom építése, mely a rendelet értelmében nem épülhetett közvetlenül a főút mellé, illetve engedélyt kapnak pap és tanító tartására is. A templom, a paplak, és a tanító háza számára a református földesurak a mai főtér keleti részén telket adományoztak, melyen a közadakozásból épített három épület egymás mellé került. Az új templom alapját 1786. április 20-án rakták le, az első istentiszteletet 1787. szeptember 16-án tartották.
Az 1783-as évben kezdődik meg az anyakönyvezés is. Az első években bejegyzett adatokhoz képest tíz év múlva ezek megsokszorozódnak, ami annak köszönhető, hogy a lakosság egy része visszatért a református hitre, illetve akik addig a szomszédos falvakba jártak istentiszteletekre, azok is átkerülnek a nagybajomi anyakönyvekbe.