Csoda történt az Őrségben

Augusztus 10-e volt. Nagy nyári hőség egész nap, estére pedig markáns hideg frontot ígértek a meteorológusok.

Már megint vihar lesz, - gondoltam, - de reménység szerint most sem történik semmi komoly, mint ahogy eddig sem történt.

Aznap este azonban másképp alakult minden. Mindössze néhány perc alatt borult be az ég, és erősödött fel a szél. Hirtelen áramszünet lett, amihez itt az Őségben mondhatni már hozzászoktunk. A gyertyák és a zseblámpák mindig kéznél vannak...

Majd hirtelen felerősödött a szél. Úgy süvített csukott ablakok mellett is, mintha minden nyitva lenne. Aztán egy nagy huppanás, és megtörtént, amit még álmomban sem gondoltam volna: kidőlt az udvaron a 60 éves diófa, aminek az árnyéka elviselhetővé tette a nyári forróságokat... Vajon milyen kárt okozott? - találgattuk, nem tudva, hogy minden elképzelésünknél nagyobbak a károk.

A szélvihar mindössze 10- 12 percig tartott. Mikor már „csak" az eső szakadt, elindultak a helyi önkéntes tűzoltók szabaddá tenni az utat a faluban, ahol szinte méterenként kidőlt fák voltak. A tűzoltóknak helyi férfiak és asszonyok segítettek: így 5 óra (!) leforgása alatt a szakadó esőben, a folyamatos villámlások közepette felszabadították az utat egy sávban a falu végéig.

Másnap reggel olyan látvány fogadott, hogy sírni tudtam volna: kidőlt a 122 éves Kossuth- fa, amelyet minden évben megkoszorúztunk március 15-én. A templom tetejéről megszámlálhatatlan mennyiségű cserép hiányzott. Elszakadt a villámhárító. A parókia és a gyülekezeti terem tetejéről is sok cserép hiányzott. Minden ház teteje megszaggatva, több ház tetejére rádőltek a fák, sok helyütt pedig összedőltek a melléképületek, több esetben maguk alá temetve autókat, traktorokat. A villamos és telefonvezetékek a földön hevertek, a villanyoszlopok nagy része kettétört ( a villamos hálózat 2/3-ad része semmisült meg a faluban az alatt a tíz perc alatt!) Hasonló károkról hallunk Kercaszomorról is. Mindezek mellett pedig ott van az a fájdalmas látvány, amely azóta sem változott: az erdeink nagy része derékba tört.

Azt mondják az idősek, hogy ilyen erejű vihar itt még nem volt. Mindenkit ért valamilyen kár a faluban. Hetekig tartott a romeltakarítás, de az erdők még mindig érintetlenek...

Én mégis azt mondom, hogy csoda történt, olyan csoda, amilyen ebben a faluban még nem volt: mindennek ellenére emberéletet nem követelt a vihar, sőt még csak meg sem sérült senki!

Azt szokták mondani, hogy nem szabad végiggondolni azt, hogy mi lett volna ha.. Most azonban más a helyzet, végig kell gondolnunk, mert nagyon sokat tanulhatunk belőle! Mi lett volna, ha korábban jön a vihar, és sok embert még az utcán, a mezőn talál? Mi lett volna, ha a buszmegállókban, amelyeket a vihar egy pillanat alatt a földdel tett egyenlővé, valaki várta volna a buszt? Vagy mi lett volna, ha arra a buszmegállóra, amelybe éppen behúzódott valaki a vihar elől, arra is rádől egy fa?

Mi lett volna, ha a Kossuth- fa a templom irányába dől? Mi lett volna, ha a diófát a parókiára csavarja a szél? És mi lett volna, ha a szélvihar után a szakadó esőben, mikor folyamatosan villámlott az ég, egyébként pedig vaksötét volt az egész faluban, a láncfűrészek zajában tragédia történik?

Isten megengedte, hogy ez a vihar ilyen pusztítást okozzon itt az Őrségben. Biztosan célja volt ezzel. De mindeközben vigyázott, a szelet úgy, akkor és arra engedte fújni, hogy nem történt tragédia. Ahogy Ozsváth Imre lelkésztársam mondta: mintha Isten tartotta volna a kezét, hogy ez a fa így, az meg úgy dőljön.

Sok mindent tanított nekünk ez a vihar. Először is, hogy Isten kegyelme, hogy még élünk. Ezen az éjszakán is megmutatkozott, hogy mennyire szeret minket a Mindenható. Aztán rácsodálkozhattunk Isten vihar felett álló erejére: ahogy Jézus vigyázott tanítványaira a háborgó tengeren, úgy vigyázott ezúttal ránk is. És azt is örömmel és hálával tapasztaltuk meg, hogy a távolban élő, vihar által nem érintett testvéreink mellénk álltak a bajban. Várakozáson felül, mintegy 12.000.000 forint gyűlt össze az őrségi viharkárok enyhítésére közegyházi adakozásból! Áldott legyen minden jókedvű adakozó!

Csodát láttunk, mégis szomorúság van bennem: ezt a csodát kevesen látták. Ugyan mindenki megmenekült, mégis, a vihar után csupán egy maroknyi ember csodálkozott rá arra, hogy mennyire szeret minket az Isten, és hogy itt az Őrségben csoda történt....

Szakál Anikó, Bajánsenye