Abíjjá király portréja (1553)
(Képmás a "Promptuarii Iconum Insigniorum"-ból)

Sokan megvallják, hogy nem szeretik a történelmet. Nem tehetnek róla. Rossz szemlélettel mutatták be nekik a múlt eseményeit, csupán az anyagi mozgatórugókra és az éppen hatalmon levők érdekeire figyelve. Nekem szerencsém volt, atyai barátommá lett hívő történelemtanárom segéd könyvtárosaként órákon keresztül tanulhattam tőle az igazi történelmet, amely hús-vér emberek jó vagy rossz tetteinek láncolatában bomlott ki előttem, és ami a legfontosabb: a Mindenható által meghatározott erőtérben. Minderre a koronát áldott emlékű tanárom, Baranyai Mihály tette fel, amikor átszellemült arccal idézte az ifjúkorában megtanult mondást: „History is His story”, azaz: „A történelem az ő története”.

Ha így szemléljük a múltat, és belőle okulva napjaink történéseit, akkor a kuszának tűnő jelenben is képesek lehetünk arra, hogy eligazodjunk. Ám ha ez nem valósulna is meg, tovatűnik az eseményekkel kapcsolatos tehetetlenségünk miatt kialakuló elveszettség -érzetünk. Bár sokszor nem érthetjük, hogy mi is történik valójában, de azt tudhatjuk, hogy Isten kezéből nem csúsznak ki sem az események, sem a mi porszemnyi életünk. Igénk egy kettészakadt, a testvérháború küszöbén álló két országrésszel foglalkozik. A leírásból nyilvánvaló – és ezt világi források is megerősítik –, hogy a mérhető tényezőket tekintve az északi országrész volt az erősebb. Az igeszakaszt továbbolvasva azonban megtudhatjuk, hogy végül mégis a gyöngébbnek vélt Júda győzött. Az esetünkben meghatározó lelki tényezők különbsége alapján a déli országrész javára billent a mérleg. Abíjjá király látnoki szavaiból megértjük, hogy az isteni szövetséget megtörők túlereje is kevés, hogy legyűrje a nagyon is gyarló, de az Úrral kötött szövetséghez ragaszkodva mégiscsak nemesebb júdaiakat. A golgotai váltsághalál óta minket már egy, a réginél becsesebb új szövetség kapcsol az Úrhoz egy testi és még inkább lelki veszedelmekkel fenyegető világban. Önmagunkban vereségre ítélt emberek vagyunk. Ám nincs okunk a kétségbeesésre. Abíjjá gyermeki bizakodását fölerősíti Pál máig érvényes hitvallása: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31)

Megtérésünkkor szövetséget kötöttünk Urunkkal, s ezt gyöngeségünk tudatában, gyermeki bizalommal újítjuk meg minden egyes úrvacsora során.

„Tégy foglyoddá, Uram,
Akkor szabad leszek;
Késztess megadnom önmagam,
Győzelmet úgy veszek!
Ha küzdve küszködöm,
A földre roskadok,
De ha karod lesz börtönöm,
Akkor erős vagyok.”