Veszprémi Református Egyházmegye

Hétkezdő meditáció 2012. október 15-én, hétfőn reggelre - (Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

2012-10-17 08:44:08 / Rásky Miklós

Írta és beküldte: Nagy Lajos kórház lelkipásztor

 

Olvasandó: Prédikátor 12:7,8

 

A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta. Igen nagy hiábavalóság, mondja a Prédikátor, minden hiábavalóság!

(Revideált új fordítás - a Károli fordításban ugyanez Prédikátor 12:9-10)

 

Egy héttel ezelőtt - az Idősek Világnapja apropójának kapcsán - a bölcs Salamon királynak tulajdonított Prédikátor könyve 12. fejezetének 1-7. verse alapján elmélkedtünk az öregségről, az öregedés folyamatának biblikus allegóriákban való tüneményes, öniróniában is bővelkedő elemzéséről. Mai hétkezdő meditációnkban - lévén az egész október az idősek hónapja - lélekben még mindig vessünk néhány pillantást a közöttünk lévő öregekre, a társadalom egyre nagyobb hányadát alkotó idősekre s az idősödés folyamatának lelki-szellemi üzenetére.

A nem titkolt cél, hogy a mulandó tükrében könnyebben észrevegyük azt, ami el nem múlandó.

A kontinuitás érdekében idézzük fel, hogy a múlt hétfői Ige-szakasz így kezdődött: „Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok, és el nem érkeznek azok az évek, melyekről ezt mondod: nem szeretem őket!" (Prédikátor 12:1) Záró mondata s egyúttal mai kezdő Ige-mondatunk pedig ez volt: „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta."

A múlt hétfőn elhangzottak értelmében - és egyáltalán nem annak ellenében - lódítsuk meg bátran a fantáziánkat és tegyük fel:

 

Az elöregedett gyümölcsfa váratlanul még kivirágozhat. Az ember azonban végül is megöregszik, meghal, sírba teszik. Lélegzete, vagyis a lelke - az ószövetség eredeti nyelvében, a héberben rúach - visszakerül Istenhez. Mondani is szoktuk: „kialudt élete gyertyája". Az élet fénye ugyanis a lélek. Ez szintén bibliai eredetű kifejezés, megfogalmazás. A bibliai Szerzőnek nincsenek illúziói az öregkorról, amely az ókori viszonyok közt egészen mást jelentett, mint napjainkban.

Az özönvíz előtt még több száz évig éltek az emberek. Mózes első könyve 6. fejezetének 3. verse pedig már azt írja: „És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje százhúsz esztendő." Nagyon magas kort értek meg a pátriarchák is.  Mózes is. Utóbbi azonban gyönyörű zsoltárában már így fogalmaz: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő..." (Zsoltárok 90:10) Kérdés az is: ma nem merő optimizmus ez? Az archeológiai kutatások szerint a Krisztus előtti századokban az emberek 60-65%-a a 30. életévét se érte meg, ami a nagymértékű csecsemőhalálnak is köszönhető volt. A 60-as éveit taposó ember már meglett öregnek számított az ókorban. Miért ecseteli a múlt hétfőn hallott gyönyörű képekkel mindezt a Prédikátor könyve?

Azért, mert nem egyszerűen prédikál, hanem tanít. Izraelben tananyag volt a Prédikátor könyve. Nem a szerző, Salamon király iránti tiszteletből. Hanem mert életbölcselet volt benne. Nevelési eszköz, melynek a megismerése, megismertetése a nevelési cél. Hogy fogalmazható meg ez a praktikus nevelési cél? Mi az üzenete? Lehet, hogy ma fiatal vagyok és egészséges, ez azonban múló állapot. Mindez hiábavaló, mindez mulandó. „...Igen nagy hiábavalóság, mondja a Prédikátor, minden hiábavalóság!..." Sajátos,  egyszerűségében gyönyörűséges e megfogalmazás.

 

Ezért aztán ne csak a jelent lássuk, akik ma vagyunk, hanem azt is, amivé leszünk. Előre nézni, előrelátónak lenni - salamoni bölcsesség! Észre venni s a helyén kezelni a mulandót, megérteni s elfogadni ezt a látásmódot, egyenértékű azzal, hogy másként látom a világot, benne önmagamat és mindent. Ez az akkor és az ott, valamint a ma és az itt üzeni: észre venni a mulandót, előre nézni távlatokban. Ennek ma aktuális üzenete van. Egy olyan világban, ahol az emberek közül némelyek vagyonokat költenek arra, hogy 60 évesen is 30 évesnek látsszanak. Az élet rendje és a teremtés rendje ellen nem küzdeni kell, hanem a maga helyére tenni és a maga helyén kezelni. Ha észre vesszük a mulandót, észrevesszük az örök Létezőt is. Istent, a Teremtőnket - már esetleg ifjúkor idején is. S ha ez megadatik, akkor már nemcsak előre tudok nézni, hanem egyszersmind felfelé is. Vegyük észre az örök dolgokat s a Teremtőnket és a Tőle kapott ajándékokat! Így kell nézni életünket. Ez az életszemlélet valóságos és nem virtuális „élet-szemlélet". Ez mutat előre és egyúttal felfelé.

Dr. Gyökössy Endre lelkész-pszichiáter professzor úrról épp egy éve már megemlékeztem egy meditációmban (ez a második kötet 165. lapján olvasható). Egy meghitt szemináriumi óra végén azt mondta csendesen: Tudjátok, amikor megállok a gyönyörű fiatal gyermekem sírjánál, deres fejem borús gondolatai Isten kegyelméből derűsre váltanak. Mert megelevenedik a tudatomban a zsoltár-Ige: „...Szemeimet a hegyekre emelem, onnan  jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet." (Zsoltárok 121:1,2) Nézzetek felfelé! Onnan jön az áldás, a békesség, a megoldás - mindenre - mondta.

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész