Töredékes az ismeretem – Legnagyobb a szeretet. Dr. Kálmán Szabolcs búcsúztatása

Farkas Balázs, 2024-05-07 10:46:37

Május 4-én a Tatai Református Templomban vettünk búcsút Dr. Kálmán Szabolcs lelkipásztor testvérünktől, akit 88 éves korában hívott magához Teremtő Ura. Dr. Szabó Előd lelkipásztor Pál apostol Korinthusiakhoz írt első leveléből, a szeretet himnuszából hirdette Isten vigasztaló Igéjét.

Május 4-én, szombaton délelőtt gyűltünk össze Dr. Kálmán Szabolcsnak, a néhai Los Angeles-i, clevelandi és nyugdíjas éveiben a Tatai Református Egyházmegye lelkészének búcsúztatására a Tatai Református Templomban. A család és a végtisztességre egybegyűltek az ország és a világ minden tájáról érkeztek emlékezni a kedves édesapára, nagyapára, rokonra, lelkészre, énekkari tagra, a kiváló színészre, de elsősorban Isten szeretett gyermekére.

Az Istentisztelet köszöntés, valamint az emlékezés gondolataival kezdődtek. Farkas Balázs lelkipásztor részletesen ismertette Dr. Kálmán Szabolcs életútját. A kalandos életutat teljes egészében közöljük.

Kálmán Szabolcs 1936-ban született Tóvároson, egy felső középosztálybeli családban, két öccsével együtt. Édesapja főszolgabíró volt, míg édesanyja orvosi családból származott. Iskoláit hol a család döntéséből fakadóan, hol a politikai helyzet miatt, hol mindkettő együtt állásából sűrűn változtatnia kellett. Komárom, Tata, Csurgó majd – Márkus Jenő lelkipásztornak köszönhetően - Sárospatak következett. Sárospatak hitében is mérföldkő, hiszen megtérése itt történt, Isten feltétlen szeretetét életére nézve itt fogadta el. Az intézményt 1952-ben államosítottak így ismét Tatán tanult az Eötvös József Gimnáziumban, itt is érettségizett. 1954 és 1956 között két évet elvégzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán, ahol többek között Törőcsik Mari is évfolyamtársa volt. 1956-ban azonban nem folytatta tanulmányait, és mivel bölcsész szakra nem vették fel a származása miatt, így került Inotára, az alumíniumöntödébe minőségellenőrnek, remélve, hogy hamarosan kultúrfelelős lesz. Eközben Budapesten kitört a forradalom, amit szívvel-lélekkel támogatott. Fegyvert nem használt, de számos beszédet mondott, ezért a megtorlástól tartva november 22-én elindult Tatáról Győrbe, majd Balfnál átszökött Ausztriába. 1957-ben ment ki New Yorkba. Eleinte kétkezi munkásként dolgozott, később tanulmányi ösztöndíjat kapott, ami lehetővé tette számára, hogy tanulmányait az Ohio-i egyetemen 1961-ben befejezze. Később mesterfokozatot is szerzett színház szakon. Tanulmányai befejezése után színészként dolgozott San Franciscóban, 1964-ig. Ugyanebben az évben találkozott gyermekkori szerelmével az államokban, Csabafy Zsuzsával, aki ének- és kórustanár volt Magyarországon és a bátyját jött meglátogatni Amerikába – végül nem a bátyja miatt maradt kint, összeházasodtak Szabolccsal. Aktív tagjai lettek a San Franciscó-i magyar cserkészetnek, tanítottak a helyi magyar iskolában, és jártak a magyar református gyülekezetbe. 1966-ban költöztek át Kaliforniába, itt születtek meg gyerekeik is: Géza, Tibor és Ildikó. Szabolcs biztosítási kárszakértőként dolgozott, majd 1971-ben jelentkezett a teológiára. 1974 nyarán végzett Master of Divinity diplomával, július 30-tól pedig lelkészként kezdett el dolgozni a Los Angeleshez tartozó dél-kaliforniai Resedában, ahol a San Fernando-völgyi Magyar Református Egyház lelkésze lett. Tizenhét évet szolgált ebben a gyülekezetben. 1991 virágvasárnapján a család az ohiói Clevelandba költözött, Szabolcsot itt is lelkésszé választották. Ohaióban doktorált, majd a kilencvenes évek második felében Szabolcs és Zsuzsa elhatározták, hogy nyugdíjba mennek és hazatelepülnek Tatára. Szabolcs tanított, pl. a komáromi teológián és lelkészi munkát végzett Magyarországon a Tatai Református Egyházmegye gyülekezeteiben is. Zsuzsa pedig kórust vezetett, de 2013-ban, hosszú betegség után elhunyt. Szabolcs ezt követően is gondozta a kórust, melynek haláig titkára volt. Tevékeny részese volt a város kulturális életének. Aktív tagja volt a Tatai Református Egyházközségnek vasárnaponként, valamint a hétköznapokban bibliaórákon, házicsoportokon. Segítette és támogatta az Amerikából hazatelepült magyarokat, de a város szegénysorsú családjait is. Hittel, szeretettel, a feltámadásba vetett reménységgel, minden ember iránti irgalommal és a tőle megszokott humorral volt jelen élete utolsó napjáig.

Ezután a család visszaemlékezése hangzott el Kálmán Géza, Szabolcs gyermeke részéről. Nehéz, de hálás szívvel állnak meg édesapjuk kerek élete előtt, mely tele volt szeretettel mások felé. Ezt a szeretet kell megélni és továbbadni nekünk is, ahogyan Tőle megtapasztaltuk.

Az emlékezést Gyimóthy Géza, tiszteletbeli tatai presbiter, volt egyházmegyei főgondnok folytatta. Háláját fejezte ki, hogy Szabolcsban egy harcostársat kapott Istentől a hitben, egy szelíd, szeretettel harcoló társat, aki elsősorban imádságban, szeretettel vívta harcait.

Ezután egy ének hangzott el a kórustól Amazing Grace címmel (Magyar fordításban: Az Úr irgalma végtelen). Ennek utolsó sora volt Szabolcs legkedvesebb énekrésze: „Ha véget ér az életem, új otthont nyújt az ég. Ott még szebb hangon zenghetem a Bárány énekét.”.

Majd egy vers következett Sebestyén Mária, tatai gyülekezeti tag részéről. Saját költeményében a hála szavai rímekben hangzottak a vigasztalásra vágyó gyülekezet felé.

Az emlékezés gondolatait Dr. Márkus Mihály, nyugalmazott püspök, volt tatai lelkipásztor zárta. Püspök úr felidézte Szabolcs és két testvére Tatára érkezését édesanyjukkal. Hideg, esős estén az akkori tatai lelkész – Márkus Jenő - hazafelé tartott a parókiára, amikor a város terén meglátott egy didergő édesanyát csomagokkal a kezében, három pici gyermekkel – mint utólag kiderült, nem csak a hidegnek, de a kor politikai kegyetlenségének is kitéve. A gyülekezeti terem alagsori szobáiba kaptak szállást, a református egyházban pedig új családot.

Az igehirdetésre készülve Dr. Szabó Elődné Melinda, a Tatai Református Gimnázium iskolalelkésze olvasta Isten Igéjét a Korinthusiakhoz írt második levélből, annak 5. fejezetének 1-9. versét. Az imádságban kérte Isten vigasztalását a családnak, gyülekezetnek, hálát adva Szentháromság Istennek eltávozott testvérünk életéért, a neki adott sok-sok ajándékért.

Az igehirdetés alapigéje a szeretet himnuszból szólt: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13,12-13). Dr. Szabó Előd lelkipásztor kiemelte, hogy Szabolcs gondolkodó, kérdező ember volt. Számára is folyamatos kérdés volt az, hogy miként határozza meg a saját életét, és Istenhez való viszonyát. Újra és újra megfogalmazta, hogy ő nem tudja másként látni a dolgokat, mint földi szempontból. Sőt, azt is kihangsúlyozta, hogy csak a saját személyes módján tud gondolkodni. Ez a látás, ez a gondolkodás pedig töredékes. Nem tudja látni az egészet, hiszen nem is tudja befogadni az egészet. Akik Szabolcsot ismerhettük, tudjuk, hogy mennyire racionálisan, logikusan próbálta elemezni a Bibliát is, a hit-kérdéseket is. Mégis, amikor a hitre jutásáról beszélt, akkor azt mondta, hogy nem elég az ismeret. Nem elég az, hogy felépítettem egy rendszert. A hitre jutás kegyelem. Isten ajándéka. Abban élni különös kiváltság. Ez a kiváltság jellemezte Szabolcs életét. Most tükör által, homályosan látunk, mert töredékes az ismeretünk. Mégis megtapasztalhatjuk azt a csodát is, hogy hitünk által bepillanthatunk Isten világába. Abba, hogy Ő hogyan képzelte el a világot, és abban hogyan látta a mi helyünket. Amikor megtapasztaljuk, hogy nem csak az van, amit mi tervezünk, hanem a legfontosabb, amit Isten tervez velünk. Hadd idézzek Szabolcstól. „Nem az számít, hogy én mit akarok, hanem hogy Isten mit akar.” Amikor pedig meglátjuk, felismerjük Isten akaratát, akkor az Ő titkaiból vehettünk észre valamit. Ahogyan Reményik Sándor írta le az egyik versében: ,,A világ Isten-szőtte szőnyeg, Mi csak visszáját látjuk itt, És néha – legszebb perceinkben – A színéből is – valamit.” Ahogyan az elmúlt év karácsonyán a körlevélben Szabolcs leírta, hogy van még bőven energiája, de „készen vagyok az örök nyugalomra is”. Tudta, hogy nem ez a földi élet az örökké tartó élet, hanem az, amit Ő is megkapott Jézus Krisztusban. Hol van Isten? Hol van az Ő országa? A saját válaszát pedig úgy adta meg, hogy Isten ott van jelen, ahol az emberi kapcsolatokban megjelenik. Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek Jézus nevében, ott Ő is jelen van. Ahogyan meg is fogalmazta: „Ahol harmóniát és lelki békét találok, és szeretet árad belőlem, hasznos vagyok a közösségemnek, és Isten lelke betölt, akkor az egy nagy nyeremény”. Hol van Isten? Hol van az Ő országa, ahol a legfontosabb dolgok jelen vannak? Ott, ahol megmarad a hit, a remény, a szeretet, melyek közül legfontosabb a szeretet. Szabolcs életében ezt a szeretetet tapasztalhattuk meg. Amikor a látásmódunkban éles különbségek voltak is, akkor sem mondott soha, semmit indulattal. Amikor neki fájt is valami döntés, akkor elmondta, hogy így érez, de nem éreztette azt, hogy ez bármilyen hatással lenne a szeretetére. Amikor a kórházban volt, nem azzal törődött, hogy vele mi van pontosan, hanem azzal, hogy hogyan tudja még tovább adni azt, ami fontos, ami hasznos. Amikor foglalkozhatott volna a saját fájdalmával, vagy nehézségével, akkor is az volt a szeme előtt, hogy hogyan segítsen másoknak, hogyan vigasztaljon másokat. Amikor éppen valahol oldani kellett a feszültséget, akkor mindig számíthattunk a humorára. Volt egy olyan hasonlata Szabolcsnak, amit többször elmondott, és ezzel mutatott rá arra, hogy bátran változtassunk, csak a lényeget tartsuk meg. Szabolcs így ragaszkodott az alapokhoz, Jézus Krisztushoz, a mi Urunkban megjelenő szeretethez, a családi kapcsolataihoz, a gyülekezet közösségéhez. A legnagyobb a szeretet.

Az igehirdetést követően a Tatai Református Egyházmegye jelenlevő lelkészei a 447. dicséret első versét énekelték el szolgatársuk emlékére: „Uram, bocsássad el Szolgádat békével, Szent ígéreted szerint…”

A vigasztalás Igéit Strifler Zoltánné beosztott lelkipásztor olvasta fel a Jelenések könyvéből, annak 21. fejezetéből. Majd az apostoli hitvallás elmondásával tett bizonyságot a gyülekezet a Szentháromság Istenbe vetett hitéről, a test feltámadásáról, az örök életről. A templomi búcsúztatást követően egy rövid szeretetvendégség volt a gyülekezeti teremben. Az urna elhelyezésére az Almási úti temetőben ezután került sor szűk családi körben. 

Istennek adunk hálát Dr. Kálmán Szabolcs testvérünk életéért és imádkozunk a gyászoló család vigasztalásáért!

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. May 29., Wednesday,
Magdolna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7507
Összesen 2009. június 2. óta : 40778706