Harmadik meditációnkban hajolunk az 56. zsoltár versei fölé. Folyamatosan kóstolgatva, ízlelgetve Dávid király sorait és gondolatmenetét, azt láthatjuk: ebben a lelkigondozó zsoltárban benne van az örök ember sorsának reális értékelése miatti jogos panasza. De ennél sokkal szembeötlőbben benne foglaltatik az az ajánlott megmentő metodika is, amely a zsoltárköltőnek bevált, aztán azóta sokaknak bevált s még az is meglehet, hogy annak is beválna, aki ma még esetleg ezért vagy azért, de nem nyúl e tálcán kínált lehetőséghez.

Dávid Istenre hagyatkozik. Úgy vázolja helyzetét s annak meglehetősen súlyos voltát, hogy minden ízével, minden porcikájával önmagát is, de olvasóit is meggyőzi: Egyedül Istennél van a megoldás!

„Összefognak, lesben állnak, lépteimet figyelik, mert az életemre törnek" - panaszolja. Egy merész párhuzammal bátran emeljük be ebbe a gondolatkörbe a reális történelmi tényt: a diktatúra - általában a diktatúrák - egyik fontos, ha nem a legfontosabb  eleme  a  klasszikus  figyelés,  figyeltetés, megfigyelés - nem ritka szélső esetben pedig az élet elleni beavatkozás, a likvidálás, jellegzetes sunyi szakszóval a kiiktatás vagy megsemmisítés. Közvetve-közvetetten egyebek között ezek miatt a politikai túlkapások miatt tört ki az ötvenhatos forradalom.

Így folytatódik a zsoltár: „Megmenekülhetnek-e gazságuk ellenére? Taszítsd el haragodban e népséget, Istenem!" Hogy nem menekülhetnek meg - erről szól minden igazságos háború, minden forradalom. Meg arról, hogy az imádkozik  tisztességesen a helyzete jobbátételéért, aki maga is mindent megtesz annak előmozdítása érdekében. Oliver Cromwell angol államfő és hadvezér mondta: Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport. Azaz, praktikusan: a kis és nagy dolgokban egyaránt mindig a Transcendenssel harmóniában, sőt konszonanciában lenni, ez a célravezető és jó stratégia.

Szent Pál apostol ezt a maga módján így fogalmazza meg: „...Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően." (Filippi 2:13)

Dávid király - miközben ilyen gyönyörűen és ugyanakkor tárgyszerűen imádkozik, ahogyan ez a zsoltárban elénk áll - azért elébbre kiáll harcolni a filiszteusok Góliátja ellen. Ennek során hangzik ajkáról az emelkedett üzenet a kihívója felé: „...Te karddal, dárdával és paizzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izrael seregei Istenének nevében megyek ellened..." (I.Sámuel 17:45) Aztán sikeresen le is győzi az állítólagos utolsó óriások egyikét, a 2,7 méter testmagasságú Goliátot (I.Sámuel 17:51).

Dávidnak tehát minden alapja megvan ahhoz, hogy higgye: az Ő Istene ebből a zsoltárban leírt mostani nehéz helyzetéből is képes lesz Őt megszabadítani.

Jézus pedig azt mondja tanítványainak: „...Bizony mondom   néktek:   ha    akkora    hitetek    volna,    mint    a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek." (Máté 17:20)

Az elmúlt napokban hallottam a Kossuth Rádióban az ötvenhatos megemlékezések kapcsán felvételről Pongrácz Gergely, az egykori forradalmi munkástanács legendás elnöke szavait. Ebből tudtam meg, hogy a napjainkra keserves szállóigévé lett megállapítást Ő mondta ki így először a rendszerváltás után: elmentek a tankok, bejöttek a bankok... Nos - ma, november 5-e lévén - az ezerkilencszázötvenhatos forradalom leverésének dátumára, november 4-re gondolva, lássuk csak: mi is történt? Akkor jöttek a szovjet tankok, letiportak mindent, aztán - úgymond - ideiglenesen itt maradtak s folyamatosan romboltak majd' három és fél évtizeden át. A kommunista diktatúra szimbólumaivá lettek a tudatunkban.  Maga a politikai rendszer pedig a tankok brutalitásánál is maradandóbb rombolást végezett a lelkekben. Aztán jött valaki, a nagytekintélyű első szabadon választott miniszterelnök, Dr. Antall József, akinek diplomáciai rátermettsége révén sikerült kiebrudalnia a tankokat. Ujjongott az ország, amikor a televízióban látni lehetett, hogy a tankok távozása után, 1991. június 19-én 15 óra 1 perckor, utolsóként maga Viktor Silov altábornagy, a szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka is egyszerűen csak úgy gyalogosan átlépdelt a záhonyi Tisza hídon. Ezzel lezárult volna egy fejezet. Majd kicsit későbben jött a következő felvonás. Ez pedig az imént idézett prófétikus jövendölés valóra válása volt: elmentek - ugyan - a tankok - de aztán tényleg - bejöttek a bankok... Ez van ma. Sok százezer magyar életét megnyomorítva. De! A zsoltár-ima kérő eleme: „...Taszítsd el haragodban e népséget, Istenem" - nem csak a tankok, hanem a bankok küldőire is vonatkoztatható, vonatkoztatandó.

A zsoltár eddig olvasott szakaszának pozitív vég-kicsengése mindenképpen az, hogy Dávid lehengerlő biztonsággal hisz annak az Istennek a szabadításában, Aki Őt jópárszor  már megsegítette. Lehet esetleg követni a példáját.

Végül egy hívő pszichiáter bölcs tanácsa így hangzik: Problémáid kezelése az élő Istenbe vetett bizalmad függvénye.

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész