Dr. Hegedűs Loránt püspök gyászjelentése

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt


Tőke Zsóka

2013-02-12 - 08:13

Kedves Németh Péter!
Kérdi, hogy "Mit jelent az, hogy "a magyarok püspöke"? "
Magyarországon, magyar családban, magyar állampolgárnak született. Reformátusnak keresztelték. Papként és különösen püspökként a magyar föld, a magyar történelem, a magyar kultúra ismeretére, szeretetére, őrzésére, művelésére hívta fel figyelmünket, mert ez a kúltúra szerves része az európai kultúrának, az emberiség kultúrájának és történetének. Ez az ezer éven át alakult gyarapodott formálódott kultúra még akkor is ha ma mások mást mondanak és azt próbálják belénk sulykolni, hogy a magyar ma már senki és semmi, akkor is része az egyetemes kultúrának. Történelmünk is része - elválaszthatatlan része- Európa történelmének. Nagytiszteletű Úr ezt vallotta, hírdette mindig mindenhol, még akkor is amikor azért már nemhogy megdícsérték, de elmarasztalták. Sajnos, saját egyháza is, azzal, hogy fontos időkben nem állt ki mellette.
Ő felvállalata a amagyarok ügyét annak minden esetleges negatívumával együtt is. Egy életre vállalta, hogy magyar és ebben sohasem ismert megalkuvást, még akkor sem amikor talán okosabb lett volna megalkudni. Ő nem érdekből volt magyar, hanem szívvel lélekkel.
Igen jól írták a gyászjelentésre.
Dr Hegedűs Lóránt a magyarok püspöke volt.
Nyugodjon békében.

Németh Péter

2013-02-01 - 13:43

Talán nem véletlen, hogy a reformatus.hu nem a gyászjelentést közli, hanem a gyászhírt...

Németh Péter

2013-02-01 - 13:38

Mit jelent az, hogy "a magyarok püspöke"?
Én azt hittem, a Dunamelléki Ref. Egyházkerület püspöke volt...

Refdunántúl Adminisztrátor

2013-01-31 - 14:10

Dr. Hegedűs Lorántnak, a Dunamelléki Református Egyházkerület nyugalmazott püspökének búcsúztatása február 16-án, 13 órakor lesz Budapesten a Fiumei úti nemzeti sírkertben.
A teljes hír megtekintése

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 17272
Összesen 2009. június 2. óta : 39881844