„Jó nekünk itt lennünk!" (Máté 17,4) - Beszámoló a kerületi családos hétről
2012-08-18 12:09:55Július 16-21. között Balatonfenyvesen voltunk a Református Családos Héten. Idén második alkalommal szervezte meg ezt a tábort a Dunántúli Egyházkerület.
Három családdal képviseltük gyülekezetünket: Polgár család, Kun család, Dezső család.
A hét igéje Máté evangéliumából szólt: „Jó nekünk itt lennünk!"
Pontosan ezt tapasztalhattuk meg. Nemcsak testben volt jó sorunk: kényelmes ...
Új kenyér ünnepi köszöntő
2012-08-18 10:08:37
Jézus azt mondta nekik:
"Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha."
János ev. 6,35
A képen a fülei református templom látható.
Új kenyér ünnepén a Mezőföldi Református Egyházmegye lelkipásztorainak, gondnokainak, presbitereinek, gyülekezeteinkben élő testvéreinknek és minden olvasónak ...
Megfáradt pásztorok
2012-08-17 07:57:27
Sok lelkész számára a nyár nem jelent egyet a nyaralással. Bár itthon a kiégés szinte tabutémának számít, pihenés nélkül a segítő foglalkozásúakat, így a lelkészeket sem kerüli el a szindróma. Szakértőket kérdeztünk a hazai helyzetről.
„Nehéz belátni azt, hogy Isten képzett és akár sikeres szolgálattevőjeként is szükségem lehet más segítségére ...
Kovács Endre "Transzparenciák" című kiállítása Alsóörsön
2012-08-17 07:02:43Írta Kovács Piroska, fényképezte: Zórád Ferenc
Újabb kiállítással gazdagodott az alsóörsi templom-galéria. Az elmúlt szombaton az egyházközség gondnokának, Kovács Endre fotóművésznek „Transzparenciák” című kiállításának megnyitójára került sor. A tárlaton bemutatott fotográfiák három részre tagolhatók: egy „idézetre”, Caspar David Friedrich: Két férfi a tengerparton, holdfelkeltekor című festményére Kovács Endre módján, velencei ...
Test és lélek műhelye lesz az alsóörsi iskola - Kulcsátadási ünnepség a vallás- és a sport szellemében
2012-08-16 22:40:12Írta: Kovács Piroska, fényképezte: Beke G. László (balaton.vehir.hu)
Hosszú évtizedek múltán ismét egyházi iskolája lesz Alsóörsnek. A kulcsátadásra ünnepélyes keretek között került sor augusztus 16-án.
Bár a becsengetésig néhány nap még hátra van, az első ünnepi aktus már lezajlott az alsóörsi Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda ...
Egy rendhagyó multimédiás kiállítás a döbbenet erejével... - Kontrasztkiállítás Budapesten
2012-08-16 08:11:53
TÉMAKÖRÖK: ABORTUSZ, ERŐSZAK A CSALÁDBAN, SZENVEDÉLYBETEGSÉGEK, VÁLÁSOK, KOZMOPOLITIZMUS, ÖNGYILKOSSÁG, MEGVÁLTÁS
NYITVA TARTÁS:
Június 25 és augusztus 17 között korlátozottan tartunk nyitva, mert a kiállítást külső helyszínekre visszük. Ezért minden esetben ELŐZETES BEJELENTKEZÉS szükséges! (legalább két nappal korábban)
Augusztus 21-től december 21-ig új nyitva tartási rendünk lesz (h-p: 9 - 15; szerdánként ...
Nyaraló lelkészek
2012-08-15 06:44:03
Ki a Balatonnál, ki termálfürdőben vagy épp külföldön - lelkészeket kérdeztünk idei nyarukról és arról, hogyan építik be lelkészi szolgálatukba a pihenést.
Mivel tudnak lelkészeink kikapcsolódni? Hogyan viszonyul a gyülekezet a nyaralásukhoz? Pihenés közben is lelkészek maradnak?
Nem bűn pihenni
„Kell a pihenés, hogy kicsit kipihend a stresszt és valami teljesen ...
Pálúr János Enyingen
2012-08-14 11:51:18"Miért költene pszichológusra, amikor hallgathat Bachot is?"
(Michael Tork zeneszerző)
"Istentisztelet ecsettel" - kiállítás megnyitó és könyvbemutató
2012-08-13 19:22:13
Mátyás Lajos nyugalmazott esperes
„Istentisztelet ecsettel" című kiállításának megnyitója
a RENDen
A kiállítást, melynek anyaga a Dunántúl területén található 351 református templomának festménye, Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője nyitotta meg, köszöntőt mondott Steinbach József dunántúli püspök.
REND 2012 - Bizonyságtételek (VIDEÓ)
2012-08-13 07:50:23
Varga Lajosné, gyülekezetünk presbitere is bizonyságot tett Krisztusba vetett hitéről a Dunántúli Református Egyházi Napokon.
Zita testvérünk szolgálata megtekinthető a videó 38. percének 30. másodpercétől.
Forrás: www.refdunantul.hu
Hétkezdő meditáció 2012. augusztus 13-án, hétfőn reggelre - (Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)
2012-08-13 07:20:14Írta és beküldte: Nagy Lajos kórház lelkipásztor
Olvasandó: II.Péter 1:5-8
...Minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. Mert ...
„A legcsodálatosabb érzés a közös kórusban énekelni” - Kórustalálkozó a RENDen
2012-08-10 19:57:40
„Átforrósodott lelkülettel", jellemezte az énekkari találkozó egyik nézője az idei alkalmat, amelyre egy iskola tornatermében került sor. Rendhagyó helyszín, rendhagyó nézőközönség, és rendhagyó időjárás - mindez igaz volt a találkozóra, ugyanakkor a résztvevők mindegyike töretlen lelkesedésről tett tanúbizonyságot.
Szabó Virág, a rendezvény szervezője elmondta: idén huszonhárom énekkar lép fel. Az öt ...
Zenei hétvége a Dunántúli Református Egyházkerület 400 éves jubileumán Alsóörsön
2012-08-10 10:12:15Írta: Kovács Piroska, fényképezte: Zórád Ferenc és Rásky Miklós
Második alkalommal rendezte meg augusztus 3 - 5 között az Alsóörs- Lovasi Református Társegyházközség zenei hétvégéjét, melynek külön aktualitást adott az a tény, hogy négyszáz évvel ezelőtt született meg a Dunántúli Református Egyházkerület. A jubileumi ünnepséget - párhuzamosan a török fesztivállal - számos színvonalas ...
Gyógyulás és elengedés
2012-08-09 16:36:07
A kevés autónak helyet adó parkolóban már reggel fiatal anyukák forgolódnak gyermekeikkel, miközben a hatalmas árnyékot vető épület előtt fehér köpenyes ápolók beszélgetnek. Nagy levegőt veszek: hamarosan belépek a kórházak legszörnyűbbikének egyikébe, oda, ahol gyerekek fekszenek az intenzív osztályon.
Minden lépésnél a barátságos épülettel hadakozom, ám ahogy felérek a bejárati ...
„Jó nekünk itt lennünk!" - Dunántúli Református Családos Hét
2012-08-07 22:13:48a résztvevő mezőföldi családok
„Jó nekünk itt lennünk!" Ugyan a záró Istentiszteleten beszéltünk erről, de mi, akik már második alkalommal vehettünk részt a balatonfenyvesi családos táborban, már a megérkezéskor tudtuk, éreztük ezt!
A „Találkozások" témáját jártuk végig; első előadáson orvosi szemszögből az élet-halál kettősségéről hallgattunk előadást; másnap a drogmisszió vezetője ...
Hétkezdő meditáció 2012. augusztus 6-án, hétfőn reggelre - (Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)
2012-08-06 23:53:12Írta és beküldte: Nagy Lajos kórház lelkipásztor
Olvasandó: Filippi 3:14b - I.Péter 1:9
...Ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé...
...Elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.
Még egy hétig tart az olimpia. Érdemes lenne mérleget készíteni: ki mennyi időt fordított eddig a szurkolásra, a drukkolásra ...