Támogasson egy árvízkárosult családot!
2010-07-15 20:29:37
Folyóinkon lassan levonult az árhullám. Tudjuk, hogy sok helyen több évszázados rekordokat döntött meg a vízállás. A víz mindent elvitt. Elvitte a házakat, az emlékeket, az állatokat, a termést. Ma már alig hallunk a médiában ezekről a családokról. Lassan hátradőlünk a karosszékben, és azt mondjuk, hogy túl vagyunk a nehezén ...
Amikor a mese valóra válik
2010-07-15 08:02:24A Konfirmált Fiatalok Hetében (mely 2010. július 12-17. között került megrendezésre Balatonfenyvesen) kedden este messziről érkezett vendég hozott mozgalmat a tábor életébe. Écsi Gyöngyi felvidéki mesemondó, lelkipásztor mozgatta meg a fiatalokat és vezetőiket egyaránt.
Rövid áhítata után bele is kezdett az „Életnek és halálnak vize” című mese előadásába.
30. éves szolgálati évforduló Várpalotán
2010-07-12 23:11:282010. július 3-án a kora esti órákban emlékezésre és köszöntésre hívta a harangszó a Várpalota- Pétfürdői Református Gyülekezet tagjait. A hívek hálaadó istentisztelet keretében köszöntötték szeretett és tisztelt lelkészüket Lukátsné Orovicz Piroskát abból az alkalomból, hogy 30 éve szolgálja Istent Várpalotán. Ez az ünneplés öröm és szomorúság is volt egyben ...
Európai ötletpályázat diákoknak
2010-07-12 20:35:46Kiíró: Európai Bizottság
Határidő: 2010.07.31
Érvényes: 2010.07.31
Tárgymutató: ötletpályázat diákoknak
Pályázhat: olyan hallgatók, akik felsőfokú tanulmányokat folytatnak valamely építészeti, valamint képző-, illetve iparművészeti felsőoktatási intézményben vagy egyéb, például képzőművészet, vizuális kommunikáció, grafika vagy bármely más kapcsolódó szakirányban.
Pályázni csak az EU 27 tagállamának valamelyikében működő oktatási ...
eLearning díjak 2010
2010-07-12 20:35:06Kiíró: European Schoolnet
Határidő: 2010.09.28
Érvényes: 2010.09.28
Tárgymutató: eLearning díjak
Pályázhat: Európából, és még azon túlról is, iskolák és tanárképző intézmények
Zenével a szegénység ellen
2010-07-12 20:34:16Kiíró: Európai Bizottság
Határidő: 2010.09.30
Érvényes: 2010.09.30
Tárgymutató: zenével a szegénység ellen
Pályázhat: minden olyan EU-polgár részt vehet, akinek az életkora a pályázatok beküldésére kijelölt időszakban 15 és 25 év között van
Active Architecture Nemzetközi Építészeti Díj
2010-07-12 20:33:17Kiíró: GranitiFiandre S.p.A; Poligrafici Editoriale S.p.A.
Határidő: 2010.08.31
Érvényes: 2010.08.31
Tárgymutató: díj, építészeti
Pályázhat: bármely tervező
Sokunk karácsonya
2010-07-12 20:32:36Kiíró: Cédrus Művészeti Alapítvány
Határidő: 2010.08.31
Érvényes: 2010.08.31
Tárgymutató: sokunk karácsonya, ajándékhoz válogatás
Pályázhat: bárki
Mobil egészségügyi szervezetek (ROLE-1, 2) protokoll rendszere
2010-07-12 20:31:53Kiíró: Honvédelmi Minisztérium
Határidő: 2010.10.01
Érvényes: 2010.10.01
Tárgymutató: tanulmánykészítés
Pályázhat: bárki
Furioso - North Star Lótenyésztő Országos Egyesület Fotópályázata
2010-07-12 20:31:03Kiíró: Furioso - North Star Lótenyésztő Országos Egyesület
Határidő: 2010.09.15
Érvényes: 2010.09.15
Tárgymutató: fotópályázat, Furioso-North Star
Pályázhat: bárki
Digitfoto Galanta 2010
2010-07-12 20:30:26Kiíró: Galántai Népművelési Központ
Határidő: 2010.09.30
Érvényes: 2010.09.30
Tárgymutató: fotóverseny, nemzetközi
Pályázhat:
A - kategória versenyzők 25 éves korig
B - kategória versenyzők 25 éves kor felett
Videoklip és bemutatkozó filmpályázat
2010-07-12 20:29:50Kiíró: Hunvision Filmstúdió
Határidő: Folyamatos
Érvényes: 2010.12.31
Tárgymutató: videoklip és bemutatkozó filmpályázat
Pályázhat: kizárólag előadóművészek, zenekarok, önálló énekesek jelentkezhetnek
Te is látod? - fotó- és kisfilmpályázat
2010-07-12 20:29:03Kiíró: Foglalkoztatási és Szociális Hivatal - MOBILITÁS Országos Ifjúsági Szolgálat
Határidő: 2010.09.01
Érvényes: 2010.09.01
Tárgymutató: fotó- és kisfilmpályázat, szegénység és társadalmi kirekesztés
Pályázhat: Bárki, ha az életkora 16-25 év közötti
Perui utazás a legjobb nyaralós kép fődíja
2010-07-12 20:28:19Kiíró: OTP Magánnyugdíjpénztár
Határidő: Folyamatos
Érvényes: 2010.09.28
Tárgymutató: fotópályázat, családi, vicces fotók, helyi jellegzetességek - elrejtett kincs
Pályázhat: Platina Program tagjai
Közös Alkotási Kezdeményezés - fotópályázat
2010-07-12 20:27:43Kiíró: Európai Bizottság
Határidő: 2010.10.15
Érvényes: 2010.10.15
Tárgymutató: szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem
Pályázhat: Minden tagállamban triók jönnek létre, amelyeket egy képzőművész hallgató, egy szegénységben élő ember és egy NGO (nem kormányzati szervezet) alkot
III. Budapesti Fotomarathon
2010-07-12 20:26:36Kiíró: FotoVideo Magazin
Határidő: 2010.07.22
Érvényes: 2010.07.22
Tárgymutató: fotópályázat, Budapesti Fotomarathon
Pályázhat: minden amatőr és professzionális fotós
A Wekerlei Gyermekház rajz- és irodalmi pályázatot hirdet Kiíró: Wekerlei Gyermekház és Családi Könyvtár
2010-07-12 20:25:29Határidő: 2010.09.20
Érvényes: 2010.09.20
Tárgymutató: rajz- és irodalmi pályázat
Pályázhat:
- 4-6 évesek
- 7-10 évesek
- 11-14 évesek
- 15-18 évesek
- Óvodai csoportok
- Iskolai osztályok (alsó és felső tagozatosok)
Bibliás angol tábort rendeztek a székesfehérvári református gyülekezetben
2010-07-12 16:58:52
A Székesfehérvári Református Egyházközség a Talentum Református Általános Iskola, a Scripture Union ifjúsági misszió és a Szentírás Szövetség munkatársaival közösen egy hetes nyári foglalkozást indított július első hetében „Angol és Biblia Napközis Tábor" elnevezéssel. A foglalkozás teljesen újszerű kezdeményezésnek számított az egyházközség életében, kedvező tapasztalatokkal lettek gazdagabbak a diákok és ...
Konfirmációs évforduló Várpalotán
2010-07-12 16:56:172010 pünkösdjének első napján rendhagyó istentisztelet keretében köszöntötte a Várpalota- Pétfürdői Református Gyülekezet presbitériuma egykori konfirmandusait.
Meghívást kaptak a 80 év felettiek, valamint az 5. és 10. éves kerek évfordulósok. Megtelt a templom az ünneplőkkel. Egy-egy családból több generáció hallgatta együtt az igét.