„Ujjongjatok egek, mert az Úr cselekedett" - Dr. Pákozdy János László főorvos temetése Veszprémben

Barátok, tisztelők, korábbi betegek, a társadalmi élet elitje és természetesen a gyászoló család gyülekezett Veszprémben, a Vámosi úti temetőben, hogy végső búcsút vegyen Veszprém város meghatározó polgárától, a korábbi orvosigazgató főorvostól, traumatológustól, a nemes hit és cselekedetek harcosától, akit életének 70., orvosi, gyógyítói szolgálatának 44. esztendejében szólított haza Teremtő és Megváltó Ura.

A temetés előtt már egy órával alig lehetett parkolóhelyet találni a környéken, ami azt is jelentette, hogy Veszprém megye összes polgára ismerte és elismerte azt a gyógyítói munkát, amelyet Dr Pákozdy János annak idején a kórház lógójába is megálmodott: Salus aegroti suprema lex esto (a beteg üdve a legfőbb törvény).

***

***

A ravatalozóban Nagy Lajos kórház lelkipásztor emlékezett meg meleg hangon az egykori barátról és hitharcosról, a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház korábbi főigazgatójáról, traumatológus főorvosáról. A nekrológban elhangzottak orvosi hivatásának főbb állomásai, az 1968. év pályakezdés, az 1984-től 2012-ig tartott baleseti sebészeti osztályvezetőség, a 2006-ig tartó orvosigazgatói tiszt. Nagy Lajos szólt a szakmai és polgári elismerésekről, a Por-Sanitate díjról és a Köztársaság Lovagrendjéről. (Megemlékező beszédet lentebb olvashatják)

***

A megemlékezés után Steinbach József püspök úr az Ézsaiás 44,23-24. versei alapján szolgált. Beszédében kiemelte, hogy talán furcsa az ujjongásról beszélni ebben a szomorú órában, de aki hisz, annak örökélete van és az tudja, amit vallott egész életében is Pákozdy doktor úr. Ujjongok, mert az Úr megcselekedte életemben és ezt a hitben való ujjongást a Dábárt, a cselekvő Igét adta tovább gyógyító szolgálata során. (Az igehirdetést lentebb olvashatják)

***

Rácz Jenő a kórház jelenlegi főigazgatója a baráttól búcsúzott. Elmondta, hogy Pákozdy főorvos  mindig sietett valahova, s így a 70 év alatt 100 évet élt. S bár elmaradt a legnagyobb hal megfogása, a legnagyobb vadkan kilövése, de olyan maradandót alkotott, amelyre a kórház jelenlegi dolgozói és betegei, de a jövő emberei is méltán fognak emlékezni.

***

A síri liturgiát szintén Nagy Lajos lelkipásztor végezte, s a Veszprémi Egyházmegye lelkészeiből álló kis kórus, Török Gyula világi főjegyző vezetésével a kántori szolgálatban segédkezett.

***

2013.05.18. - TEMETÉSI IGEHIRDETÉS DR. PÁKOZDY JÁNOS FELETT

Ujjongjatok, mert ezt tette az Úr! ((Ézsaisás 44,23-24)

(Dr. Pákozdy János László: osztályvezető főorvos, orvos-igazgató, főigazgató felett)

23Ujjongjatok, egek, mert ezt tette az ÚR, 

harsogjatok, földnek mélységei! 

Ujjongásba törjetek ki, hegyek, az erdő és minden fája, 

mert megváltotta az ÚR Jákóbot, 

megmutatja dicsőségét Izráelen!  

24Ezt mondja megváltód, az ÚR, 

aki az anyaméhben formált: 

Én, az ÚR, alkottam mindent, 

egyedül feszítettem ki az eget, 

magam tettem szilárddá a földet.

Gyászoló Család! Gyászoló Gyülekezet! Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

UJJONGJATOK!

Dr. Pákozdy János László főorvos-főigazgató úr koporsójánál így kezdődött a felolvasott bibliai szakasz: „Ujjongjatok és harsogjatok” (23). Az Igeválasztásnak oka van, itt és most, ami később ki fog derülni. Gyász idején, első hallásra szokatlannak tűnhet a felolvasott Igerész kezdete, amely ujjongásra hív fel. Érthetővé lesz mindez, ha körbejárjuk az ujjongás igei értelmét.

Ez az ujjongás hálaadás. Nagy Lajos esperes úr, kórház lelkipásztor áldott emlékezése is hálaadásra indít bennünket elköltözött testvérünkért, megköszönve Őt az Úrnak, dicsőítve érte az Urat.

Ez az ujjongás Józan: nem tagadja a gyász miatti fájdalmat, vagyis ez az ujjongás a józanság Lelke által vezérelt ujjongás. Ez az ujjongás tudomásul veszi a halált tényét, a fájdalmat, a hiányt, a szomorú jelent, azt soha nem bagatellizálja, de nem ragad meg itt, nem szűkül be itt. Fájhat a szomorú jelen, keserű a szívünk, azaz keserű a jelen, de nem keseredünk bele abba, amiben vagyunk. Ezt jelenti itt ez az ujjongás. A szövegből kiindulva szó szerint ez az igevers üzenete: Isten népe még fogságban van, szenved is emiatt, de nem keseredik bele a jelenbe, mert látja a jövőt.

Ez az ujjongás reménnyel teli bizonyosság, jelezve, hogy nem vigasztalás nélkül, nem reménytelenül kell itt állnunk, Dr. Pákozdy János főigazgató úr koporsójánál. Hihetjük, hogy nem szűkül be végleg az emberi élet. Ez az ujjongás evangéliumi öröm, amely hiszi, tudja, hogy „több az élet”! (Lukács 12,23) Ez az ujjongás reménnyel teli bizonyosság.

MERT SZÓL AZ ÚR

Ujjongunk ezzel a hálaadó, józan, reményteli örömmel, mert - és itt az előbb megismert igei ujjongás megokolása -, mert szól az Úr és cselekszik az Úr. Ujjonghatunk, mert szól az Úr! „Ezt mondja, megváltód, az Úr!” (24) 

Nemcsak azért ujjonghatunk, mert a református igehirdetés lényege mindig ez. Isten Igéjét figyeljük, magarázzuk, abból üzenetet remélünk. Ujjongunk, mert az Úr szól. Rá figyelünk. Temetéseken különösen fontos, hogy az Úr szóljon. Az Úr szavára figyelünk tehát most. Tesszük ezt ujjongva azért, mert a református temetési istentisztelet mindig Isten Igéjének hirdetése, az örök élet evangéliumának hírül adása, az élőknek. 

Nemcsak azért ujjonghatunk, mert elköltözött testvérünk felett szól az Úr, Dr. Pákozdy János László főorvos-főigazgató úr koporsójánál, aki belegyökerezett a református, biblikus hagyományba, az Ige Egyházába, ahol az Úr meghallott szava felett ujjongunk. Ezt a hátteret Ő tudós, higgadt, zárkózott józansággal mindig vállalta. 

Nemcsak azért ujjonghatunk továbbá, hogy ezen az Igén keresztül szól az Úr, Ézsaiás próféta könyvéből, amely a Szentírásnak azon területe, amellyel bibliatudós, nemzetközi hírű teológiai professzor édesapja elmélyülten foglalkozott.

Hanem legfőképpen azért ujjonghatunk, hogy ahol az Úr szól, ott még a teremtett világ is kénytelen rezonálni erre: egek, föld, hegyek, erdők megmozdulnak, ahogy az Igében hallhattuk (23). Ahol az Úr szól, ott a mennyei világ betör a jelenünkbe. Lehetetlen, hogy a mi szívünk ne mozduljon erre. Ahol Isten szól, ott a szava megmozdít, és kimozdít a holtpontról; még ott is, ahol testi szemeinkkel azt látjuk, hogy győzött a halál és a mozdulatlanság. 

MERT CSELEKSZIK AZ ÚR!

Ujjongunk ezzel a hálaadó, józan, reményteli örömmel, mert szól az Úr és cselekszik az Úr. Az élő Isten az a valaki, akinél a szó és tett egysége megvalósul. Az Ő szava egyben tett is.

Ujjongunk, mert cselekszik az Úr! (23) Ő alkotott, formált mindent: világot (23), embert, mindnyájunkat. Ez pedig azt jelenti, hogy Hozzá tartozunk. Őhozzá tartozunk. Az Úrhoz! Ha ez így van, még a halálban sem történhetik baj velünk. Református hitvallásunk, a 450 éves Heidelbergi Káté első kérdés felelete ezt hangsúlyozza. A káté ugyanis megtanít kérdezni, megtanít rákérdezni életünk alapvető kérdéseire, az élet és halál kérdéseire. Mi neked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod? Bizony ezt elfelejtettük, nem akarunk, merünk, tudunk ezekkel a kérdésekkel szembesülni rohanó világunkban. De a válaszában rámutat a bennünket alkotó Úrra, a hatékonyan cselekvő Istenre: „Az a vigasztalásunk, hogy mind életünkben, mind halálunkban az Úréi vagyunk!”

Ujjongunk, mert Krisztusban cselekszik az Úr! Ujjongjunk, mert cselekszik az Úr, nemcsak teremtő, hanem megváltó irgalmában is. Nemcsak megalkotott, hanem újra megalkot, újjáteremt, kihoz a halálból. Ez történt Jézus Krisztusban. Megváltott az Úr (23-24), örök életet adott. Ebben mutatta meg az Úr az Ő dicsőségét, hogy legyőzte a halált. Befogadhatatlan ez a hír az értelem számára, csak rábízhatjuk magunkat erre. Nem tehetünk mást, de ez elég. Ez a ráhagyatkozás üdvbizonyosság.

Ujjongunk, mert általunk cselekszik az Úr! Cselekedett Dr. Pákozdy János által. A gyógyítás az a szolgálat, amelyben a leginkább kiábrázolódik bennünk a Krisztus. A gyógyítás istentisztelet, lelkigondozás, a legszentebb mozdulat. Ebben a mozdulatban Isten eszközeik vagyunk. Micsoda méltóság ez. Arról nem is kell szólni, milyen kiszolgáltatott az ember, amikor beteg, milyen gyámoltalan ilyenkor mindenki: ilyenkor sokat jelenthetnek a szép szavak, de még több a tevékeny, gyógyító szeretet. Az Úr valóságos jelenléte ez. Elkötözött testvérünk nemcsak a testi gyógyítást tartotta fontosnak, hanem a lelkit is: együtt látta az embert. Ezért hozta létre Veszprémben a kórházlelkészi szolgálatot. Köszönjük az Úrnak azt, amit elvégzett Dr. Pákozdy János főorvos úr által. Benne, általa cselekedett az Úr, sokak életében. 

*

Áldott legyen, az örök élet reménységében Dr. Pákozdy János főorvos-főigazgató úr emlékezete, családja, szolgálati helye a veszprémi kórház (Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház és Rendelőintézet – Baleseti Sebészeti és Ortopédiai Osztálya), minden orvos és betegápoló munkatársa, és betege, gyülekezete, lelkipásztora. Isten áldása nyugodjon meg mindnyájunkon, akik itt vagyunk. 

Kapaszkodjunk bele az Ige üzenetébe: Ujjongunk hálaadó, józan, reményteli örömmel, mert szól és cselekszik az Úr!

Ámen.

Steinbach József

***

Nekrológ Dr. Pákozdy János László felett. 

Te parancsoltad Uram, hogy határozataidat jól megőrízzük…Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint…Sír a lelkem a keserűség miatt; vígasztalj meg a te igéd szerint! (Zsoltárok 119:4,25,28) 

 Deo volente Veszprémben, 2013. május 18-án

      Dr. Pákozdy János László 1944. január 4-én született Budapesten, dr. Pákozdy László Márton és Drucklauff Sabine elsőszülöttjeként. Általános- és középiskoláit Debrecenben végezte, majd 1962-től a debreceni, 1967-től pedig a budapesti orvostudományi egyetemen folytatta tanulmányait. 1968. október 1. óta folyamatosan mindvégig a veszprémi kórház Baleseti Sebészeti Osztályán dolgozott, elébb segédorvosként, 1974-től alorvosként, majd 1983. október 1-től adjunktusként. 1973-ban sebészetből, 1975-ben traumatológiából tett szakvizsgát. 1984. április 1-től megbízott osztályvezető főorvos, 1985. november 1-től 2012. január 31-ig kinevezett osztályvezetőként irányította a Baleseti Sebészeti- és Ortopédiai Osztályt. 1992. október 1-től a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet orvosigazgatójává, 2004. január 1-től pedig főigazgatójává nevezték ki. 2006. február 22-ig töltötte be e tisztséget. 2005-től országos szakfelügyelő főorvos. Közben tagja a Trauma-tológiai Szakmai Kollégiumnak, a Magyar Traumatológus Társaság vezetőségének,az Osztrák Baleseti Sebészeti Társaságnak és két ciklusban a Magyar Kórházszövetség elnökségének.       

      Élete teljességgel összeforrott Veszprém megyével és Veszprém városával. Jó értelemben vetten lokálpatrióta volt, aki egész életében mindenkivel jót tett, de a szűkebb pátriájához tartozókkal kapcsolatban a pozitív diszkrimináció jegyében mindig megkülönböztetett érzésekkel viseltetett.

      1982-ben a „kiváló Munkáért” elismerő díjat, 1992-ben „Orvosigazgatói Dicséret”-et kap. 2002-ben „Csolnoky Ferenc Emlékérme”-t és díszoklevelet. 2005. augusztus 20-án a „Magyar Köztársaság Lovagkeresztje (polgári tagozat)” kitüntetését vehette át. Szakmai elismeréseként a Magyar Traumatológus Társaság által alapított „Lumnitzer díj”-at kapott. Végül 2012-ben 44   éves gyógyító munkájáért, valamint magas színvonalú szakmai vezetői tevékenységének elismeréseként elnyerte a „Pro Sanitate díj”-at. Kórház-vezetői karakterének legjellemzőbb vonása derül ki az általa megálmodott kórházi logoból, amelyen a távolban látható szép veszprémi tornyok felett ível át a jelmondat: „SALUS AEGROTI  SUPREMA  LEX ESTO”, azaz: „A beteg üdve a legfőbb törvény”.   

      Amikor az utolsó hetekben rövid ideig a Belgyógyászati Centrum 407-es kórtermében, majd a saját Osztálya, a Baleseti Sebészet 401-es szobájában s végül pedig az Onkologiai Centrum 301-es kórtermében vívta életküzdelmét, ezek a kórtermek valóságos zarándokhellyé váltak. Egymásnak adták a kilincset a munkatársak, ápolók és orvosok, valamint minden rendű és rangú küzdőtársak, abból a munkatársi körből, amelyben kivétel nélkül mindenkinek a lelkében a tisztelet és a megbecsülés játszotta a főszerepet a szenvedő arcú példakép megítélését illetően. Nehéz volt az elválás gondolatával megbékélni!   

      Isten kegyelmeként értékelhető, hogy május 3-án, pénteken este még kézbe vehette azt a Neki ajánlott s a nyomdából egyenesen a betegágyához érkezett kötetet, amely az Ő szeretett Kórháza mai hétköznapjainak részét képező élet-megnyilvánulások egy speciális szeletének a lenyomata. A Neki szóló és a Kórház történetében elévülhetetlen érdemeit méltató, meleghangú ajánlás felolvasását még tiszta tudattal meghallgatta, megköszönte, majd imára kulcsolódó kezeibe zárta a könyvet.   

      2013. május 6-án, hétfőn délben csendesen árszenderült az örökkévalóságba. Mi, akik Isten kegyelméből most még ittmaradhattunk, egyet tehetünk: „Áldjuk a nagy Isten jóságát…” (284. dicséret 1.) – Aki adta Őt nekünk, adta az elmúlt huszadik századnak s a huszonegyedik század első tizenhárom esztendejének. Korszakos jelentőségű Dr. Pákozdy János életműve a veszprémi Kórháznak, a városnak és Veszprém Megyének a történelmében. Amikor 2013. május 7-ére felvirradtunk, ez a felvirradás már egy új korszak nyitánya is egyúttal: Dr. Pákozdy János nélkül nem lesz már sohasem olyan az élet, sem szeretett kórházunkban, sem a saját egyéni pályafutásunk során, mint amilyen addig lehetett, amíg Ő velünk volt. Istennek a gyógyítás szent tudományára, az ember mentésére kiválasztott áldott eszköze volt Ő. Legyen áldott Isten, hogy adta nekünk a most távozó drága életet! Ha igazán akarjuk mérlegelni a hatalmas ajándékot, amit kaptunk  személyében, akkor aligha szólhatunk másként, mint ahogyan azt a klasszikus biblai szenvedő, Jób megfogalmazta: „…Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!” (Jób 1:21)

      Dr. Pákozdy János László testvérünk átment közöttünk s az édes Szülei hitét örökölve, amúgy jézusi parancs és jézusi minta szerint „…széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket…” (Apostolok Cselekedetei 10:38)

     Amikor most áldó imádság kíséretében elbocsátjuk Őt oda, ahol hitünk szerint találkozni fogunk Vele, Johann Sebastian Bach örökszép passio-koráljának szavaival imádkozzuk:

 Mellőlem el ne távozz, 

Ha majd én távozom;

A kínban, mit halál hoz,

Állj mellém, Jézusom. 

Ha lelkem félve reszket,

S rettent a meghalás,

Nagy kínod és kereszted 

Legyen vígasztalás. 

(Református Énekeskönyv, 341. dicséret 6.)

Úgy legyen!

Nagy Lajos szentgáli lelkipásztor,

kórházi lelkész.