Új igazgató a Pápai Református Gimnáziumban – Egyházkerületi Közgyűlés volt Csopakon

Farkas Gergely, 2013-06-07 04:00:00

Csopakon tartott közgyűlést a Dunántúli Református Egyházkerület, ahol megválasztották a   Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájának új igazgatóját, de az árvízi helyzettel is kiemelten foglalkozott a testület.

Kuti Géza esperes imádsága után, Dr. Huszár Pál nyitotta meg az ülést, melyet köszöntött Ambrus Zoltán, Csopak polgármestere is. A csopaki református iskola diákjai verssel és énekkel szolgáltak, majd ifj. Tislér Géza a helyi egyházközség lelkipásztora házigazdaként köszöntötte a közgyűlést és mutatta be pár szóval az egyházközséget és az első tanévét záró református iskolát.



Steinbach József püspök beszámolójában első helyen szerepelt az árvízi helyzet, a püspök tájékoztatta a közgyűlés tagjait, hogy a Pápai Református Gimnázium és a Tatai Református Gimnázium diákjai, valamint számos gyülekezeti tag is segít önkéntesként a védekezésben és a kerület keresi a segítségnyújtás további lehetőségeit is, már felvették a kapcsolatot a Dunántúlon érintett egyházközségekkel.



Az aktualitások között beszélt hitoktatással kapcsolatos egyeztetésekről, a népszámlálási adatok feldolgozásáról és a 2014-ben tartandó REND szervezési munkáiról. Beszámolójában kitért többek között a dunántúli egyetemi lelkészi szolgálatra, a Fonyód-Balatonfenyves központtal most megalakuló új missziói egyházközségre, a rétegkonferenciák között új alkalomként ősszel tartandó agrárkonferenciára, valamint az egyházkerület kiadványaira. Az egyházkerületi missziói szolgálatok mellett szó volt az intézményekről, ingatlanokról a lezárult és folyamatban levő pályázatokról.



A Pápai Református Kollégium Gimnáziumát és Művészeti Szakközépiskoláját két évig vezette Kovács Péter megbízott igazgatóként, megbízatás ezzel a tanévvel ér véget. Steinbach József megköszönve Kovács Péter és munkatársai két év alatt vezetőként végzett munkáját, bemutatta az igazgatótanács által egyhangúlag támogatott jelöltet, aki a nevelőtestület bizalmát is elnyerte: Gránásiné Bácsi Tündét.

A jelölt bemutatkozását követően, a közgyűlési tagok kérdéseket intézhettek hozzá, majd a Közgyűlés titkos szavazással, augusztus 1-i hatállyal megválasztotta Gránásiné Bácsi Tündét a Pápai Református Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola igazgatójának. Az új igazgató bemutatkozását a Dunántúli Református Lap szeptemberi számában, illetve honlapunkon is hamarosan olvashatják.

A közgyűlés arról is döntött, hogy a Por Pannonia Reformata díjjal ebben az évben Bányai László volt székesfehérvári és Kovács Attila volt csetényi lelkipásztort tünteti ki, a díjak átadására az őszi közgyűlésen kerül sor.

Fénykép: Rásky Miklós


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. May 08., Wednesday,
Mihály napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4950
Összesen 2009. június 2. óta : 40452280