Tanévnyitó a Pápai Református Teológiai Akadémián

Csöngedi Nikolett, 2013-09-04 04:00:00

Minden új tanév kezdetén  - hagyományos módon - csendesnapra gyűlnek össze Akadémiánk hallgatói, oktatói és munkatársai. A 2013/2014-es tanév kezdetén, szeptember 1-jén, a teológus- és katechétahallgatók a pápai református gyülekezet közösségében hallgatták Isten igéjét, amelyet ifj. Márkus Mihály református lelkipásztor hirdetett. 

Közös ebéd után dr. Márkus Mihály nyugalmazott püspök tartott előadást az Akadémia dísztermében. Püspök úr előadásából nem hiányzott a humor, a kedvesség, a mögötte lévő 70 év élettapasztalata, bölcsessége, és így minden percet felejthetetlenné varázsolt számunkra. "Tükör által, homályosan" címmel tartott előadásában kitért a tanulás és a munka, a pályaválasztás, párválasztás fontosságára, valamint a lelkészi szolgálat felelősségteljes, de nem egyszerű voltára. Életéből számos példát és történetet mesélt, mely útmutatást jelentett a hallgatóságnak. 

 Mindent és mindeneket egybefoglalva, akár bizonytalan helyzetünkre, jövőnkre, egyházunkra, intézményeinkre gondolva, a következő bátorítással zárta élménydús előadását:

"Azt nem tudom, mit hoz a jövő, de azt tudom, Kit hoz a jövő!"


 
A csendesnap ünnepi istentisztelettel és tanévnyitó közgyűléssel folytatódott, ahol az igehirdetés szolgálatát Nagy Csaba, a Somogyi Református Egyházmegye esperese végezte.


Dr. Vladár Gábor, az Akadémia rektora köszöntötte a megjelenteket. A közgyűlést megtisztelte jelenlétével Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, dr. Huszár Pál egyházkerületi főgondnok, Köntös László főjegyző, a református gimnázium új igazgatónője Gránásiné Bácsi Tünde, az esperesi kar több tagja, lelkipásztorok, városunk képviselői, az akadémia tanárai, hallgatói, valamint családtagjaik is.

A rektor tanévnyitó beszédének elvi részében a 450 évvel ezelőtt megjelent Heidelbergi Káté Szentírás-használatának jellegzetességeit elemezte. Hangsúlyozta továbbá a hitoktatás kibővülő lehetőségeit az állami általános iskolákban, amely a teológiai akadémiára is új feladatokat ró. 

 

A teológiai akadémia tanévnyitóján került sor dr. Márkus Mihály püspök köszöntésére, aki a közelmúltban töltötte be 70. életévét. A rektor kiemelte a püspöknek az 1998-ban újrainduló teológiai akadémia létrehozása körüli fáradozásait, és az egyháztörténeti tanszék vezetésében betöltött kiemelkedő szerepét. 

 

 

Az intézmény és az egyházkerület köszöneteként átnyújtotta a püspök-professzor tiszteletére összeállított ünnepi kötetet, amelyben az akadémia tanárai, az Egyházkerület vezetősége, pályatársai és tisztelői  egy-egy tanulmánnyal tisztelegnek a nagyívű életpálya előtt. Ugyancsak köszöntötte őt az Egyházkerület nevében Steinbach József püspök, valamint Dr. Huszár Pál főgondnok. 

Dr. Márkus Mihály köszönőbeszédében válaszolt az elhangzottakra és az Akadémiát a Heidelbergi Káté 450 éves jubileumával kapcsolatos, német nyelvű gazdag albummal ajándékozta meg.

A teológushallgatók számára a csendesnap úrvacsorai közösséggel zárult.  

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2025. May 28., Wednesday,
Emil , Csanád napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 12320
Összesen 2009. június 2. óta : 46760927