Misszió a globalizáció korában

Adminisztrátor, 2010-02-09 08:12:45

2010 január 31-én távoli kultúrákat ültetett Mohán és Sárkeresztesen egymás mellé az Úr. Távoli kontinensek lakói, különböző vallású keresztyének és különböző generációk képviselői hallgatták együtt az igét és imádkoztak együtt az imahetet lezáró szeretetvendégségeken. Mindenki nagy érdeklődéssel várta az afrikai beszámolót, amikor Wagana Njeri, kenyai 4. éves református teológiai hallgatónő az ige üzenetéről, elhívásáról és viszontagságos útjairól beszélt.

Egy egyetem elvégzése után döbbent rá, hogy nem bújhat Jónás szerepébe, vállalnia kell a küldetését. Előbb egy éves önkéntes diakóniai évre jött Magyarországra. Ahogy közöttünk beszélt az Úr megható afrikai munkálkodásáról és az Ő útjairól, a konfirmációról, a nairobiban tanult heidelbergi kátéjáról, az ottani gyülekezetéről, a maszájok közötti misszióról, mindannyian érezhettük, hogy egy Atyának vagyunk a gyerekei, akik egy kenyérből részesedünk és egy Lélek által „ihatunk" a hűs forrásból, a Jézus Krisztus bizonyságtételéből.

 

A „köntörfalak" és a szórakozást kereső emberek világában ugyanolyan csodának tűnhet, hogy az Úr a mai fiatalok között is munkálkodik. Egyes fiatalok amúgy is a „teljesen más", vagyis a tőlünk távol eső kultúra világában élnek. Csoda, hogy az Úr megszólította a csőszi és a soponyai fiatalokat és általuk minket is, akik saját bevallásuk szerint valamikor úgy gondolkodtak, hogy „hitéletet ráérek még nyugdijjas koromban élni". Ők egy szellemes és frappáns, saját csoportjuk által írt színdarabon keresztül mutatták be, hogy milyen köntörfalazásokkal szokták ma az emberek elkerülni a mennybe vezető utat. Kemény kérdések és igei konfrontációk után omlanak le a bűn és a köntörfalazások minket Krisztustól elválasztó elemei, míg abba a hitbe kerülhetünk, hogy semmi sem választhat el minket a „Krisztus szerelmétől". Rájöttek, hogy ezt jó vállalni, mert ebből ők is, mi is épülhetünk. Nemcsak a finom sütemények és a szeretetvendégségre tett felajánlások, hanem a bátor és hiteles bizonyságtételek, a jó beszélgetések is összehoztak mindannyiunkat. De nemcsak egymással, hanem az élő Jézus Krisztussal is. Köszönettel tartozunk mindezért.


Jakab Sándor lelkipásztor, Sárkeresztes és Moha

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/sarkeresztes/hir/mutat/1193/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 1174
Összesen 2009. június 2. óta : 39865734