Gazdálkodjunk Okosan - a továbblépés

Adminisztrátor, 2010-02-16 14:36:48

A Pápai Református Kollégium Dísztermében gyülekezetek 2010. február 5-én azok, akik a gazdasági válságos időnkben közös gondolkozásra és tettekre voltak készek. Mintegy 40-50 résztvevője volt konferenciánknak, melynek előzménye volt a 2009. október 9-én megtartott konferencia (beszámolóját itt olvashatják).

A mostani konferenciát a 25. zsoltár 1. vesének éneklése után Lentulai Attila esperes kezdte meg a Bibliaolvasó Kalauz szerinti napi igével. Az imádság és ének (25. zsoltár 2. verse) után az esperes köszöntötte a konferencia résztvevőit és a két előadót (Horváth Istvánné - a Magosz Gazdasszony tagozatának elnöke és Molnár Mónika - Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat). Füstös Gábor lelkipásztor tekintett vissza a konferencia indulására és előzményeire.

Ezt követte a két előadás. Horváth Istvánné a szociális bolthálózat működéséről és sikereiről szólt, Molnár Mónika pedig a családokat és gyermekeket segítő lehetőségeket mutatta be).

A két előadást csoportbeszélgetés követte, melynek témáját és rendjét ifj. Márkus Mihály ismertette. Két külön helyszínen került sor a kisebb csoportok beszélgetésére. Az egyik a mezőgazdasági lehetőségeket tárgyalta meg. A másik az szolgáltatás/szolgálat témáját dolgozta fel.

A csoportbeszélgetések összefoglalója után szóba került az összefogás egy lehetséges módja, mely az egyházmegye gyülekezeteit tömöríti egy segítő rendszerbe. Keressük ennek a nevét, és felmerült egy ötlet, amely rövidítésként is értelmes szót alkot: Gazdálkodjunk Okosan Centrum = GÓC. Ezen ötletre rajzos megvalósulás is készült:

 

 

Egy hónap múlva, 2010. március 5-én ismét találkozhatnak mindazok, akik ennek megvalósításában szívesen vesznek részt.

Lentulai Attila esperes zárszavával végződött a konferencia, melyet a közös vacsora alatt és után még kötetlen beszélgetés követett.

 

Akik a részletek felől érdeklődnek, tekintsék meg a konferenciáról készült video-felvételt (59'20"):

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/papaiem/hir/mutat/1209/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4642
Összesen 2009. június 2. óta : 40190878