MERIT Székesfehérváron

Adminisztrátor, 2010-03-06 07:03:50

Február 27-én első alkalommal adott otthont Székesfehérvár a Mezőföldi Református Ifjúsági Teaház (MERIT) alkalmának. Az egyházmegye fiataljait a Református Fiatalok Szövetsége (REFISZ) lelkes csapatának szolgálata segítette hitben továbbépülni.

Fehérváron a lelkipásztorok vezetésével már napokkal korábban megkezdődött az alkalomra való felkészülés, amire szükség is volt, hisz majdnem száz fiatal érkezett délután négy órára a Gyülekezeti Központba. Csór, Káloz, Magyaralmás, Sárbogárd, Sáregres, Sárkeresztes, Soponya, Szigetszentmiklós és Tác református ifjúsága tudott eljönni erre az együttlétre, a konfirmációra készülő korosztálytól a fiatal felnőttekig.

A rövid igehirdetés után, megismerkedésül egy sokak számára új játék következett, mely Isten csodálatos alkotó tevékenységét segített jobban megértenünk. Zoli és Fodi bemutatta azt a pantomimot, mely a délután legfontosabb, mindenkit megérintő eseménye volt. A Világ és benne az ember teremtése, majd elfordulása Istentől; a „hátizsák" melyben bűneink gyülekeznek; majd végül a bűnöktől való megszabadulás mindenkiben elindította azt a gondolkodási folyamatot, hogy: Hol is tartok én ezen az úton? Zoli bizonyságtételével bizonyította, hogy az Úr vár ránk, szerencsések lehetünk, hogy fiatalon közel kerülhetünk hozzá, tanúságtételéről a következő ének jutott az eszembe: „Jöjj, az Úr vár reád, jöjj amíg ifjú vagy! Életed tavaszát, derűjét neki add!"

Jó volt hallani a fiatalokat, akik Istent dicsérték közös énekszóval, felemelő érzés volt tudni, hogy az Úr figyelmét fordítja e nem is oly kicsiny csapatra. Háromnegyed óra erejéig négy kisebb csoport szerveződött, ahol jobban megismerhettük egymást, beszélhettünk azokról a bűnökről, amelyek a mi személyes hátizsákunkba kerülnek nap, mint nap. Fodi megtérésének történetét végighallgatva tudatosulhatott az összegyűlt fiatalokban, hogy az Istenben való hit erősebb minden földi erőnél, a hit mindent elsöprő erejéről Máté evangéliumának 8. része is tudósít.

Öröm volt együtt beszélgetni, énekelni ilyen sok fiatallal, melyre nem minden nap van lehetőségünk. Köszönettel tartozunk mindenkinek, akik lehetővé tették a délután rendben történő lebonyolítását. A következő MERIT március 20-án Mezőkomáromban lesz, ott folytatódhat ez a szép hagyomány, merítsünk erőt ezekből az alkalmakból a továbbiakban is!

 

Farkas Csongor

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/hir/lista/programajanlo-fiataloknak/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4704
Összesen 2009. június 2. óta : 39858461