Beszámoló az Országos Református Tanévnyitóról

Adminisztrátor, 2009-09-01 17:57:15

A 15. alkalommal megrendezett közös tanévnyitó istentiszteletre és ünnepélyre meghívást kapott az ország mintegy 150 református óvodája, általános és középiskolája, alapfokú művészeti iskolája. Többségük képviseltette magát.

Lelkipásztorok, igazgatók, tanítók, tanárok, óvónők, diákok és iskolazászlók töltötték meg a belsejében szépen felújított tatai templomot.
Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészí elnöke igehirdetésében Mózes I. könyve 30. fejezete alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy amint annak idején Jákóbot, ma minket is megsegít az Úr, ha az Általa megjelölt úton járunk.
A vendégeket Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke és Michl József Tata városának polgármestere köszöntötte.
A találkozót szervező két iskolát: a Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziumát és a Tatai Református Egyházközség Kenderke Művészeti Alapiskoláját dr. Márkus Mihály tatai lelkipásztor, tiszteletbeli püspök mutatta be.
Szalczinger Judit (11. osztályos) Zsoltár című versét Michl Orsolya (10. o.) mondta el, majd felhangzott a gimnázium tanárainak és diákjainak közös előadásában ifj. Kálmán Attila Pécselyi Király Imre (159o-1641) szövegére írt Ne szállj perbe énvelem kezdetű kórusműve. Vezényelt Gulyás Orsolya tanárnő.
A tanévnyitó beszédet dr. Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke mondta.
Henri Boulad imáját Kovács Károly (12. o.) mondta el, majd a két tatai református iskola Bogláros együttese (Nagy Norina, Szabó Krisztina és Tokár Kata) a 75. zsoltárt és erdélyi népdalt énekelt. Betanította: dr. Székelyné Szőke Szilvia tanárnő.
A magyar református közoktatás a 2009/10-es tanév küszöbén címmel Papp Kornél, a Zsinat Oktatásügyi Irodájának vezetője tartott tájékoztatót.
A Zsinat pedagógus kitüntetését, a Makkai Sándor díjakat az elnökség adta át Barthos Zoltánné gödöllői igazgatónak, Bohák Valéria érsekkétyi (Felvidék) igazgatónak és dr. Horváth Alajosné kecskeméti tanárnőnek. Életüket és szolgálatukat Ábrám Tibor főgondnok, a Zsinat világi alelnöke ismertette.
A fenntartói igazgatói értekezletet a gimnázium nagytermében tartották.

Számos kapcsolódó rendezvény tette színesebbé, tartalmasabbá az ünnepséget:
a Református Pedagógiai Intézet Kálvin pályázatára beérkezett alkotások bemutatása,
Cs. Kiss Ernő, 80 éves tatai fafaragó népművész rajzai, fa és szaru faragásai,
Zilahy György (1929-1966) Tatán született festőművész képei,  a gimnázium diákjainak rajzai, a Nemzeti Tankönyvkiadó könyvbemutatója és vására, hatezer Hollandiából kapott biblia szétosztása, keresztyéni szeretetre buzdító bábjátékok (vezető Újlakiné Pándi Emőke iskolavédőnő), Jakab Györgyné matematikai készségeket fejlesztő játékainak bemutatója, a Tatai Református Egyházközség fúvószenekarának térzenéje (vezető: Bánáti Norbert), a Kenderke iskola énekeseinek és néptáncosainak bemutatója (igazgató: Kun Katalin tanárnő).

Cs. Kiss Ernő fafaragó népi iparművész kiállítása szeptember 15-ig díjtalanul megtekinthető a gimnázium nagytermében, tanítási napokon 7-18 óráig, hétvégén 9-14 óráig.

Kapcsolódó link:http://www.refi-tata.hu/nyito.php



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 5870
Összesen 2009. június 2. óta : 39859627