Hálaadó istentisztelet Kadarkúton

Uszkay Huba, 2014-10-20 04:00:00

A templom teljes külső felújításáért adott hálát október 11-én a Kadarkúti Református Egyházközség, melyen Ft. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az Igét a 90. zsoltár válogatott versei alapján. Az igehirdetés előtti imát Nt. Bellai Zoltán főtanácsos úr mondta, igehirdetés után pedig Nt. Köntös László egyházkerületi főjegyző úr fohászkodott.

Uszkay Huba lelkipásztor beszámolójában elmondta, hogy milyen elszomorító kép tárult az elé, aki a felújítás előtt nézett a templomra: töredezett-, hiányos cserepek; rozsdás, lyukas csatorna, omladozó vakolat, beázó templom. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától 2012-ben kapott 4 millió forintból sikerült felújítani a tetőt: kicserélték a meggyengült tartószerkezetet, új lécezéssel, új cserepekkel és új tetőelemekkel látták el a templomot.

A templomjavítás folytatására a Minisztérium 2013-ban további 5 millió forintot adott. Ez az összeg fedezte a külső homlokzati hibák javítását, a teljes épület nemes kőporral való színezését, az ablakok újrafestését, a torony zsaluzatának cseréjét, a két kis toronyszerkezetének megerősítését és héjazatának cseréjét.

A gyülekezeti tagok adakozásából sikerült kicserélni az ereszcsatornákat és lefolyókat, egységesíteni a padokon levő párnákat, új szőnyeget elhelyezni az úrasztala alatt. A helybeli kivitelező cég vezetőjének, Jakab Zoltán mérnök úrnak felajánlásával az új tetőt tetőfóliával látták el és kicserélték a bejárati ajtókat, amik igazi ékességei lettek az impozáns épületnek. 

A lelkipásztor beszámolója után a jelen levő lelkészek mondtak áldást a megújult templomra és az ünneplő gyülekezetre.

A Gyülekezetet köszöntötte még Hegyi László helyettes államtitkár, Szászfalvi László országgyűlési képviselő, Karsai József – Kadarkút polgármestere, Köntös László egyházkerületi főjegyző és Bellai Zoltán püspöki főtanácsos.

A református és római katolikus tagokból álló énekkar három énekkel tette színesebbé az ünneplést. 

Az ünnepség utáni szeretetvendégség jó alkalom volt arra, hogy felidézzük a felújítás fontosabb pillanatait, és jó reménységgel nézzünk előre, a folytatásra!

Istenünk gazdag áldását kérjük mindazokra, akik segítettek, támogattak templomunk felújításában, megszépítésében és a hálaadó alkalom megszervezésében, lebonyolításában.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 14862
Összesen 2009. június 2. óta : 40185166