"Mindannyian ugyanahhoz az egy testhez tartozunk" - beszélgetés Máté László esperessel

A tovább mögött Máté László, a Tatai Református Egyházmegye esperese válaszolt honlapunk kérdéseire.

Mi a legszebb emléke az elmúlt időszakból?

Legszívesebben az erőtlenségeinkkel dicsekszem. Értem ez alatt azt, hogy életképesnek bizonyult az a gondolat, amely szerint a kis létszámú gyülekezeteket is vonjuk be az egyházmegyei közéletbe, és – ha kell, nagyobb egyházmegyei áldozatvállalással – rendezzünk náluk is egyházmegyei konferenciákat, találkozót. A kis gyülekezetek közül többen szívesen fogadták a több száz fős konferenciákat, öröm volt látni, hogy valóban „nem sokaság, hanem lélek” tesz csuda dolgokat. Pl. a kisigmándi 120 fős gyülekezet az elmúlt időszakban kétszer is létszámának két-háromszorosát kitevő sereget látott vendégül; az újonnan épült gyönyörű kisigmándi faluház eddig kétszer telt meg zsúfolásig, mindkétszer az egyházmegye töltötte meg. A nagy és a kis létszámú gyülekezetek egyaránt sokat épülnek az ilyen tapasztalatokból. Jó emlékeket őrzök a közös reformációi ünneplés immár hagyománnyá vált alkalmairól is.

Hadd ne soroljam, meghaladná az interjú megengedett terjedelmét. Csak egyet emelnék ki: szomorúsággal tölt el, amikor nem látom érvényesülni egyházmegyénkben azt a kálvini egyházlátást, miszerint minden gyülekezet teljesen egyház, de az egyes gyülekezet nem a teljes egyház. Vannak gyülekezetek, ill. lelkészek, akik olyan „maguknak valók”; nem, vagy csak ritkán vesznek részt az egyházmegyei közösség alkalmain. Pedig ezek arra valók, hogy a testvéri találkozáson túl megéljük a Krisztus-testhez tartozásunk valóságát. Abban, hogy ez így alakult, bizonyára nekem is van mulasztásom.

Semmit nem tudok felidézni, amit utólag másként kellett volna tennem. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy úgy tekinthetnék vissza az elmúlt időszakra, mint a tökéletesség mintaképére. Még csak azt sem gondolom, hogy mindig mindent jól csináltam volna. Azt sem állítom, hogy nem lehetett volna másként cselekedni. De azt elmondhatom, hogy sem másként, sem jobban nem tudtam volna eljárni az elém került feladatokban.  E tekintetben tehát nyugodt a lelkiismeretem. 

Megtisztelőnek tartom, hogy harmadszor is megválasztottak erre a tisztségre. Jól eső érzéssel gondolok arra, hogy nem fogyott el teljesen a bizalom sem a komáromi gyülekezet, sem az egyházmegye egészének részéről. Nem lesz könnyű megfelelnem ennek a bizalomnak. Jó, hogy ebben a szolgálatban a felülről való segítségen túl számíthatok sokak együttmunkálkodására. Vallom, hogy az egyházmegye életének minősége nem az esperesen múlik, hanem a gyülekezetekben szolgáló lelkészek, presbiterek, hitoktatók, nőszövetségi és más közösségek szolgálatán. Ha ők jól, és testvéri lélekkel végzik munkájukat, akkor annak áldása a gyülekezeten túl az egyházmegyei közösségre is kiterjed. 

Azt tartom legfontosabbnak, hogy jól tudjunk sáfárkodni a ránk bízott javakkal, a lelkiekkel éppúgy, mint az anyagiakkal. Szeretném segíteni annak az egyházmegyei légkörnek a megőrzését, megerősödését, amelyben nem kis és nagy gyülekezetek vannak, hanem mindannyian ugyanahhoz az egy testhez tartozunk, csak egyesekre kevesebb, másokra pedig több bízatott.  Ezért továbbra is kiemelt fontosságot tulajdonítok az élénk egyházmegyei életnek, a konferenciák, találkozók rendezésének. Remélem, hogy a költségvetésünk helyzete továbbra is megengedi ezek, valamint az elnehezült anyagi helyzetbe került lelkészcsaládok támogatását. Bízom abban, hogy amint eddig megtapasztalhattuk Urunk áldását, úgy ezután is velünk lesz az ő jóindulata. Ennek jegyében kívánok áldásokban gazdag Karácsonyt és Új Évet mindenkinek!