„ Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” - beszélgetés Kuti Géza esperessel

, 2014-12-22 12:47:13

Visszatekintő sorozatunkban, az egyházmegyék vezetőivel készült beszélgetések lezárásaként, a Veszprémi Református Egyházmegye esperesével, Kuti Gézával készült interjút olvashatják.

Mi a legszebb emléke az elmúlt időszakból? 

Karácsony tövében, az adventi időszak várakozása és öröme rányomja a maga bélyegét a válaszomra is, éppen úgy az utóbbi néhány évre is. Értem ezen azt, hogy  hétköznapjaimat és ünnepnapjaimat át meg átjárhatta mindig időszerűen a Jézus Krisztusról szóló örömhír.

Az egyházmegye gyülekezeteiben, vagy református iskoláiban amikor megfordulhattam mindenegyes  alkalommal átélhettem, hogy milyen érték az evangélium átadása, ráadásul kaptam még hozzá az egymással való találkozás és közösség örömét is!  Kifejezetten legszebb emlékem az volt, amikor Balatonfüreden a Siloám Otthonban az egyházmegyék gyülekezeteiből érkező gondnok és presbiter testvéreknek vezethettem többször is gondnoki konferenciát!

 

Voltak-e kudarcai? 

Igen. Nemcsak voltak, hanem vannak is. Ezek közül azok voltak szinte fájdalmasak, amelyekben úgy kellett éreznem, hogy már kész helyzet előtt álltam s tehetetlen voltam. Történetesen négy évvel ezelőtt egy januári reggelen, amikor esperesi értekezletre utaztam személyautóval. Hirtelen  kiugrott az országútra az autó elé egy vad ….. persze, hogy fékeztem, ahogy csak tudtam, az ütközést azonban nem tudtam elkerülni. Az értekezletre megkésve odaérkeztem, hálás vagyok azért, hogy a  Mindenható Isten kegyelme megőrizte az életemet. 

Elmondom azt is, hogy az egyházmegye gondnokai és presbiterei nem állítottak kész helyzet elé, a lelkipásztor társaim többsége sem. Bár egy – két kivétel akadt, de milyen jó, hogy adott esetben magam is kaptam segítséget, amikor a megoldáshoz Egyházkerületünk Vezetői elláttak tanácsaikkal, amiért köszönetemet fejezem ki.

 

Mit tenne másképp?

 Ha még fiatal lennék és folytatnám szolgálatot, akkor egészen más időbeosztást kellene készítenem, mint ahogyan eddig tettem. Földrajzi helyzetem nem tette lehetővé, hogy „átszaladjak a szomszéd esperes kollégához”, hogy megkérdezzem őt, „mondjad el, Te mit tennél a helyemben?” Sokkal többször kérnék tanácsot határozott és erős kezű szolgatársaktól, akiknek nagyobb gyakorlatuk volt már, mint nekem, akinek csak ez az egy időszak adatott.

 

Milyen érzésekkel fejezi be a szolgálatát?

 Biztosan van olyan valaki, akit akaratomon vagy tudtomon kívül megsértettem, megbántottam. Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással pedig vétkeztem, amiért bocsánatot kérek. Nagyon – de nagyon hiányozna, ha eltiltanának az úrasztalától, amint régen ez egyházfegyelmezés volt a maga idejében.

Református egyházunk törvényei szerint lehetőségem van arra, hogy nyugdíjba mehessek,

szeretnék élni ezzel  s aztán nyugdíjasan tovább szolgálni pár hónapot még a keszthelyi gyülekezetben s majd később ott ahova hívnak szívesen megyek és szívesen szolgálok.

 

Mit tart a legfontosabbnak a jövőre nézve?

Gyülekezeteinkben – nemcsak a veszprémi egyházmegyében, hanem az egész országban

tovább keresni és szervezni minden olyan alkalmat, ahol a fiatalok és a fiatal felnőttek lehetnek cél csoportként a megszólítottak. E tekintetben is a saját egyházmegyénkben nagy bizalommal tekintek 2016.-ban tartandó  zánkai Református Egyházi Napok elé. Az egyházmegyénk megválasztott esperesének és tisztségviselőinek szolgálatára és életére Istenünk áldását kívánom!


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. May 08., Wednesday,
Mihály napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4397
Összesen 2009. június 2. óta : 40451727