„Tiszteld az Urat vagyonodból…”*

 (Példabeszédek 3,1-18) A hit nem más, mint Isten gyermekeinek emlékezése az Igére, benne Isten üdvösséges ígéreteire, és az azokhoz vezető útra (1). 

Ennek, az Isten ígéreteire való, emlékező, tevékeny életnek része, hogy a hívő ember tud adni másoknak, vagyis adakozó életet él, visszaad valamit abból, amit az Úrtól kapott. A bőséges élet mindig adakozó élet. Az adakozó életű ember ebben sem tudja megkerülni a Krisztus ügyét hitelesen képviselő egyházat, vagyis „eltartja” az egyházat, nem önmagáért, hanem, mert az Krisztust hirdeti (9-10). 

* A hit nem más, mint Isten gyermekeinek emlékezése az Igére, benne Isten üdvösséges ígéreteire, és az azokhoz vezető útra (1). 

Az Isten Igéjére emlékező ember megtapasztalja a „jólétet”, mert ez a „jólét” több mint vagyon, hatalom és hosszú élet; hanem inkább „jóllét”, az élet teljessége, már itt ebben a világban, minden töredékesség ellenére (2). 

Ez az emlékezés nem passzivitás, hanem szent, tevékeny élet: szeretet és hűség együtt; vagyis nemcsak beszélünk a szeretetről, hanem azt „aprópénzre” váltjuk, és ez a szeretet minden élethelyzetben tetten érhető, mintha megírt táblával akasztottuk volna azt a nyakunkba (3). 

Arról nem is beszélve, hogy aki így szeret, ezzel a krisztusi szeretettel, az jóindulatra és kedvességre talál; ha pedig nem találna, őt akkor sem hagyja el a jóindulat (4). 

Ennek, az Isten ígéreteire való emlékező, tevékeny életnek része, hogy a hívő ember tud adni másoknak, vagyis adakozó életet él, visszaad valamit abból, amit az Úrtól kapott. A bőséges élet mindig adakozó élet. Az adakozó életű ember ebben sem tudja megkerülni a Krisztus ügyét hitelesen képviselő egyházat, vagyis „eltartja” az egyházat, nem önmagáért, hanem mert az Krisztust képviseli (9-10). 

Az Isten embere úgy is megemlékezik Isten ígéreteiről, hogy az abban megszólaló figyelmeztetést, dorgálást is meghallja, észreveszi, megfogadja, azt Isten atyai szeretetének tulajdonítja (11-12).

Ez az emlékezés tehát a hit, amelyet a szentíró aztán pontosan megfogalmaz: bízzál az Úrban, teljes szívvel, minden utadon, ez a teljes gyógyulás egyedüli lehetősége; az igazi gyógyulás ugyanis az üdvösség, már itt ebben a világban (5-8). 

Boldog az olyan ember, aki így tud bízni az Úrban, emlékezve Isten ígéreteire, és ebből az emlékezésből következően áldott, tevékeny életet él. 

Az ilyen ember a bölcs ember, ezért tehát a bölcsesség sokkal többet jelent itt, mint valamiféle okosságot, tehetséget; itt az istenfélelemről van szó. Ez a bölcsesség többet ér minden ezüstnél, színaranynál, drágagyöngynél; azaz mindannál, amiért ebben a világban hevülünk (13-17). „Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok.” (18)

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/