Isteni gondviselés

"A hívő ember életének alaphelyzete ez a ráhagyatkozás. Ebben a „ráhagyatkozó” lelki állapotban élünk, pihenünk, tesszük a dolgunkat, miközben mások életében is az Ő szeretetének az eszközei leszünk."

„22Tanítványaihoz pedig így szólt: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, 23mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál. 24Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrük, Isten mégis eltartja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál! 25De aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét? 26Ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, miért aggódtok a többi miatt? 27Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. 28Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek! 29Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. 30Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. 31Inkább keressétek az ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek. 32Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” 

(Lukács 12-22-32)

Kedves Testvérek! 

Isten gondviseléséről szól ez az evangéliumi szakasz, amelyet sokan jól ismerünk, mégis újból és újból át kell ezt a jézusi tanítást engednünk az értelmünkön és a szívünkön. 

Először arról szólunk, hogy mit jelent Isten gondviselése, majd rátérünk Isten gondviselésének eszközeire, végezetül Isten gondviselésének áldását hangsúlyozzuk. 

ISTEN GONDVISELÉSÉNEK LÉNYEGE

Engedjék meg, hogy a konfirmandus gyermekeknek is tanított meghatározást hozzam ide. Mi az isteni gondviselés? Az isteni gondviselés, Istennek mindenható, s mindenütt jelenlévő ereje, amely által mennyet és földet, minden teremtményével együtt, fenntart és igazgat. Tehát, az isteni gondviselés Isten mindenható ereje, amellyel a láthatatlan és látható világot, vagyis az egész világmindenséget hordozza. 

Ez általános értelemben azt jelenti, hogy mindenható kezekben van ez a világ, jó kezekben van ez a világ, s ezek a kezek garantálják, hogy a világ fő folyama megérkezzen az Isten eredeti gondolata szerint rendelt végső céljához.

Egy képpel szemléltetem, mit jelent ez az üzenet. Olyan az isteni gondviselés általános értelme, mint a Duna folyása: elindul a Fekete erdőből, megérkezik a Fekete tengerbe, közben számos patak, folyó ömlik bele, miközben válnak is le róla erek és patakok, és hömpölygés közben sokféle „vízi esemény” is történik, mind az örvénylő felszínen, mind pedig a mélyben, de a fő folyam garantáltan megérkezik céljához. 

Isten így tartja kezében, gondviselő szeretetében ezt a világot. Amikor olyan események történnek, amelyeket az adott pillanatban nem tudunk értelmezni, megmagyarázni, és feltörnének belőlünk a „miért” kérdések, jusson eszünkbe az isteni gondviselésről szóló tanítás.

Üdvösséges értelemben, az isteni gondviselés ennél sokkal többet jelent. Jézus Krisztus a tanítványainak mondta el ezt a tanítást (22). 

Ez az üzenet tehát, általános értelemben szól a világnak, s üdvösséges értelemben szól Isten népének, az övéinek, az Ő egyházának. Nem kell aggódnunk az egyház jövője miatt, mert Isten a világ kezdetétől fogva, annak végéig megőrzi az Ő népét, el egészen az üdvösségig. 

Éppen ez a jézusi tanítás hangsúlyozza azt, hogy Isten az övéit egyen-egyenként is számon tartja. Az Ő tudta nélkül nem történhet velünk semmi. Ezzel nem az individuális keresztyénség létjogosultságát hangsúlyozzuk, de azt bátran hirdetjük, hogy Isten az övéit egyen-egyenként ismeri, próbatételeit is javukra fordítja, mindenben megtartja őket, egészen az üdvösségig, hiszen az Ő szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38). 

A Heidelbergi Káté ezért hangsúlyozza az egyházról, hogy Isten azt megtartja a világ kezdetétől fogva, annak végéig, s hisszük, hogy annak mi is tagjai vagyunk. Természetesen, ez az üdvbizonyosság semmiféle gőgre nem ad okot, sőt nyitottá tesz mindenki felé, többi pedig az Isten dolga.

ISTEN GONDVISELÉSÉNEK ESZKÖZEI

Miután tisztáztuk Isten gondviselésének mibenlétét, általános és üdvösséges értelemben; vizsgáljuk meg azt, hogy hogyan érvényesíti Isten, gondviselő szeretetét ebben a világban? Melyek az isteni gondviselés eszközei? 

Isten gondviselő szeretetének legfontosabb eszköze, az Ő Igéje, benne az evangéliuma, a Jézus Krisztusban ajándékozott megoldással, üdvösséggel. Az üdvösség a gondviselés maximuma. Isten úgy visel gondot rólunk, hogy ad lehetőséget pihenésre, mégpedig olyan pihenésre, amelyben, Igéje által, Ővele lehet üdvösséges találkozásunk. Ebből a találkozásból adatik minden egyéb. Így fogalmaz a mi Urunk is: „inkább keressétek az Isten országát, és minden egyebek is megadatnak nektek” (31). Isten gondviselésének a legfontosabb eszköze, hogy rendszeresen megálljunk Őelőtte, és úgy is pihenjünk, hogy Igéjére figyelve, keressük az Ő országát. Tegyük ez együtt, a gyülekezet közösségében, családban, s a belső szoba csendjében. Hangsúlyozzuk, hogy a mennyei világgal való feltöltődés, mint az isteni gondviselés megtapasztalása, Jézus Krisztus visszajöveteléig, csak az Isten Igéjére való figyelem által lehetséges, azaz nyitott Bibliával a kézben; nincs közvetlen kijelentés, nincs közvetlen isten-élmény (rendkívüli eseteket leszámítva). 

Isten gondviselésének másik fontos eszköze a szorgalmas munka. Miután feltöltődtünk, Isten színe előtt, Igéje közelében megpihenve, és részesülve a mennyei világból, utána mehetünk a dolgunkra, a magunk helyén, a magunk Istentől kapott feladatát végezve. 

Tehát, nehogy félre értsük a jézusi képet a liliomokról és az égi madarakról, mintha ezek azt üzennék, hogy elég hinni, nem kell csinálni semmit. Nem erről van szó, az igehirdetés végén kifejtem, hogy pontosan mit jelentenek ezek a képek. 

Az isteni gondviselés eszköze az igei feltöltődés után a szorgalmas munka. Feladat és feladat között nincs különbség, azokat Isten dicsőségére végezhetjük, s közben megtapasztaljuk Isten gondviselő szeretetét. A szorgalmas munka Isten gondviselő szeretetének eszköze. 

De arról a szorgalmas munkáról van szó, amely az előbb említett pihenés és aktivitás egységében valósul meg; amelyik szorgalmas, tehát nem lusta, de nem is gürcöl; amelyik a fizikai és a szellemi munka egységében éli meg ezt az aktivitást. Nagy nyomorúságunk, hogy a modern ember gürcöl, vagy közömbösen lazsál, miközben nem őrzi és műveli a rá bízott értékeket, hanem vég nélkül kifosztja azokat a saját hasznára, a fizikai és szellemi aktivitás egységének hiányáról nem is beszélve. 

Pedig, Isten Igéjének közelében feltöltődve, majd az előbbiek szerint szorgalmasan dolgozva, és így megtapasztalva Isten gondviselő szeretetét; - lehetünk az Ő gondviselésének eszközei mások életében. Isten ugyanis az Ő gondviselése eszközeiként bennünket is fel akar használni. Szándékosan nem akarom a különböző felekezetek nagy szeretetszolgáit megemlíteni, aki Isten gondviselésének eszközei lettek sokak életében: Teréz anya, Albert Schweitzer, Molnár Mária. 

Itt most arról van szó, hogy te, a magad helyén hogyan lehetsz mások életében Isten gondviselő szeretetének eszköze? Van-e erre nyitott szemed és nyitott szíved? 

Észreveszed-e a rászorulókat? Kérlek, ne csak a testi szemekkel látható rászorulókra gondoljatok, azokra is, a szegényekre, koldusokra, peremen élőkre; de sokkal több rászoruló él körülöttünk, mint amennyit testi szemeinkkel azonnal észrevehetünk. Kezdd el észrevenni őket a közvetlen környezetedben! Nem kell azonnal messze menni. 

Egy példát mondok ismét. Szinte fényképként megmaradt bennem egy mexikói rendező zseniális filmjének záró jelenete. Egy világváros dzsungelében, ahol milliók élnek, és mégis minden ember egy külön magányos sziget, egy felhőkarcoló századik emeletének erkélyén végre egy nagyon elfoglalt édesapa magához öleli kétségbeesett kamaszlányát, aki nem véletlenül ment ki az erkélyre. A családban is itt tartunk. Elfoglaltak vagyunk, és nem vesszük észre a rászorulót. Sokszor ennyi is elég lenne. Isten gondviselésének eszközei lehetünk egy jó szóval, egy kellő időben feltett kérdéssel, mosollyal, kedvességgel, vagy éppen azzal, hogy békén hagyjuk a másikat, ha arra van szüksége. 

AZ ISTENI GONDVISELÉS ÁLDÁSA

Végezetül szóljunk arról, hogy milyen nagy áldás fakad abból, ha megtapasztaljuk, és másokkal megtapasztaltatjuk Isten gondviselő szeretetét. 

Itt is hadd idézzem a konfirmandusoknak tanított kérdés-feleletet. Mire bátorít minket Isten gondviselése? Isten gondviselése arra bátorít minket, hogy életünket rábízzuk, minden aggodalmaskodástól és kishitűségtől megszabaduljunk, tudván, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra van (Róma 8,28). 

Isten gondviselésének áldása az, hogy megszabadulunk a nyugtalankodástól, félelmektől, aggodalmaktól (29). 

Nem akarok „mesés” gondolatokat kimondani, hiszen folyamatosan tele vagyunk félelmekkel. Manapság, amikor szinte mindennap az életben maradásért harcolunk, különösképpen így van ez. Valaki mondta nekem, ha a jövő hétre gondolok, máris görcsbe rándul a gyomrom. Életünk része a félelem. 

Itt arról van szó, hogy aki megtapasztalta Isten gondviselő szeretetét, azon az emberen nem a félelem lesz úrrá, hanem a gondviselő és megváltó Isten szeretetébe vetett hit; annak életében mindig erre dől el a mérleg, történjék bármi. Gondoljunk arra, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus a viharzó tengeren biztatta a tanítványokat: „miért féltek ennyire, miért nincs hitetek?” (Márk 4,40) Jézus is tudja, hogy félünk, de ne legyen úrrá rajtunk a félelem az Ő közelében, hiszen övéi életében minden körülmények között a hit lesz úrrá a félelmek felett.

Az isteni gondviselésbe vetett hit nagy áldása, hogy a viharban is, a félelmek között is Isten üdvösséges nyugalma uralja az életünket. 

Ezért, az ilyen ember mindig ráhagyatkozik az Úr kegyelmére, és végül is mindenben hagyja az Urat cselekedni. 

Itt értjük meg igazán azt a képet, amit Jézus Krisztus a liliomokról és az égi madarakról mond (24-28). A liliomok és az égi madarak nem szorgoskodnak, és Isten mégis gondoskodik róluk, hát akkor rólunk? Ugyanúgy kell ráhagyatkoznunk Isten gondviselő szeretetére, ahogy a liliomok és az égi madarak tehetik ezt. 

Jól figyeljünk, hogy helyesen értsük a képet, nem arról van szó, hogy amíg tudunk a pihenés és a szorgalmas munka egységében megoldjuk az életünket, és aztán, ha majd lehetetlen helyzetünkben tehetetlenül állunk, akkor ráhagyatkozunk az Úrra; és majd ketten együtt, Isten és mi, összehozzuk a dolgokat. Nem erről van szó. A hívő ember életének alaphelyzete ez a ráhagyatkozás. Ebben a „ráhagyatkozó” lelki állapotban élünk, pihenünk, tesszük a dolgunkat, miközben mások életében is az Ő szeretetének az eszközei leszünk. Ez a ráhagyatkozás már önmagában kegyelmi állapot, de ebből fakad minden egyéb. 

Közben megtapasztaljuk: „több az élet” (12,23).

Áldott új esztendőt!