"Péter... a példakép?!" - ifjúsági konferencia Sáregresen

Adminisztrátor, 2010-04-24 07:30:00

Péter a példakép?! Erre a kérdésre próbáltuk közösen megkeresni a választ azokkal a fiatalokkal, akik szombat délután eljöttek a konferenciára Sáregresre az Egyházmegye gyülekezeteiből. Délután fél kettőtől kezdtek megérkezni a fiatalok az alkalomra, és körülbelül 40-50 fiatallal kezdhettük meg a Kávéházat a KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) munkatársaival együtt, akik az alkalmon szolgáltak közöttünk.

Közös énekléssel dicsőítettük Istent, majd Imre Bálint esperes úr egy rövid áhítattal nyitotta meg az alkalmat. Közösségépítő játékokat játszottunk a KIE csoport irányításával, majd játékos formában rátértünk Jézus Krisztus egyik tanítványára, Péterre és az ő történetére, ahogy az meg van írva a Biliában a Máté evangéliumában. után csoportbeszélgetésekre és imaközösségre is volt lehetőségünk. Péterről beszélgettünk, arról, hogy saját keresztyén életünkben mi az, ami a tanítvány életéből példaként szolgálhat a számunkra, vagy éppen tanulságul. (Máté 26,75) A beszélgetés után a közösség együtt meghallgatta a csoportok által megfogalmazott pár mondatos beszámolókat, amelyeket a csoportvezetők bibliai igékkel is alátámasztottak. A délután végén még természetesen további játékokra, szendvics-, sütemény-, kávé-, teafogyasztásra, ismerkedésre volt lehetősége mindenkinek. Este hitünkben megerősödve gazdag élményekkel térhettünk haza otthonainkba.

Ha Isten éltet minket, találkozzunk a következő konferencián is!

Turi János a Sáregresi Ifjúsági csoport tagja

 

Örömmel fogadtuk a felkérést az ifjúsági konferencia programjának vezetésére, hiszen több szállal is kötődünk ehhez az Egyházmegyéhez: tavaly Csőszön a TÉMA napokon jártunk, a kálozi ifiseket pedig régóta ismerjük a KIE programjairól, sőt több résztvevővel a Csillagponton is találkozhattunk. A lelkészektől megtudtuk, több évtizeddel ezelőtt számos gyülekezetben működött KIE, az egyik helyen még az egyesületi zászlót is őrzik.

A meghívásunk célja az volt, hogy a KIE jelenlegi életét bemutassuk. Mi ezt elsősorban a programmal tettük. Lelki részként hoztuk a bibliatanulmányozást, beszélgetést. A közösségteremtést célozták az ismerkedési játékok, a szabadtéri ,,kerge kosár" nevű játékkal pedig nemcsak megmozgattuk a résztvevőket, hanem egy kis ízelítőt is adtunk a tábori életből. A szervezetről csupán röviden beszéltünk, inkább a Kávéházban személyesen válaszoltunk a kérdésekre, akár a nyári táborokról, budapesti programokról, akár a képzési, szolgálati lehetőségeinkről kérdeztek minket.

Négyen képviseltük a KIE-t (Bökönyi Csenge, Denke Villő, Palkó Magdi és Varga Feri - Budapestről ill. Martonvásárról), de az előkészítésben többen segítettek. Ki a témaválasztáshoz szólt hozzá, ki azt tanácsolta, a résztvevőket mozgassuk meg, hogy ne unatkozzanak, és volt, aki totót állított össze Péter apostolról. A sáregresi ifisekkel is hamar összecsiszolódtunk, nem okozott gondot a feladatok megosztása. Éneklés, szendvicskészítés, teremrendezés, fényképezés, beszélgetés vezetése és még hosszú a sor, hogy miben egészítettük ki egymást. A jó együttműködésben, előkészítésben éreztük, az Ifjúsági Kávéház szervezésében nagy gyakorlata van ennek a közösségnek. Bízunk benne, a jövőben sok ifjúsági programon találkozunk!

Denke Villő, Keresztyén Ifjúsági Egyesület

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/hir/mutat/1681/



Share/Bookmark


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 18., Thursday,
Andrea , Ilma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6178
Összesen 2009. június 2. óta : 40166588