Maroknyi magyar reformátusság Szlovéniában

, 2016-05-23 08:05:51

Közel ötszáz éves múltra tekint vissza a muravidéki református közösség, s bár jelenleg csak egy magyarországi lelkész szolgál közöttük, a négy kicsiny gyülekezet bizakodik. A helyi reformátusok életéről és Steinbach József dunántúli püspök legutóbbi látogatásáról nemrég a szlovén közszolgálati televízió (RTV SLO) is beszámolt. - a Református.hu portál összeállítása.

Muravidék reformátussága Trianon után pásztorok nélkül maradt, hisz gyülekezeteinek többsége már korábban is a mai Magyarország területéről gondozott szórvány volt. A '30-as évektől kezdve vajdasági lelkészek szolgáltak közöttük, majd Szlovénia 1991-es önállósodásával – mikor a háborús körülmények és az országhatárok változása lehetetlenné tették a megközelítésüket – az ottani gyülekezetek a Dunántúli Református Egyházkerülethez fordultak segítségért.

Előbb az Őrségi Református Egyházmegye lelkipásztorai (Máté Sándor, Szakál Péter, majd Nagy Dániel) jártak át a szlovéniai településekre, 2008-tól Bódis Tamás feleségével helyben vezeti a szentlászlói gyülekezetet, emellett Csekefán, Szerdahelyen és Domaföldön is segítik a református közösségeket.

„Jelenleg heti rendszerességgel 11 gyereknek tartunk hittanórát, van nyári táborunk és konfirmáció is – nyilatkozta Bódis Tamás a szlovén televízió riporterének. – Elsődleges feladatunk a közösség összefogása és újjáépítése. Ennek első lépése a templom felújítása volt. Sok mindent sikerült átalakítani, létrehoztunk egy barátságos teret, ahol megtapasztalható a szakrális élmény, hiszen a templom elősegíti Isten és ember kapcsolatát."

A felújítás befejeződése után idén áprilisban Steinbach József dunántúli püspök pásztori látogatást tett a szentlászlói gyülekezetben és prédikált a megújult templomban. A hat egyházmegyét magába foglaló Dunántúli Egyházkerület Őrségi egyházmegyéjéhez tartozik Szentlászló is, ezért az őrségi esperes, Szakál Péter is visszalátogatott a faluba.

„Amikor Jugoszlávia felbomlott, 1991 karácsony másnapján én voltam az első magyarországi lelkész, aki itt istentiszteletet tartott. Mindezt ágyúdörgés közeledte tettem, mert karácsonykor még ágyúzták Zágrábot. Ezek után még két évig jártam ide, számos szép emlékem fűződik az itten egyházközség tagjaihoz" – emlékezett a trianoni döntés után megszakadt kapcsolat huszonöt évvel ezelőtti felújítására.

„A Szlovéniai Református Keresztyén Egyház, ahogy a magyarországi református egyházkerületek is, a 2009-ben létrejött egységes Magyar Református Egyház tagja, hitvalló és testvéri közösségben vagyunk egymással – erről már Steinbach József püspök beszélt a televízió munkatársainak. – Mivel lelkiekben összetartozunk, megteszünk mindent, hogy az itteni közösséget és a lelkészt támogassuk."

Forrás: www.reformatus.hu 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2020. February 23., Sunday,
Alfréd napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 3726
Összesen 2009. június 2. óta : 18691742

Ige Mellett

(9) „Választottaim veszik birtokukba…” (Ézsaiás 65,8–25)

– Isten választottjai kitartóan imádkoznak Isten országának eljöveteléért (Máté 6,10). Márpedig ez a kitartó imádság a választottság jele, mert ők az ... tovább

REPOSZT

Mila története, avagy kinek az érzékenysége számít?

...az igazságügyi miniszter kijelentette, hogy persze nem helyes életveszélyesen megfenyegetni valakit, ámde a vallásgyalázás a lelkiismereti szabadság megsértése, ami pedig tűrhetetlen. Mila és az istenkáromlás ...
... Tovább

Dokumentumtár

A vándorló Jézus (Lukács 8:1-3) Szűcs László igehirdetése, Szentkirályszabadja, 2009.09.13.

Formátum:.pdf
Méret: 80.9 KB

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Az Isten-kérdés és a hit

Formátum:.mp3,
Méret: 64.8 MB

Dr. Németh Tamás előadása a Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2015. szeptember 19-én

Hanganyag letöltése