In memoriam Hebe Kohlbrugge (1914-2016)

December 15-én késő este, fél tíz tájban kaptunk egy telefonhívást Hollandiából. Barátunk hívott, a nagy örömködés közepette egymás szavába vágva „beszélgettünk”.

Többször kezdte volna mondani: „Hebe…” – mindig eszünkbe jutott róla valami hirtelen, a nemrégen megkapott szokásos ádventi körlevele (1970 óta minden évben megkaptuk a lelki tápláléknak is pompás Krisztusváró gondolatait), a szintén a múlt napokban megkapott személyes levele, melyben beszámolt arról, hogy – bár váltig állította, hogy így, már százon túl nem mozdul sehova – áldott és kellemes utazást tett nyugat-Svájcban és Németországban, milyen jó dolog volt a régi barátaival találkozni, csak sajnos már nem sokan vannak… Barátunk ismét megszakította Hebe-emlékezésünket: „Hebe meghalt!” Hirtelen szakadt ránk a hír, a kis törékeny, de hihetetlen lelki és szellemi erővel megáldott, örökké tevékeny „kisasszony” megpihent, hazatért teremtő Urához, megtartó Istenéhez. Sokáig nem tudtunk megszólalni sem, csak megköszöntük barátunknak az értesítést és a nagy örömködést abbahagyva csendben imádkoztunk, hálát adtunk Hebe Kohlbrugge személyéért, életéért.

Ki is volt végsősoron Hebe Kohlbrugge?

Hebe Kohlbrugge Utrechtben született 1914 április 8-án egy holland polgári családban. Szellemi nyiladozása az első nagy világégés után kezdődött, családi indíttatása okán is nagyobb érzékenységgel volt a megkülönböztetettek, a hátrányt szenvedők, a kisebbségek, az üldözöttek iránt. A történelem nem mért finom kezekkel azokra az emberekre, csoportokra, akiket Hebe segíteni akart, ezért ő nem is igyekezett harsányan dolgozni, de csendben, keményen cselekedett. Mindig Isten vezetésében, bíztatásában reménykedett és nem csalatkozott. A tandíjat megfizette, de megkapta ehhez is az elégséges kegyelmet, szükséges erőt, még akkor is, amikor megjárta a szabadságáért küzdő Hollandia valamennyi előforduló ideológiai harcterét, majd a második világháború előtt és alatt a fasizálódó rendszer üldözötteinek mentése során a rendőrség, a Gestapo „intézeteit”, ahogy Ő mondta, a „speciális hoteljait”, egész odáig, hogy hitleri haláltáborokkal is ismeretséget kellett kötnie (belülről). Isten véghetetlen kegyelme azonban minden helyzetében segítségére volt, kihozta minden bajból, megsegítette, megerősítette.

A háború után a politikailag is két végletre szakadt világban Hebe Kohlbrugge a Hollandiai Protestáns Egyházak diakóniai és missziói munkájában tevékenykedett, egy igen sikamlós területen, ahogy akkor ott mondták, az övé volt az „osztblokk”, azaz a keleti hadszíntér. Hebe Kisasszony tetteiről még Hollandiában sem sokan tudtak, Ő volt az a „csendes munkás”, „szürke eminenciás”, akinek a tettei harsányak, közben összeszorított foggal, elszántan harcolt az elnyomottak, a kisebbségek, az üldözöttek ügyéért. Egyháza diakóniai hivatalával vállalta a kommunista rendszer alatt görnyedő kelet-európai országok vallásos, elsődlegesen protestáns híveinek támogatását, a fellelhető minden módszerrel. Megkereste a szocialista tábor országainak vezetőit, prominens politikusait és eljárt a politikai foglyok, elsődlegesen a hitük miatt üldözöttek ügyében. Mikor tapasztalhatta, hogy ezzel nem sok eredményt érhet el, közvetlen az egyházakon igyekezett segíteni, a hivatalos holland egyház égisze alatt, de nem a hivatalos kommunista irányvonal mentén. (A hivatalos irányvonal igyekezett lefogni, lehetetlenné tenni munkájában. Jó példa erre, hogy amikor „hivatalos” látogatáson volt Magyarországon a Református Egyház vezetőségénél, a Zsinat akkori elnöke „szigorú őrizet alatt és mellett” mutatta meg neki a magyar egyházi helyzetet, ami persze köszönő viszonyban sem volt a való helyzettel.) Igazán jó konspirációk mellett azonban sikerült igazán megbízható kapcsolatokat kiépítenie, így dolgozhatott az igaz ügyért. Magyar vonatkozásban az egyik legnagyobb tette, hogy megkereste a kulturális minisztériumot és a történelmi hagyományokra hivatkozva újra akarta indítani a külföldi tanulmányok lehetőségét a magyar teológusok részére. Mikor ez ügyben falat talált, megfordította az irányt és kivívta, hogy Hollandiából jöhessenek teológusok Magyarországra két-két esztendőre tanulni. Hosszas vita után a kormányzat megengedte, az összes költségeket Hollandiának kellett viselnie és a teológusok csak házaspárok lehettek és nem a pesti, hanem a debreceni Akadémián tanulhattak. A debreceni Teológia mellett – ami magyar szempontból lényeges – a kolozsvári Teológiára is beharcolt egy házaspárt két év tanulmányra, folyamatos lehetőséggel. 1970-71-től két évenként egy-egy házaspár jöhetett Debrecenbe és Kolozsvárra két évre. Ezek a diákok amellett, hogy ragyogóan megtanultak magyarul, öregbítik a mai napig Hollandia hírnevét Magyarországon, valamint Magyarország hírnevét az egész világon. Ezek a stipendista diákok nagy munkát végeznek a mai napig a holland-magyar kapcsolatokban.

 Ez is eredmény volt, erre alapozva folytatta tovább a magyar diákok stipendiumra kijutásáért a harcot. Hosszas küzdelem után ebben az irányban is eredményt ért el. A Hollandiában tanulmányi lehetőséget kapott (például a történelmi hagyományokkal rendelkező utrechti, kampeni, groningeni Teológián, az amstedami Szabad Egyetemen,) számos magyar teológus közül talán senki nem tudja, hogy ennek a hallatlan lehetőségüknek „szülőanyja” Hebe Kisasszony. Nem csoda tehát, hogy Hebe neve a „hajdani” Magyarországon nem sok embernek jelentett valamit is, akiben pedig indulatokat is ébresztett, az biztos, hogy nem beszélt róla. Vagy azért, mert a „tanácsadói testületet” erősítette, vagy a „hivatalos egyház” képviselőjeként engednie kellett Isten akaratának Heben keresztül.

A diákcsere akció mellett Hebe Kisasszony a közvetlen segítés módszerét is alkalmazta, adatokat gyűjtött rászoruló egyházközségekről, lelkészekről. Ahova lehetséges volt, a parókia felújítására, korszerűsítésére, a templom renoválására, a lelkészcsalád megsegítésére, több gyülekezet ellátó lelkésznek gépkocsira egy-egy csomagadományt, vagy pénzösszeget juttatott, juttatatott. Természetes mindez Hollandiában hivatalos úton folyt, de Magyarországon csak a „földalatti mozgalomban” volt lehetséges a célbajuttatás. Hebe nagy gondot fordított a magyarországi „tanácsadói hálózat” kiépítésére, kevés emberrel, de csak igaz, megbízható emberekkel dolgozott. A hivatalos állami (és egyházi) posztokon „persona non grata” megtisztelő címet kapta, nem egy alkalommal kitoloncolták Magyarországról, vízumot hol kapott, hol nem, de ez nem rettentette el a segíteni akarástól, mindig, minden körülmények között megtalálta az utat és módot, hogy munkáját elvégezhesse.

Hebe Kisasszony élettörténetét hosszas kapacitálásra hajlandó volt megírni, ezt ki is adták holland és német nyelven, „Zweimal zwei ist fünf” azaz: Kétszer kettő az öt címmel, majd megjelent Kolozsváron a magyar fordítás is, „Kétszer kettő néha öt” címmel. Ebből a könyvből nagy részletességgel előtűnik a szerző kalandos élettörténete mellett a szocialista rendszerek vallásellenes munkája és a hollandok ismételt – de Ruyter admirális után is még mindig aktív – magyar protestánsmentő akciója is. (Hebe Kisasszony a teljes „osztblokkot” végigelemzi, én csak a magyar vonatkozásokból ragadtam ki.) Természetes, Hebe munkásságának csak kis szegmensét tudtam érzékeltetni, a teljesség igénye nélkül. Hebe-re emlékezünk, emlékezzünk, köszönjük meg Istennek végtelen kegyelmét, jóságát, amit Benne adott nekünk is.

Isten abszolút szeretetének tanúja volt Hebe Kohlbrugge, aki nem önmagáért élt, élete bizonyíték az Isteni szeretetnek, kegyelemnek és erejének minden napra elégséges kiáradására. Hosszú, nem minden nehézségtől mentes életét csendesen fejezte be Megváltó Krisztusa kezét fogva 2016. december 13-án. Végső búcsúztatása december 21-én 11 órakor Zeist-ben volt, az amerongeni temetőben helyezték örök nyugalomra a családtagjai mellé 14 órakor.

Hebe, akik ismerhettünk, örökké hálásak vagyunk Érted Istennek, köszönjük életedet, munkádat, példádat! Isten adjon békés, csendes megnyugvást a boldog feltámadás reménysége alatt!

Isten áldja emlékét!

Szeretettel és tisztelettel jegyezte Pétervári Imre az Úr 2016. évének december 18-án