Emlékezés édesapámra, Dr. Tóth Kálmánra

Dr. Tóth Kálmán, 2017-04-11 17:28:22

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán szimpozionon emlékeztek meg a száz éve született Dr. Tóth Kálmánról, a zánkai, nyárádi lelkipásztorról, a pápai, majd budapesti teológiai tanárról, április 3-án. A szimpozion részletes programja itt olvasható. Az alábbiakban közöljük a professzor fiának, dr. Tóth Kálmánnak a szimpozionon elmondott visszaemlékezését édesapjára. Mi, dunátúliak is hálát adunk Istennek a lelkésznemzedékek egész  sorát példaadással, hűséggel és magas szintű tudományossággal nevelő Dr. Tóth Kálmán életéért és szolgálatáért.

 Mindenek előtt köszönetet szeretnék mondani a Hittudományi Karnak, azon belül is különösen dr. Karasszon István professzor úrnak azért, hogy ezt a szimpoziont édesapám születésének  közelgő 100.  évfordulója alkalmából megszervezte. Külön köszönetet mondok azért, hogy a programban helyet adtak egy családi visszaemlékezésnek is. Ennek a visszaemlékezésnek a feladata nekem jutott abból a feltevésből kiindulva, hogy -- lévén a legidősebb az utódok közül --, én rendelkezem a legtöbb személyesen átélt családi emlékkel, így édesapámmal kapcsolatos emlékkel is. Életrajzot többet és többen is írtak róla különböző alkalmakkor, ezek sorát eggyel gazdagítani nem lenne értelme, munkásságát pedig nálam avatottabbak ismertetik. Én annak próbálom meg legalább egy részét elmondani, hogy családtagként milyennek láttam, látom Őt, milyen az én életrajzom Róla.

Pár hónap hiányzott csak, hogy megérje a 92 évet. Olyan 92 évet, amelyben volt világháború, azt követően egymással kibékíthetetlen ellentétben levő politikai erők között változó intenzitású, de évtizedekig tartó küzdelem, amely egyéni sorsokat és közösségeket tett tönkre. Sokan vannak, akik ezt átélték. Mégis, érdemes lehet néhány képet felvillantani arról, mit jelentett ez az időszak a mi családunk, elsősorban édesapám számára, miként élte meg ő ezt a kort. Milyen volt az az élet, amelynek történéseiből leszűrhető tanulságokat ránk, utódaira akarva, akaratlanul mintául hagyott. Hárman voltunk testvérek, viszonylag nagy korkülönbséggel, és ez sok mindent különbözően láttatott, illetve engedett látni számunkra. Természetesen, én elsősorban arról beszélek, amit és ahogyan én láthattam.

Családunk története - szorosan édesapáméhoz kötődően három rövidebb-hosszabb szakaszra bontható. Helyszínei: Zánka, Nyárád, Budapest, rövid átmeneti időszakokban kiegészítve Pápával. 

Meg kell említenem, hogy Pápa sokkal fontosabb volt Édesapám számára, mint ahogyan azt ez a felsorolás sugallja. Pápa volt a szülővárosa, iskoláinak, diákéveinek színhelye. Lelkészi diplomáját is itt szerezte, s hozzá kötődött elérni vágyott célja: tanári állás a város nagy múltú lelkészképző intézményében, a Teológiai Akadémián. Ebben a kontextusban elhelyezve Zánka nemcsak lelkészi pályafutásának első állomáshelye volt, hanem a nagy cél, a teológiai tanárság elérésére irányuló tudományos felkészülés színhelye is. A zánkai évek, ennek jegyében, igen mozgalmasak voltak.  Egy évvel Zánkára kerülése után 1943-ban teológiai magántanári, 1944-ben teológiai doktori címet szerzett. Mindez igen rövid idő alatt történt attól is ösztönözve, hogy megelőzze a kelet felől közeledő háborús front megérkezését.

Közben magánéletében is fontos események történtek: 1942 januárjában megnősült, és még ugyanebben az évben megszületett első gyermeke.

Nem elhanyagolható feladatot jelentett a lelkészi munka sem.  A lélekszámát  tekintve kicsi, de lelkes zánkai gyülekezet fogékony volt a hitéleten túli  aktivitásra, a közösségi életet erősítő más kezdeményezésekre is.  A gyülekezet akkori életéből néhány megsárgult fénykép őriz emlékeket színjátszó csoportról, főzőtanfolyamról - ez utóbbiban a fiatal papné, Édesanyám,  maga is  sokat tanult.  

A háború után nem sokkal, 1947-től, Édesapám helyettes tanári megbízást kapott az ószövetségi tárgyak tanítására a pápai Teológián, a zánkai lelkészi teendők ellátása mellett. Én, 5 éves múltam akkor, az egészből természetesen semmit nem értettem – mit jelent egy 5 éves gyereknek az, hogy Teológia. Édesapám számára azt jelentette, hogy hetenként utazott vonattal Pápára és vissza, légvonalban kb. 50 kilométert háromszori átszállással, de jelentette azt is, hogy taníthatott, ószövetségi tárgyakat taníthatott, és jelentette azt a reményt, hogy néhány év után talán rendes tanári kinevezést kap. Az én számomra, kisgyerekként, ez az időszak azt az emléket hagyta, hogy édesapám nagyon keveset volt velünk, újra meg újra elutazott. A helyzetet jelentősen javította volna Győry Elemér akkori dunántúli püspök javaslata: Zánka helyett fogadja el édesapám a nyárádi lelkészi állást, mindössze tíz kilométerre Pápától, rendszeres autóbusz  közlekedéssel és a délutáni hazatérés naponkénti lehetőségével a családhoz.

Igaz, volt egy nem lényegtelen aggály is.  Az akkori nyárádi gyülekezet szegény gyülekezetnek számított, talán ezért is volt hosszabb ideje betöltetlen a lelkészi állás. Győry püspök azzal érvelt, hogy a lelkészi fizetés a pápai tanítással járó jövedelemmel kiegészítve elegendő a család – amely 1946-ban egy újabb fiúgyermekkel bővült - megélhetéséhez. Édesapám az érvet elfogadta, és mi 1950 decemberében Nyárádra költöztünk.

A váltás Szüleimet sokkhatásként érte. A költözködés után kiderült, hogy a szerény, de már 20. századi mércével minősíthető zánkai lelkészlakást egy az 1700-as évek elején épült vályogházra cseréltük, embermagasságig nedves falakkal, bennük tucat számra egérrel. De, ami a legfájdalmasabb volt: mindössze fél évvel az után, hogy Nyárádra költöztünk, váratlanul megszűnt a pápai Teológia. Ekkorra már elmúltam nyolc éves, nem maradt előttem rejtve az a lelki és fizikai küzdelem, amelyre Szüleimnek szüksége volt a talpon maradáshoz. Itt megemlékezem Édesanyámról. Különösen a nyárádi évekre visszagondolva azt hiszem, lelki erejének és munkabírásának felbecsülhetetlen szerepe volt abban, hogy a közös úton, amelyen Zánkáról elindulva végig mentek, végig tudtak menni.

A nehézségek ellenére a Nyárádon eltöltött nyolc év bennem mégis túlnyomóan pozitív emlékeket hagyott. Láttam azt, ahogyan újraéled a nyárádi gyülekezet édesapám munkája nyomán. Láttam azt, hogy ő nem szűnik meg tudománnyal, teológiával foglalkozni annak ellenére, hogy ez, emberileg nézve, már elvesztette célját. Végre volt ideje a családra, amely 1952-ben egy lánygyermekkel gyarapodott. Nekem hozta a pápai Kollégiumi Könyvtárból az olvasni valót, Jókait, Mikszáthot, Tolsztojt és Victor Hugo-t. A vasárnap délutáni istentisztelet után mindig sor kerülhetett néhány sakkpartira. Recsegő hangú Néprádiónkon rendszeresen hallgattuk a Salzburgi Ünnepi Játékok koncertjeinek közvetítését. Ösztönzésére részt vettem a Magyar Rádió általános iskolásoknak meghirdetett országos szellemi öttusa pályázatán. Az elnyert második díjra, azt hiszem, joggal voltam büszke. Engem zongorázni tanított. Újra rendszeresen elővette a hegedűjét, ezzel is maradandó élményeket szerezve. A felsorolást úgy összegezhetném, hogy a szegénységből egyfajta gazdagság fakadt.

A nyárádi életnek ezek a szinte idilli momentumai, sajnos, nem tudták feledtetni a megélhetési nehézségeket. Ezért, meg, persze, azért, mert az ambícióival is találkozott, édesapám 1958 januárjától elfogadta az óraadói, majd szeptembertől a rendes tanári megbízást a budapesti Teológiai Akadémián. Ismét következtek a hetenkénti utazások – most Nyárád és Budapest között, azután 1958 őszén a költözés  Nyárádról Budapestre, ahol kezdetben a Rákospalota-újvárosi gyülekezet adott fedelet a fejünk fölé.

A Teológia Ráday utcai épületében nekünk biztosított lakást 1960 szeptemberében foglalhattuk el. Ez után Szüleim számára négy évtizedes stabilitás, szolid anyagi biztonságot adó élet következett. Édesapám végre a vágyott céloknak élhetett. Szinte minden idejét a tanári és a tudományos munka kötötte le. Saját szavai szerint ahhoz a teljesítményhez, amit nyújtott lelkierő, munkabírás és munkakedv voltak a feltételek, és ezek közül egyik sem hiányzott belőle. Nem próbáltam meg számba venni, mi mindent eredményezett ez, de, azt hiszem, az a két dolog, ami a legfontosabb volt számára, a tanítás és a bibliafordítás volt.

Feltétlenül szeretném még egyszer kiemelni annak a háttérnek a jelentőségét, amelyet Édesanyám a munkához végig biztosított - mindenek előtt Édesapámnak, de nekünk, a három, egymás után felnőtté váló gyereknek is. Én 1960-ban elkezdtem fizikusi tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Lajos öcsém, életkorának megfelelően, négy évvel később kezdett tanulni a Teológián, Éva húgom tíz évvel később a Zeneakadémián. Önálló életet kezdve egymás után hagytuk el a szülői házat.

Édesapám nem lankadó érdeklődéssel figyelte előrehaladásunkat a tanulmányainkban, és mindig kész volt félbehagyni is a munkáját, ha valamilyen alkalomból összejött náluk a család, megszaporodva házastársakkal, unokákkal.  Ezeken a derűs családi alkalmakon gyakran keltek életre régi zánkai és nyárádi történetek is, emlékeket visszahozva Szüleim dunántúli éveiből.    

Amíg csak ezt a fizikai erejük engedte, Szüleim, nagy ajándékként, Édesapám nyugdíjas éveinek elérkezése után is maradhattak a Ráday utcai lakásban, a megszokott emberi környezetben, a tanártársak és a teológus diákok által körülvéve. Utolsó éveiket a Nógrádi utcai Kálvin János Idősek Otthonában töltötték. Kettőjük közül Édesanyám halt meg először - Isten Őt is hosszú élettel ajándékozta meg - 89 évig élt.

Édesapám körülbelül fél évvel élte őt túl. Esténként gyakran meglátogattam ez alatt a fél év alatt. Ezek a látogatások nagyon értékes alkalmak voltak. Édesapám szívesen és jókedvűen idézte fel élete fontos eseményeit, nehézségeit és szépségeit. Azt hiszem, megértettem, mi tette őt olyan erőssé hosszú élete során. Az utolsó estén, amelyet együtt töltöttünk, Józsué könyvéből idézett, ezt őriztem meg róla utolsó emlékként:

„…légy erős és bátor. Ne félj és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.”

Budapest, 2017. április 3.

Dr. Tóth Kálmán


Vélemények, hozzászólások

A hírhez 1 hozzászólás érkezett, ezeket ide kattintva olvashatja

2019. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8338
Összesen 2009. június 2. óta : 16006708

Ige Mellett

(23) „Gondolt ránk megaláztatásunkban…” (Zsoltárok 136)

FELELGETŐS. – 1. Az istentisztelet vezetője dicséri az Urat, és hálát ad az Úr csodás tetteiért: a teremtésért (1–9), a szabadításért (10–15), a pusz... tovább

REPOSZT

Mitől ünnep az ünnep?

Nagypéntek a reformátusok egyetlen hagyományos böjti napja. Sok helyütt az éve legjelentősebb egyházi ünnepének tartották. Templomba gyászruhába vagy gyászt kifejező ruhadarabot öltve mentek. Nagypénteki népszokások ...
... Tovább

Dokumentumtár

Ha Krisztusért és Krisztus szerint járunk követségben (Lukács 9:1-6) Szűcs László igehirdetése, Szentkirályszabadja, 2011.01.09.

Formátum:.pdf
Méret: 77.3 KB

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Az Isten-kérdés és a kijelentés

Formátum:.mp3,
Méret: 47.8 MB

Dr. Balla Ibolya előadása a Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2015. szeptember 19-én

Hanganyag letöltése