Neves zalai protestáns személyiségek

Dr. Bilkei Irén, 2017-05-10 18:41:10

A Reformáció 500 éves évfordulója alkalmából 2017. április 24-én délután került sor a zalaegerszegi református gyülekezet Kálvin-termében a „Neves zalai protestáns személyiségek” című előadás megtartására. Az esemény a MNL Zala Megyei Levéltára pedagógiai programjának keretében zajlott.

A Reformáció 500 éves évfordulója alkalmából a MNL Zala Megyei Levéltára pedagógiai programjának keretében nemcsak a fiatalokra gondolt, hanem felnőtteknek szóló tudományos ismeretterjesztő előadásokra is vállalkozott. 2017. április 24-én délután került sor a zalaegerszegi református gyülekezet Kálvin-termében a „Neves zalai protestáns személyiségek” című előadás megtartására.

 

Két kollégánk, Erős Krisztina levéltáros és dr. Paksy Zoltán főlevéltáros olyan neves Zala megyei személyiségeket választottak előadásukhoz, akik valamelyik protestáns egyházhoz tartoztak, és kiemelkedő életpályát futottak be. Az előadásokból megtudhattuk, hogy az evangélikus Nagyváthy János volt a keszthelyi Georgikon neves alapító-tanára, az ugyancsak evangélikus Hencz Antal építész nevéhez fűződik többek között a keszthelyi Festetics kastély főkapujának és szökőkútjának építése. Kiderült, hogy a református Pálóczi Horváth Ádám polihisztorunk Petrikeresztúron élt, és a szintén református Gózon Imre szentgyörgyvölgyi tanító volt a megye első „régésze”. Megtudhattuk, hogy a keszthelyi születésű, evangélikus Asbóth Sándor hadmérnök nemcsak az 1848-1849-es szabadságharcban, hanem az amerikai polgárháborúban is harcolt, és az evangélikus báró Solymosy László ornitológusunk Zalaegerszegen, a Kossuth utca 53. számú házban született. Az előadások nagy érdeklődés mellett zajlottak, és a hallgatóság arra is ígéretet kapott, hogy az elhangzottakon kívül még több neves protestáns személyiségről is olvashatnak majd a 2017 végén Zalaegerszegen megjelenő reformációs emlékkötetben.

Dr. Bilkei Irén főlevéltáros

Forrás: Az Őrségi Református Egyházmegye honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2017. július 28., péntek,
Szabolcs napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4520
Összesen 2009. június 2. óta : 11384301

Ige Mellett

(41,4) „…mekkora az ereje, mily szép az alakja.” (Jób 40,15–41,26)

ISTEN BESZÉDE… – 1. Isten beszéde a világmindenség hatalmas, átláthatatlanul csodálatos leírása; – majd az állatvilág titokzatos gazdagságának korabel... tovább

REPOSZT

élet Élet ellen

A kínai férfi a gázolás szemtanúinak azt mondta, kórházba viszi a gyereket, majd inkább a szemét közé hajította.  Kukába dobta az elütött 5 évest egy ...
... Tovább

Dokumentumtár

NL111205

Formátum:.doc
Méret: 36.5 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2011.12.05

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

A RENDről - beszélgetés Steinbach Józseffel

Formátum:.mp3,
Méret: 17.8 MB

A beszélgetést Fekete Zsuzsa készítette.

Hanganyag letöltése