10. Sófár Református Dicsőítő Iskola

Adminisztrátor, 2017-06-23 13:15:04

Szeretettel hívunk téged is a Sófár Református Dicsőítő Iskolába! Idén nyáron (augusztus 7-10.) már 10. alkalommal gyűlhetünk össze, Isten dicséretére. A tábornak idén a Kecskeméti Református Egyházközség intézményei adnak helyet.

Dicsőítő Iskola 2017 | meghívó "csak az élő magasztalhat Téged" Ézs 38,19 . Szeretettel hívunk téged is a Sófár Református Dicsőítő Iskolába! Idén nyáron (augusztus 7-10.) már 10. alkalommal gyűlhetünk össze, Isten dicséretére. A tábornak idén a Kecskeméti Református Egyházközség intézményei adnak helyet. Egyhetes táborunkban olyan kurzusokon és műhelyfoglalkozásokon vehetsz részt, ahol Isten dicsőítése áll a középpontban. Szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogy tanulhass és fejleszthesd azokat a tálentumaidat, melyeket azért kaptál Istentől, hogy az Ő dicsőségére használd. A zenei kurzusokon kívül (ének, gitár, billentyű, ütős, improvizáció), gyakorlati (dicsőítésvezetés, hangtechnika) és egyéb kreatív műhelyek (tánc, dráma, irodalom, képzőművészet, digital-art, önismeret,) közül választhatsz. A művészeti fejlődésen túl nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy Isten dicsőítését ne csak vasárnaponként vagy szolgálatainkban éljük meg, hanem a mindennapi életünkben is tudjunk dicsőítő életformával jelen lenni. Ezért az idei Dicsőítő Iskolában az esti istentiszteleteken, a kiscsoportos beszélgetéseken és az egyéni csendességekben arra a kérdésre keressük majd együtt a választ, mit jelent, hogy Isten ÉLETRE HÍV bennünket. Milyen életre? Milyen lehet az az élet, mely valóban minden percével Istent dicsőíti? Hogyan lehet a mi mindennapi életünk is istentiszteletté? Fontos számunkra, hogy a Sófár közösségéből a gyerekek se maradjanak ki, ezért számukra külön tábort hoztunk létre, ahol szakszerű, élményekben gazdag foglalkozásokon vehetnek részt, amíg a szüleik is élvezik a tábor lehetőségeit. lába való jelentkezés május 7-én indul a Sófár Portálon, hamarosan bővebb információkkal jelentkezünk! Találkozzunk Kecskeméten a 10. Sófár Református Dicsőítő Iskolában! :) Sófár Szervezőcsapat KIEMELT INFÓK Időpont: 2017. augusztus 7. hétfő 12.00 – augusztus 13. vasárnap 14.00 (teljes hét, 6 éjszaka). Helyszín: Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziuma (6000, Kecskemét Szabadság tér 7.) Részvételi díj (amely tartalmazza a teljes ellátást is): 32.000 Ft Jelentkezni az online jelentkezési lapon lehet: http://sofarregisztracio.hu/ A jelentkezés végső határideje 2017. június 30. Részletek: sofarportal.hu További kérdések esetén: dicssuliposta@sofarportal.hu

Kapcsolódó link:http://sofarportal.hu/?p=7001



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 11632
Összesen 2009. június 2. óta : 40181932