Visszavett történelem

Farkas Zsuzsanna, 2017-10-29 22:49:33

„Puritán és letisztult anyagunk lesz, nem akarjuk a templomot tönkretenni azzal, hogy a kiállítás eltakarja. Ennek a templomnak érvényesülnie kell minden körülmények között, mert önmagáért beszél” - a dunántúli reformátusok a felújított pápai ótemplomban adtak hálát a reformáció fél évezredes örökségéért október 28-án. Az ünnepség résztvevőivel a városról, a reformátusságról és a tavasszal nyíló Pannonia Reformata múzeumról is beszégetett a Reformáció.ma portál.

Korán kezdődik a szombat, Pápa felé utazva a visszapillantótükörben nézem, ahogy lassan felkel a nap. Előttünk még sötétség, a hátunk mögött egyre élénkebb színek, aztán a fény táncolni kezd a dunántúli dombok felett. Bár nem jártam még Pápán, a városról már tudom, hogy sokhagyományú, főként katolikus település, ugyanakkor református szellemi központ is. A kommunizmus alatt nem rombolták szét, mert klerikális fészek volt, de nem is fejlesztették – talán ezért is maradhatott meg a maga kulturális sokszínűségében.

A városba érve jó pár percig keressük az egyházkerület reformációs ünnepségének otthont adó ótemplomot, hiába a pontos cím, meglepődünk, hogy az épületet csak egy fehér kapun áthaladva pillantjuk meg.

Nem kell sokat várnunk, hogy megismerjük a különleges templom történetét és megértsük, miért van ennyire rejtve a járókelők szeme elől: a pápai reformátusok az 1781-ben kiadott türelmi rendelet nyomán építettek saját templomot, mely minden előírást betartva 1784-re el is készült. A törvény értelmében a protestáns épületek bejárata nem nyílhatott közvetlenül az utcára, és nem lehetett sem tornyuk, sem harangjuk. A hasonló elvek szerint felépített templomok nagy részét később átalakították, tornyot és harangot is kaptak, azonban Pápán nem így történt, megmaradt az épület 18. századi formája, mind a két bejárata a szomszédos házak felé néz.

Látogatóközpont készül

A hangulatos, fehér falú épületben sétálva megtudjuk, hogy jelenleg a Pápai Református Gyűjtemények fogja össze a könyvtár, a múzeum és a levéltár munkáját, a múzeum azonban a felújított épületegyüttesbe költözik. Így jön létre jövő tavaszra a Pannonia Reformata, Dunántúli Református Múzeum, melyről Halászné Kapcsándi Szilvia igazgató-helyettessel, múzeumvezetővel, a Tudományos Gyűjtemények igazgatóhelyettesével beszélgetünk.

Mint mondja, a látogatóközpont már fél évvel a megnyitása előtt is népszerű, a június végi Múzeumok Éjszakájára kinyitották a komplexumot, az alkalomra több mint 1200 látogató érkezett. A látogatók a Kálvin Kávézón keresztül érkezhetnek a múzeumba, így az első pillanatban találkozhatnak annak a középkori épületnek a maradványaival, melyre a 18. században felépítették a parókiát.

Az igazgatónő elmondja, a két világháború között megnövekedett a pápai református gyülekezetbe és a kollégiumba járók száma is, ezért 1941-re felépítették új, több mint 1200 férőhelyes templomukat. Ezt követően az ótemplomban 1972 és 2005 között egyházkerületi múzeum működött, de bezárása után az épület megromlott állapota miatt nem volt lehetőség hasonló tárlat megnyitására. „A felújított templom szakrális térként is funkcionál majd, esküvőket és keresztelőket is lehet majd tartani a templomtérben. A gyülekezetünknek például október 31-én itt lesz az ökumenikus, evangélikus-református istentisztelete” – mutat rá az igazgatónő. Emellett az ótemplom különlegessége az is, hogy csillag sem volt rajta, a mára már látható jelkép idén került az épület tetejére.

Indirekt misszió

„Puritán és letisztult anyagunk lesz, nem akarjuk a templomot tönkretenni azzal, hogy a kiállítás eltakarja. Ennek a templomnak érvényesülnie kell minden körülmények között, mert önmagáért beszél” – teszi hozzá Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője, a Tudományos Gyűjtemények igazgatója.  Sajátos kiállítást terveznek a múzeumba, mintegy „vizuális igehirdetésként”, melyben benne van a dunántúli reformátusság történelmi lenyomata. A főjegyző arra is felhívja a figyelmet, hogy a kiállítás nem csupán néprajzi vagy történeti kiállítás, hanem azonosulás a keresztyén üzenettel: „Ezek vagyunk mi és ezt hisszük. Emiatt a szövegek sem egyes szám harmadik személyben lesznek megfogalmazva, hanem a mi saját történetünkként.”

A tárlathoz múzeumi program is kapcsolódik majd, külön teret terveznek a múzeumpedagógiai foglalkozásokhoz és komoly hangsúlyt fektetnek az idegenvezetésre. „Meggyőződésem, hogy a múzeum ma indirekt misszió, a kulturális turizmus iránt érdeklődők közül olyanok is ellátogatnak egy-egy kiállításra, akik nincsenek kapcsolatban az egyházzal vagy a reformátussággal. Őket ilyenkor lehet megszólítani és beszélni nekik a keresztyénség üzenetéről” – foglalja össze Köntös László.

 

Központ lehet

„A megújult ótemplom újra szellemi központ lesz, ahova egyaránt várjuk a dunántúli reformátusokat és nem reformátusokat” – mondja a főjegyző, aki szerint a templom felújítása és a hálaadó alkalom a „történelem visszavétele”, hiszen Pápa mindig is a dunántúli reformátusság lelki és szellemi központja volt, de a kommunista diktatúra alatt bezárták a kollégiumot, majd a püspöki hivatal volt épületét állami nyomásra el kellett adni és a hivatal Veszprémbe költözött.

Mint mondja, dunántúlinak kell lenni, hogy az ember értse, mit is jelent valójában Pápa. „Én már nem tudtam itt végezni, addigra bezárták a gimnáziumot, Debrecenben, majd a pesti teológián tanultam – meséli Köntös László. – Nem mertünk arra gondolni, hogy ez változhat, hitetlenebbek voltunk ennél. Úgy éltem le az életem jelentős részét, hogy azt gondoltam, Pápa végleg elveszett, de az Úr végül megbuktatta a kommunizmust.” Hasonlóan vélekednek erről más dunántúli reformátusok emiatt is fontos alkalom számukra a hálaadó istentisztelet. A felújított ótemplomban így kapcsolódnak össze az elmúlt századok reformátusai.

 

A megmaradás építőkövei

Pápa ugyanilyen sokat jelent Kövér László házelnök számára, akivel gyökereiről és a reformátussággal való kapcsolatáról beszélgetünk. A város szülötteként büszke származására és örömmel emlékszik vissza a településen folytatott tanulmányaira. „A nemzet megmaradásának fontos építőkövei az olyan közösségek, mint a pápai reformátusság” – mutat rá. Emiatt és állami vezetőként is kötelességének érzi támogatni a reformáció ünnepét – ami az egész nemzet ünnepe.

„Felnőtt korban tértem meg, de emlékszem rá, mikor konfirmandus korú lettem, Márkus püspök úr még itt volt lelkész és felkeresett, hogy járjak előkészítő alkalmakra, de akkor olyan életszakaszban voltam, amikor ez nem vonzott – fogalmaz. – Viszont ma már tudatosan élem meg reformátusságomat és jól érzem magam reformátusként.” Ezzel kapcsolatban elmondja: felesége katolikus, ezért két fiukat reformátusnak, lányukat pedig katolikusnak keresztelték. A házelnök személyes tapasztalatai alapján úgy véli, azok a különbségek, amik a felekezeteket elválasztják, egymást kiegészítő lehetőségek is lehetnek.

Kövér László azt is elmeséli, hogy anyai nagyszülei még az ótemplomban házasodtak össze, édesanyját pedig ott keresztelték meg – míg őt magát és első fiát már az új templomban. „Bár az életem nagyobbik részét máshol éltem le, szívemben és lelkemben pápai voltam, vagyok és maradok” – folytatja, majd hozzáteszi: sokan mondják, az ember ott van otthon, ahol felnőtt.

Ővele útrakelni

Ebből a különleges, dunántúli életszeretetből mutat még egy kicsit Török Zoltán nyugalmazott lelkipásztor, aki az egyházkerület idei Pro Pannonia Reformata díj egyik kitüntetettjeként mond köszönetet és beszél életéről. Balaton-felvidéken született, önálló lelkipásztorként Szentgyörgyvölgyben kezdett dolgozni egy igen nehéz történelmi korszakban. Elmeséli, első ott töltött karácsonyán egyedül vett úrvacsorát, a gyülekezeti tagok közül senki sem maradt ott az ünnepi alkalmon. „Úgy éreztem, mégis ketten vagyunk, és az Örök Jelenlévő mintha azt kérdezte volna: »Eljössz-e velem?« És én elindultam” – mondja olyan természetességgel és alázattal, amitől mindenki rá figyel. Ezt követően egy évig még egyedül szolgált, majd feleségével, később megszülettek gyermekei. Mint mondja, a szolgálat éveiben soha sem voltak egyedül.

„Úgy vagyok, mint a csónakban ülő ember, akinek szeme előtt az van, amitől távolodik és mögötte az, ami felé közeledik” – vallja meg Török Zoltán, majd hozzáteszi, a díj számadásra is készteti. Visszatekintésében Jézus gondolatait idézi fel a hallgatóságnak: ha megtettétek mindazt, ami kötelességetek volt, mondjátok, haszontalan és rest szolgák voltunk, mert csak azt tettük, ami a kötelességünk. „Ha ezen felül sikerült valamit tenni, nem magam tettem, hanem feleségemmel és gyermekeimmel együtt, legfőképpen pedig az én hűséges Megváltómmal” – zárja gondolatait, melyekben benne van egy egész élet. Egy élet, mely emlékeztet rá, hogy a reformáció nem történelem, hanem a mai napig valóság – az egyetlen.

Áldott fáradtság

„Ajándék volt az egész esztendő, örültem, hogy a protestantizmus nagy családjában különböző szinteken valósultak meg események. Jól esett, amikor a katolikus testvérek is csatlakoztak a megemlékezésekhez, hiszen mi mind az egy, egyetemes anyaszentegyház tagjai vagyunk” – mielőtt elbúcsúznánk ettől az egyedülálló várostól, Steinbach József püspökkel beszélgetünk a reformáció valóságáról. Mint mondja, egyházunk vezetői, így ő maga is, időről időre meglátogat Kárpát-medencei, nyugat-európai és tengerentúli gyülekezeteket, hogy a magyar reformátusok ezeken az alkalmakon keresztül is érezzék az összetartozást.

Ezek a látogatások komoly jelentőséggel bírnak idén, mint megtudjuk, a dunántúli püspök számára sem ér véget a jubileumi év október 31-én, mert november elején még igét hirdet a párizsi magyar református gyülekezet ünnepi alkalmán. „Tele vagyunk örömmel és el is fáradtunk, de ez egy kellemes, áldott fáradtság. Ez az év az összetartozást és a megváltó Jézus Krisztusban való megerősödést jelenti” – teszi hozzá.

Elnézve a hazafelé sétálókat, ennek az ünnepi alaklomnak a jelentőségét tényleg azok értik igazán, akik Dunántúlon nőttek fel. Ők nemcsak értik, hanem érzik és meg is élik. Valóban a visszaszerzett történelem egy darabja az újra birtokba vett ótemplom, a hálaadás pedig azért is szól, mert nem zászló került rá egy fegyveres csatában, hanem egy szerény csillag a reformáció emlékévének alkalmából.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz

További képek a Reformáció ma oldalon tekinthetők meg

Forrás: www.reformacio.ma

 

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2017. november 25., szombat,
Katalin napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 1440
Összesen 2009. június 2. óta : 12351105

Ige Mellett

(1) „Krisztus szabadsága szabadított meg minket…” (Galata 5,1–6)

JÉZUS KRISZTUS SZABADSÁGRA SZABADÍTOTT MEG minket (1). – 1. Ez a szabadság nem szabadosságot jelent, hanem azt, hogy nem külső feltételek, hanem egyed... tovább

REPOSZT

Depi, öngyi

- Kering az interneten egy levél, amelyet három lelkész írt az ön által is említett lelkipásztor öngyilkosságával összefüggésben. A lelkipásztorok ebben éppen egy olyan javaslatot tettek ...
... Tovább

Dokumentumtár

NL100920

Formátum:.doc
Méret: 37.0 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2010.09.20.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

laudaciodrbe

Formátum:.mp3,
Méret: 7.2 MB

Dr. Barsi Ernő laudációja. Laudál: Kuti József

Hanganyag letöltése