„…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek…” (ApCsel 1,8a)

Adminisztrátor, 2010-05-19 13:00:44

Szeretett Református Testvéreink!

„Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!” – ma is ez a fő üzenete a Kárpát-medencei református egyházak összetartozásának. 2009 óta május 22. a református egység napja. Ezen a napon hirdettük ki egy évvel ezelőtt a Magyar Református Egyház megalakulását a Debreceni Református Nagytemplom előtt. A Kárpát-medencében és a világszerte szétszórtságban élő magyar reformátusság számára ez az évforduló mindenkor a hálaadás ünnepe lesz.

Az elmúlt egy esztendő a csöndes építkezés, megerősödés időszaka volt. Tudomásunk van arról, hogy további testvérkapcsolatok születtek a Kárpát-medencén belül, de azon túl is. Folytatódott az egységes Alkotmány által meghatározott keretek kitöltése. Tovább dolgoztunk az egységes liturgián és elérhető távolságba került a lelkészképesítés egységesítése, mindezt azért, hogy egyházi szervezetünk, lelki közösségünk erősödhessen. Istennek adunk hálát a lehetőségért és az egységért, az elmúlt esztendő megannyi közösen átélt ajándékáért.

Az évfordulónak különleges hangsúlyt ad Pünkösd közelsége, a Szentlélek kitöltetésének ünnepe. „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.” (ApCsel 20,28) Szeretettel ajánljuk református gyülekezeteink figyelmébe és használatára a Generális Konvent Liturgiai Bizottsága által elkészített javaslatot: a május 23-i pünkösdi ünnepi istentiszteletünk liturgiájába beépítve hangozzon el ugyanaz a lekció, csendüljön fel ugyanaz az ének és imádság, így éljük át valamennyi Kárpát-medencei gyülekezetünkben az egység és összetartozás örömét és áldását.

Egységünk tartalmat, értelmet az általunk elvégzett szolgálatban nyer. Létrejött egységünk értelme és célja, hogy az egyház Urára irányítsa a figyelmet. Meggyőződéssel valljuk: „Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!”

2010 májusa

Dr. Szabó István s.k. püspök és Dr. Tőkéczki László s.k főgondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület

Steinbach József s.k püspök és Dr. Huszár Pál s.k főgondnok
Dunántúli Református Egyházkerület

Dr. Pap Géza s.k püspök és Geréb Péter s.k főgondnok
Erdélyi Református Egyházkerület

Zán Fábián Sándor püspök s.k és Nagy Béla s.k főgondnok
Kárpátaljai Református Egyház

Csűry István s.k püspök és Kovács Zoltán s.k főgondnok
Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Dr. Csete Szemesi István püspök s.k és Hallgató Imre s.k főgondnok
Szerbiai Református Keresztyén Egyház

Fazekas László s.k püspök és Fekete Vince s.k főgondnok
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Csomós József s.k püspök és Ábrám Tibor s.k főgondnok
Tiszáninneni Református Egyházkerület

Dr. Bölcskei Gusztáv s.k püspök és Dr. Imre Sándor s.k főgondnok
Tiszántúli Református Egyházkerület

Kapcsolódó link:http://www.majus22.org/index.php



Megosztás/Könyvjelző

Csatolt dokumentumok


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 16., Tuesday,
Csongor napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4628
Összesen 2009. június 2. óta : 40145160