Hatvan éve végezték ki Gulyás Lajos református lelkipásztort

Gulyás Lajos kegyelmi ügyét Erdős Kristóf tudományos kutató kötetben dolgozta fel. A könyv a Dunántúli Református Egyházkerület kiadásában jelenik majd meg. Az alábbiakban a kötet rövid összefoglalását adja közre a szerző.

Gulyás Lajos levéli református lelkész személye szimbolikus, hiszen ő volt az egyetlen olyan egyházi személy, akit az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás során jogerős bírósági ítélettel kivégeztek. A Földes Gábor és társai per harmadrendű vádlottja volt, amely perrel a megtorló gépezet bizonyítani akarta, hogy az „ellenforradalom” valóban országos jelentőségű volt és a vidéki eseményekért felelőssé tett vezetőket is példásan meg kell büntetni. A Gulyásra első fokon kiszabott halálos ítéletet az ügyet másodfokon tárgyaló katonai különtanács is megerősítette. A levéli lelkészt ártatlanul végezték ki, annak ellenére, hogy a tragikus kimenetelű, 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortűz után békéltetőként lépett fel, megmentve egy államvédelmi határőrtisztet.

Gulyásnak az egyházi vezetéssel nem volt felhőtlen a viszonya, szókimondó természetéről ismerte mind Madar Zoltán esperes, mind Győry Elemér dunántúli püspök. A forradalmat megelőzően, 1956 májusában az esperes megrovásban részesítette a pápai lelkészértekezleten tartott beszéde miatt. Ennek ellenére Madar lett Gulyás kegyelmi ügyének egyik motorja. Amikor 1957. január elején megjelent a Gulyás személye ellen irányuló első rágalmazó cikk a Kisalföldben, Madar esperes rosszat sejtett, ezért a cikket a másnapi postával tájékoztatásul megküldte püspökének. Az esperes különös figyelemmel kísérte lelkésztársa további sorsát, amelynek tárgyában állandó levelezésben állt Győryvel, értesítve őt a fejleményekről. Gulyás 1957. február eleji letartóztatásáról értesülve azzal a javaslattal állt elő, hogy az Állami Egyházügyi Hivatalnál (ÁEH) járjanak közbe Gulyás érdekében. Győry püspök ezt elfogadva, megkereste Horváth János ÁEH elnököt. Egészen 1957. június közepéig, amíg Gulyást első fokon halálra ítélték, az egyház az ÁEH-nál való közbenjárás stratégiájánál maradt.

Az ÁEH elnöke elutasította a püspök segítségkérését, azzal indokolva, hogy a levéli lelkész őrizetbe vételének „bizonyosan politikai oka” van, illetve a rendőrhatóság az ügyben tőle véleményt nem kért, ezért nem is foglalkozhat vele. A református egyház legfőbb kormányzó testülete, az Egyetemes Konvent is igyekezett eljárni az addig letartóztatott lelkipásztorok – köztük Gulyás – ügyében. 1957. május közepén a Konvent egy előterjesztést nyújtott be az ÁEH-hoz. A győri bíróság 1957. május 23-án kezdte el tárgyalni Gulyásék ügyét. A büntetőperes eljárásra való hivatkozással Horváth ismét hárította Győry püspök megkeresését, azzal indokolva, hogy „ez bűnügy, s bele szólni nem lehet.” A per valóban politikai természetű volt, nem egyházi, de mégis a koncepció része volt egy egyházi személy példás megbüntetése, a többi lelkész és pap elrettentése céljából. Gulyásra osztották a „klerikális reakciós” szerepét.

            Miután 1957. június 4-én Grátz Endre ügyész halálbüntetés kiszabását kérte Gulyásra, Madar azt javasolta Győrynek, hogy az Elnöki Tanácsnál járjanak el az ügyben. Az esperes nem titkolta Gulyásról alkotott negatív véleményét, amely szerint „megtévedt”, „magáról megfeledkezett”, „igen nagyot vétett a Népköztársaság törvényei ellen”, mégis felelősséget érzett életéért, és azért, hogy lehetősége legyen felnevelni három kiskorú gyermekét. Győry püspök az espereshez hasonlóan „megtévedtnek” tartotta Gulyást. A győri bíróság 1957. június 10-én hirdetett ítéletet, ekkor első fokon Gulyásra halálos ítéletet szabtak ki. Az ÁEH elnökét ezúton is megkereste az egyház, hogy járjon közbe az Elnöki Tanácsnál, de a kérés elutasításra talált. A követendő stratégián ezért módosítottak, elvetve az ÁEH-s közbenjárás lehetőségét. Helyette az Elnöki Tanács, mint a kegyelmezésre jogosult testület közvetlen megkeresését tűzték ki célul.

           A halálos ítélet kimondása után Muraközy Gyula, a konventi iroda vezetője és Buza László dunántúli főgondnok elkészítették a Gulyás ügyében benyújtandó kegyelmi kérvény első tervezetét. Buza a kezdetektől fogva óvatos volt és azt javasolta Győry püspöknek, hogy ne a Konvent, hanem a dunántúli egyházkerület kérje a kegyelmet. Nem akarta ugyanis, hogy az ügy precedensértékűvé váljon, attól tartva, hogy később hasonló kérdésekben véleménykülönbség adódik a püspökök között. Győry módosított a Buzáék által elkészített kérvény szövegén, illetve – szemben a főgondnokkal – arra jutott, hogy két kérvényt nyújtsanak be: az egyiket a dunántúli egyházkerület, a másikat az Egyetemes Konvent nevében. A dunántúli kérvény szövegezésében Harsányi György, a Konvent közigazgatási és jogi osztályvezetője segített, aki Madar esperes mellett a kegyelmi ügy másik motorja lett. 1957. június végén abban állapodott meg a Konventen Buza, Harsányi, Madar és Muraközy, hogy amint a Legfelsőbb Bíróság meghozza az ítéletet, kegyelmi kérvényüket azonnal, személyes úton eljuttatják Dobi Istvánhoz, az Elnöki Tanács elnökéhez.

1957 szeptemberében nemzetközi szinten, észak-európai protestáns egyházi vezetők léptek fel Gulyás Lajos érdekében. Érdekes momentum a nyugat-európai református egyházak, így a nyugat-németek, a hollandok és a svájciak hallgatása az ügyben. 1957 nyarán és őszén magánszemélyek is lépéseket tettek Gulyás életének megmentése érdekében. A kaposvári lelkészkör 1957 nyarán Győry püspök az ügyben való közbenjárását kérte. Gulyás özvegy édesanyja pedig Bereczky Albert püspök közvetítésével könyörgött az Elnöki Tanács elnökénél fia életéért. A levelet Bereczky 1957 őszén továbbította Dobinak, maga is kegyelmet kérve a levéli lelkipásztor számára.

1957 nyarától közel fél évig, amíg nem írták ki a másodfokú tárgyalás időpontját, függőben volt Gulyás ügye. A másodfokú tárgyalás 1957. december 16-án kezdődött. A korábbi forgatókönyv szerint az egyházi vezetés a kegyelmi kérvényt abban az esetben juttatta volna el személyesen Dobihoz, ha a Legfelsőbb Bíróság kimondja a halálos ítéletet. Ezen módosítva a másodfokú tárgyalás első napján az ügyet igazán szívén viselő Harsányi átadta a dunántúli egyházkerület, Buza és Győry által előre aláírt kegyelmi kérvényét Gulyás védőügyvédjének, Richter Lászlónak, arra az esetre, ha másodfokon is halálbüntetést szabnának ki Gulyásra. Az ügyvéd ezt a halálos ítélet kihirdetésekor átadta a bíróságnak.

Néhány nappal később, 1957. december 19-én Győry püspök felkereste az Elnöki Tanács elnökét, átadva neki a dunántúli egyházkerület kegyelmi kérvényének másik példányát, Bereczky püspök levelével együtt. Bereczky az Egyetemes Konvent nevében egyetértőleg terjesztette be Dobinak a dunántúliak kérvényét. Győry 1958 októberében arra emlékezett vissza, hogy ezen találkozás alkalmával az Elnöki Tanács elnöke „nagyon határozottan megígérte, hogy azt nem engedi, hogy egy református papot kivégezzenek.” A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma 1957. december 21-én másodfokon halálbüntetést szabott ki Gulyásra. Ledényi Ferenc hadbíró ezredes, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese a „halálbüntetés végrehajtása iránt” intézkedett. Gulyás Lajost 1957. december 31-én éjjel, a Győri Megyei Börtön udvarán kivégezték.

Egyedüli jogi lehetősége az Elnöki Tanácsnak lett volna, hogy megmentse Gulyás életét. A református egyháztól és másoktól beérkezett kegyelmi kérvényeknek jogvesztő hatálya nem volt, a kérvényezők az ügyben magánszemélynek számítottak. Ugyanakkor a szőnyi református családból származó Dobi István a Győry püspöknek tett ígéretével szemben nem mentette meg Gulyást. Így tett más halálraítéltek esetében is, senkinek sem adott kegyelmet. Kegyelmi joga csupán formalitás maradt, ezzel kiszolgálta a kádári megtorlás rendszerét. Gulyás Lajos rehabilitációjára még 33 évet kellett várni. A Gulyás feletti ítéletet az első semmisségi törvény (1989. évi XXXVI. törvény) 1. §. alapján a Győr–Sopron Megyei Bíróság 1990. március 29-én semmisnek mondta ki.

Erdős Kristóf

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

tudományos kutató