Ökumenikus közösségben Szentgyörgyvölgyön

Bódis Tamás, 2018-02-07 08:09:20

Idén Szentgyörgyvölgyön tartották meg az ökumenikus imahét kezdő ünnepségét a helyben, Kerkafalva és Lenti környékén és a szlovéniai Szentlászlón élő református, evangélikus és római katolikus hívek.

Az alkalomra a szentgyörgyvölgyi református templomban került sor 2018. január 21-én 15 órakor. A vendégeket Rozgonyi Emőke szentgyörgyvölgyi lelkipásztorasszony vezetésével fogadták a helyiek. Református részről Szakál Zoltán kerkafalvi és Bódis Tamás szentlászlói, evagélikus részről Zsugyel Kornél zalaegerszegi lelkipásztorok, római katolikus résztről Páli Zoltán csesztregi plébános és Kaszás Csaba Richárd leni káplán szolgálatak. Idén az igehirdetés szolgálatát Kaszás Csaba Richárd káplánra vállalta. Az alkalmat Hodánics Péter és Hodánics Biró Tünde korábbi szentgyörgyvölgyi lelkészek is megtisztelték jelenlétükkel.

Az ökumenikus istentiszteletre sokan, sokfelől érkeztek. Bár a hatalmas templomban még jutott volna férőhely, így is több mint százan voltak jelen az alkalmon, ami az elmúlt évek egyik legszebb száma. Lentiből az ökumené jegyében, együtt érkeztek a keresztyén hívők egy nagybusszal. De a többi térség is szép számmal képviseltette magát.

Az imahét idén a rabszolgaság, az emberi méltóság és a rasszizmus témáit járja körbe. Ezt a témát a Karib-térség egyházai készítették elő, ahol a keresztyénség nagyon elletmondásos. Ezért az istentiszteleten imádkoztak az üldözöttekért és azért, hogy az egyházak valóban Krisztus urunk szabadító kegyelmét képviseljék ezen a világon. Az igehirdetés pedig a mellettünk élőkre is ráirányitotta a figyelmünket, akik meggyőződéstől és hittől függetlenül felebarátaink.

Az istentiszteletet nagyszabású szeretetvendégséggel zárták a helyiek a parókia épületében, ahol lehetőség volt egymással testvérként beszélgetni. A következő évben Barlahidán tartják az ökumenikus imahét nyitó alkalmát, melyre már itt meghívta Zsugyel Kornél a résztvevőket az evangélikus gyülekezet nevében.

Bódis Tamás

Forrás: Az Őrségi Református Egyházmegye honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2018. április 21., szombat,
Konrád napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7934
Összesen 2009. június 2. óta : 13639415

Ige Mellett

(4) „És ha nekem tetsző életet élsz…” (1Királyok 9)

HA… – 1. Egy pedagógus mondta nekem, hogy valójában egyfajta pedagógia létezik, a többi mind csőd és illúzió, és maga az „élet” is ezt a pedagógiát al... tovább

REPOSZT

Két végén a gyertyát

Alig 28 évesen meghalt a svéd Avicii, az utóbbi évek egyik legnépszerűbb, világsztár elektronikus zenei DJ-je. (...) A Variety szerint életformája és túlzott alkoholfogyasztása miatt akut ...
... Tovább

Dokumentumtár

NL121001

Formátum:.doc
Méret: 39.0 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2012.10.01

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Gyülekezeteink és a Dunántúli Református Egyházkerület szolgálata

Formátum:.mp3,
Méret: 61.8 MB

Steinbach József előadása a Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2016. április 23-án. A Dunántúli Református Akadémiát a Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Teológiai Akadémia indította el, hogy gyülekezeti tagoknak, érdeklődőknek közérthetően, de mégis tudományos alapossággal tanítást adjon hitünk alapvető kérdéseiről.

Hanganyag letöltése